Több mint félszáz védett madarat tartott illegálisan egy gyulai férfi

2023.05.04. 18:04
Természetkárosítás miatt kell felelnie annak az 54 éves gyulai férfinek, akinél a rendőrség több mint félszáz illegálisan tartott védett madarat talált. A mintegy tízmillió forint összértékű engedély nélkül tartott madárállományban nagyon értékes és ritkaságnak számító egyedek is voltak.

A rendőrök és a hatósági szakemberek kutatást hajtottak végre egy gyulai tanyán, ahol mintegy száz madarat találtak. A police.hu kiemeli, a madarak összértéke hozzávetőlegesen 20 millió forint volt.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy 

54 madár tartásához a férfi nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel.

Ezek között volt 5 kakadu, 32 papagáj, 12 kifejlett nandu és 5 nandufióka. Utóbbi apróságokra egy keltető dobozban találtak rá a rendőrök.

A mintegy tízmillió forint összértékű engedély nélkül tartott madárállományban nagyon értékes és ritkaságnak számító egyedek is voltak. Így például – az akár 6-7 millió forintot érő – jákópapagájok és ara papagájok is, sőt egy hibrid madár is, mely a sárgaszárnyú ara papagáj és a zöldszárnyú ara papagáj keresztezésével jött létre.

A megszállott gyűjtőnek mondható tulajdonos – aki többségében Szlovákiából, Csehországból és Hollandiából szerezte be az állatokat – egy-egy madarat szinte családtagként kezelt, és kalitkában tartott, míg a többieknek egymással összenyitható, kültéri röpdét, illetve kifutót alakított ki.

Az engedély nélkül tartott 54 madarat a Békés Vármegyei Kormányhivatal zár alá vette, majd elkobozta, és idővel valamennyit a Szegedi Vadaspark mentőközpontjába szállíttatta.

A rendőrök 86 különböző fajtájú kutyát is találtak a tanyán. Az ebek 24 kennelben voltak összezárva. A négylábúak felének nem volt egyedi azonosítást biztosító chipje, és oltási könyvvel sem rendelkeztek. Az állatok tartásának körülményeit külön eljárás keretében vizsgálják a hatóságok.

Az 54 éves gyulai H. Zsoltot  természetkárosítás gyanújával hallgatták ki. Az elmúlt több mint másfél év alatt a nyomozók beszereztek minden olyan bizonyítékot, mely az ügyet vádképessé teszi, – szakértői véleményeket szereztek be, szakhatóságokkal, külföldi társszervekkel egyeztettek – majd a nyomozás befejeztével az iratokat elküldték a Gyulai Járási Ügyészségnek.