Az államtitkár szerint olcsó és igazságos az ország- és a vármegyebérlet

2023.04.28. 18:26
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkár a május 1-jétől igényelhető vármegye- és országbérletek székesfehérvári bemutatóján elmondta, hogy ezek egyszerű, olcsó és igazságos megoldást nyújtanak az országhatárokon belül utazó lakosok számára. Mint mondta, a helyközi közlekedésre is tervezik kiterjeszteni a rendszert.

Nagy Bálint úgy látja: fontos közlekedéspolitikai cél hozzájárulni a lakosság mobilizációjához és a gazdasági növekedéshez. Hozzátette, hogy a jelenleg zajló tárgyalások azt célozzák, hogy a helyközi közlekedésen kívül a helyire is kiterjesszék a vármegye- és országbérletekhez hasonló rendszert; egyebek mellett Zalaegerszegen és Székesfehérváron folynak ez ügyben egyeztetések.

Pafféri Zoltán, a MÁV–Volán-csoport elnök-vezérigazgatója közölte: az ország- és vármegyebérletek április 24-e óta elővételben megvásárolhatók a MÁV applikációban és péntektől több mint 1100 értékesítési ponton, a MÁV-START és a Volánbusz jegypénztáraiban, valamint az automatákból is, május 1-jétől pedig a Volánbuszok fedélzetén az autóbuszvezetőknél is meg lehet majd váltani.

A BKK értékesítési pontjain az országbérlet és a Pest vármegyei bérlet vásárolható meg elsejétől – írja az MTI.

Kitért arra, hogy a jegyrendszer korszerűsítésén túl a járműflotta és az infrastruktúra fejlesztésére is nagy hangsúlyt helyeznek. A fejlesztések között említette a Nyugati pályaudvar felújítását, valamint a veszprémi vasútállomás korszerűsítését.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere fontos célnak nevezte, hogy az ingázók minél többen használják autó helyett a közösségi közlekedést.

Hegyi Zsolt, a MÁV-START vezérigazgató-helyettese bemutatta az orszagberlet.hu honlapot, amelyen az új bérlettel kapcsolatos információk megtalálhatók. Itt olvasható az is, hogy az egy-egy vármegye területére érvényes teljes árú bérlet 9450 forintba, a diákbérlet pedig 945 forintba kerül.

Az országbérlet ára 18 900 forint, a tanulók 1890 forintért tudják megvásárolni.