Tordai Bence: Jogerősen, másodfokon is pert nyertem egy Putyin-bérenc fideszes képviselővel szemben

2023.05.05. 19:26
Tordai Bence, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke online sajtótájékoztatón jelentette be, hogy másodfokon is pert nyert Gór Csaba II. kerületi fideszes frakcióvezető ellen. Ezzel összefüggésben beszélt a képviselő és felesége körül duzzadó korcsolyabotrányról.

„Jogerősen, másodfokon is pert nyertem egy Putyin-bérenc fideszes képviselővel szemben, akinek emiatt fizetnie kell” – kezdte meg online sajtótájékoztatóját Tordai Bence, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke. Mint mondta, az így kapott pénzt továbbítják az energiaszegénység ellen küzdő Fényhozók Alapítványnak.

A per részleteibe belemenve elmondta: Gór Csaba, a II. kerület fideszes frakcióvezetője a 2022-es választási kampányidőszakban sérelmezte, hogy a Párbeszéd társelnöke „Putyin-bérenc zugügyvédnek” nevezte. Tordai szerint jó oka volt erre, ugyanis a kampányidőszakban kiderült, ő volt az a „független szakértő”, aki sokáig anonim módon adta azt a szakértői véleményt, amely szerint az ezer sebből vérző orosz metrókocsi-beszerzésnek minden jogi aspektusa teljesen rendben volt.

Ezt a nyilvánvaló Putyin-bérenckedést tettem szóvá és nehezményeztem

– mondta Tordai, aki ellen végül Gór Csaba rágalmazás és becsületsértés miatt indított pert.

A Párbeszéd társelnöke szerint jócskán pórul járt a fideszes képviselő, aki első- és másodfokon is elvesztette a pert, „úgyhogy Gór Csabát joggal lehet Putyin-bérenc zugügyvédnek nevezni” – vélekedett Tordai Bence.

Gór Csaba azóta ismét bebizonyította, hogy nem a magyar, hanem az orosz érdekeket képviseli, továbbra is Putyin-bérencként viselkedik, az elmúlt hónapokban egyre dagadó műkorcsolyabotrányban ugyanis neki is része volt

– tért át Tordai.

Na de miről is van szó?

Botrány a magyar korcsolyasportban

A legújabb fejlemények csütörtökön láttak napvilágot. Az Index birtokába jutott levél szerint a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség fegyelmi eljárást indított Gór-Sebestyén Júlia edzővel szemben, miután szülők egy csoportja szerint az Európa-bajnok lelkileg és fizikailag is bántalmazta a gyermekeiket.

Korábban a lapunknak egy név nélkül nyilatkozó szülő arról számolt be, hogy gyermekének a mínusz két fokban le kellett vennie a korcsolyáját, és harisnyában állva a jégen büntetőgyakorlatokat végeznie. A szülők szerint az Európa-bajnok edző lelkileg gyötri gyermekeiket, és egyes versenyzőkkel szemben kirekesztő.

Sebestyén Júlia készséggel állt az Index rendelkezésére. Mint mondta: „végre reagálhatok az ellenem indított rágalomhadjáratra, lejárató kampányra, lehetőséget kapok, hogy tisztázzam az igazságot”. Az ellene indított fegyelmi eljárásnak áll elébe, mert úgy véli, ez majd kideríti az igazságot.