Lázár János ügynöknek nevezte Márki-Zay Pétert

PAP 6903
2023.05.05. 11:54
Lázár János építési és közlekedési miniszter a CPAC Hungaryn mondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikusoknak közel kell maradniuk a választókhoz, „az elitizmus az egyik legkontraproduktívabb dolog, mert teret nyit az ellenfélnek. Ne csak öltönyünk legyen, hanem terepruhánk is. Én már megtanultam, öltönyből nem lehet választást nyerni”, a 2022-es választás proxyháború volt, Márki-Zay Péter pedig ügynök.

„Végre valami jó is érkezik Amerikából, ráadásul, ami jön, az legálisan érkezik” – kezdte Lázár János, hozzátéve: nem irigykednek az ellenzék amerikai pénzekből történő tőkeemelésére, sőt, abszolút visszautasítják, „a támogatás nem ugyanaz, mint a beavatkozás, a kettő között óriási a különbség”.

Az építési és közlekedési miniszter kifejtette, hogy „a magyar baloldali pártoknak vannak civil fedőcégei”, ezeken keresztül érkezett a pénz az Egyesült Államokból, „ez nem volt más, mint külföldi beavatkozás a magyar politikába, szuverenitásunk megsértése külföldről, aktív belföldi kollaborációval, ami a rendszerváltozás utáni történelmünkben példátlan, erkölcstelen, és törvénytelen is. Ebben tehát nem kell a liberális példát követni. Amiben kell, az a nemzetközi együttműködés, annak törvényes formája, mint a mai CPAC.

Hazafias nagyság

„Számunkra, konzervatívok, nemzetiek számára a saját országunk és a saját közösségünk a legfontosabb. A patriotizmusnak nem kell elzárnia minket egymástól, nem egymás ellenében akarjuk naggyá tenni hazánkat, hanem egymással szövetségben. Tegyük újra naggyá a hazafiasságot” – fogalmazott Lázár János, aki úgy véli, a konzervatívoknak többet kellene tudniuk egymásról, egymás sikereiről és kudarcairól.

Én vagyok az a bizonyos másik magyar fickó, aki legyőzte tavaly Soros Györgyöt, illetve annak magyar emberét, méghozzá abban a proxyháborúban, amelyet a hálózatán keresztül tavaly a magyar választásokon folytatott

– emlékezett vissza Lázár János, megjegyezve, „a globalisták a háborúban a proxyt szeretik a legjobban”, valószínűleg azért, mert alacsony kockázat mellett kecsegtet magas profittal.

A tárcavezető ebben a fő frontvonalnak az országos politikát nevezte, ami a magyar külpolitika területén is húzódott, de volt egy vidéki frontvonal is, ami éppen az ő választókerületére esett, „a hálózat ott dobta le legújabb ügynökét. Jól képzett ügynök volt, úgy nézett ki, mint mi, úgy viselkedett, mint mi. Hódmezővásárhelyen sokan be is dőltek neki, megválasztották polgármesternek, majd egyik napról a másikra minden megváltozott, az alvó ügynök felébredt, elkezdte teljesíteni valódi feladatát, amiért hazaküldték Amerikából. Nem a helyi ügyeket vitte fel az országos politika fórumaira, hanem az országos vitákat vitte le helyi szintre.”

A rosszban mindig a liberálisok a legjobbak

– jelentette ki Lázár János, jelezve, hogy a 2022-es választáson végül az előbb körbeírt személy lett az „egyesült, dollármilliókkal pénzelt, illegálisan finanszírozott baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltje, ezért mondta 2022 tavaszán mindenki, hogy szülővárosom, Hódmezővásárhely az egész ország”, a történet vége, hogy ő legyőzte „az ügynököt” helyben, a Fidesz–KDNP és Orbán Viktor pedig országosan.

Alul győztes

A miniszter a tanulságról elmondta, vannak helyi, országos és nemzeti szinten érvényes tanulságok is, „a liberális hálózat már nemcsak globális, hanem lokális is, képes egy kisváros közösségébe beépülni, ami teljesítmény, és meg kell érteni, ha védekezni akarunk ellene”.

Lázár János leszögezte

nyerni lehet felülről, de győztesnek alul lehet maradni.

Ezalatt azt értette, hogy a politikusoknak közel kell maradniuk a választókhoz, „az elitizmus az egyik legkontraproduktívabb dolog, mert teret nyit az ellenfélnek, amibe benyomulhat”, hozzátette azt is, „ne csak öltönyünk legyen, hanem terepruhánk is. Én már megtanultam, öltönyből nem lehet választást nyerni”, járja továbbra is a választókerületét.

Az idő megmutatta nekik, hogy fizikailag is mindig az emberek közelében kell maradniuk, arra kell törekedni, hogy a választópolgárok érezzék a mindennapokban, „van egy emberük a törvényhozásban”.

Nincs konzervatív fölény valódi érdekképviselet nélkül. Legyünk bátran választóink lobbistái mindenhol, a közösség ügyes-bajos dolgainak hatékony megoldóemberei.

Lázár János úgy látja, ha a populizmus ellentéte az impotencia, a cselekvési képesség hiánya, amellyel a magyar ellenzék rendelkezik, akkor legyenek büszkék rá, mert

jobb ma egy konzervatív populista, mint holnap egy impotens liberális népnevelő kormány.

A miniszter rámutatott arra is, hogy a legokosabbnak kell lenniük, a nagy kérdés viszont az, hogy „ebben a mai világban elég-e okosnak lennünk”, amikor egy új világrend, vagy „világrendetlenség” van kialakulóban, elég-e a hitük, a politikai tapasztalatuk, az intellektuális fölényük ahhoz, hogy helytálljanak és sikeresek legyenek, „elég-e, ha igazunk van, de nincs erőnk. Attól tartok, hogy nem elég. A tudás szükséges, de nem elégséges, kell mellé nagyság, gazdaság, gazdagság és erő is.”

Lázár János és a hit

Lázár János arra is felhívta a figyelmet, hogy a konzervatívok követtek el hibákat, ezek közül az erő kérdését emelte ki, példaként hozva, hogy a német konzervatív vezetés lemondott a hadsereg megerősítéséről, az európai konzervatív vezetés pedig feladta az egységes európai hadsereg projektjét, sőt, különböző konzervatív kormányok a határvédelem kérdésében sem voltak mindig egységesek, „mindig erőre van szükség”, ezekben a hónapokban a békéhez is erő kell. A politikus úgy látja, háborút csak a liberális elitek akarnak, a tömegek Európában békét akarnak, a háború drága, emberéletben, gazdasági fejlődésben és fogyasztói árakban mérhető ára van.

A miniszter beszéde végén elárulta, istenhitéről ritkán beszél, a személyes hitéről annál gyakrabban, „a hitem abban van, hogy az istenhit és a személyes hit egymástól nem elválasztható”. Azt is tudják róla sokan, hogy pragmatikus, és „ahova belépek, ott mindjárt történik valami”. Lázár János a „pragmatikus istenhívők” jelmondatával búcsúzott: „Segíts magadon, és az Isten is megsegít. Segítsünk egymásnak, és az Isten is megsegít bennünket.”

Csütörtök délelőtt kezdődött az Alapjogokért Központ szervezésében a 2023-as CPAC Hungary konferencia, Orbán Viktor miniszterelnök beszédéről itt számoltunk be, azóta felszólalt többek Varga Judit igazságügyi miniszter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, valamint videóüzenetet küldött Donald Trump korábbi amerikai elnök.

(Borítókép: Lázár János. Fotó: Papajcsik Péter / Index)