Szalonnás rántottával csábította majálisozni az embereket a Mi Hazánk

2023.05.01. 13:10
A munka ünnepe alkalmából az MSZP és a Mi Hazánk Mozgalom is rendezvényt szervezett, az érdeklődőket számtalan programmal várták.

A Magyar Szocialista Párt a Városligetben, a Napozóréten töltötte a munka ünnepét. Az MSZP által szervezett rendezvényen részt vett Kunhalmi Ágnes, Komjáthi Imre, Hiller István, Tüttő Kata, Korózs Lajos, valamint Szelényi Zoltán politikusok.

A program szerint az érdeklődőkkel beszélgettek a nyugdíj jövőjéről, a munka világáról, fizetésről, esélyteremtésről, illetve több szocialista politikus is beszédet mondott. A tanárok, az iskolák és a gyerekek jövője, valamint a magyar egészségügy helyzete is szóba került. Emellett az egész napos programok között a következők szerepeltek: Societas-sátor, Pedagógus Tagozat és munkástagozati sátor, gyereksarok, közösségi programok, kvíz, játékok. Az esemény retródiszkóval zárult.

A Mi Hazánk Mozgalom idén a Bikás parkban majálisozott, az ingyenes családi napon koncertek és előadások mellett – az anyák napja közeledtével – a gyermekeknek ajándékkészítési foglalkozás is volt. Az első kétszáz jelentkezőt szalonnás rántottával várták a Mi Hazánk országgyűlési képviselői, az első száz gyerek pedig még héliumos lufit is kapott.

A párt programjai között szerepelt még: ugrálóvárak, akadálypálya, kisvonat, lufihajtogató bohóc, csillámtetoválás, kézműveskedés, íjászat gyermekeknek, jurtaállítás, gyermekek motoroztatása, állatsimogatás, pónilovaglás ingyen.

Május 1., amelyet 1890-ben ünnepeltek először, egy évszázadon át volt a munkások nemzetközi ünnepe, az 1990-es évektől pedig a munkavállalók szolidaritási napja.