Kiadták a figyelmeztetést, eső várhatja a Kossuth téren Ferenc pápát

2023.04.30. 05:59
Vasárnap főleg az északkeleti tájakon várható eső, zápor és zivatar. A maximumok 17–22 fok között alakulnak.

Vasárnapra virradóra elsősorban az északkeleti tájakon várható további eső, zápor, esetleg zivatar, míg másutt kevés felhő lesz felettünk. Napközben a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett elszórtan – főként a középső és keleti részeken – fordulhat elő zápor, néhol esetleg zivatar – írja az Időkép. 

Az északias szél a Dunántúlon és északkeleten többfelé élénk, néhol erős lehet. Hajnalban 3–9, délután 17–22 fokra van kilátás.

Az Országos Meteorológia Szolgálat figyelmeztetése szerint a Dunántúlon – főként annak nyugati, délnyugati részén – késő estig még helyenként zivatarokra lehet számítani. Éjszaka már inkább csak egy-egy zivatar fordulhat elő, leginkább a Dél-Dunántúlon. Emellett jégeső, valamint 60 kilométer/óra feletti szél is kialakulhat tíz vármegyében is, amire figyelmeztetést adtak ki. Ezek a következők:

  • Pest,
  • Bács-Kiskun,
  • Békés, 
  • Borsod-Abaúj-Zemplén, 
  • Csongrád-Csanád
  • Hajdú-Bihar,
  • Heves,
  • Nógrád,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg és 
  • Jász-Nagykun-Szolnok vármegye.
Képernyőkép 2023-04-29 213509
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

Vasárnap nem érkezik újabb front, de gyenge hidegfronti tüneteket tapasztalhatunk. Emiatt az arra érzékenyeknél alvászavarok jelentkezhetnek, fáradtabbnak érezhetjük magunkat, és ingerlékenyebben viselkedhetünk.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras