Bennégett a lakásban egy nő Isaszegen

2023.05.05. 09:38
Lángokba borult egy családi ház melléképülete Isaszegen. Az épületben ketten tartózkodtak, és csak egyiküknek sikerült élve kijutnia. A tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a lángokat.

Péntek hajnali negyed háromkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy kigyulladt egy családi házzal egybeépített melléképület.

Két járművel tíz tűzoltó vonult a Damjanich utcába, ahol a 150 négyzetméteres családi házzal egybeépített 30 négyzetméteres melléképület teljes terjedelmében lángokban állt – számolt be az Országos Katasztrófavédelem Főigazgatósága.

Az életvitelszerűen lakott melléképületben a tűz keletkezésekor két ember tartózkodott.

Egyikük könnyebb füstmérgezéssel elhagyta az épületet, a másik viszont nem tudott kimenekülni.

A középkorú nő holttestét a tűzoltók találták meg. Oltás közben egy gázpalackot is kihoztak a melléképületből, megelőzve ezzel egy robbanást. Sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok átterjedjenek a családi házra, majd fél óra alatt megfékezték a tüzet.

A tűz pontos keletkezési helyét, idejét és okát a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja.

Évente több mint 7000 lakóépület gyullad ki Magyarországon, mégis csak elenyésző számban használnak otthon füstérzékelőt. Pedig ahol van füstérzékelő, ott a tűz keletkezésekor tudomást szereznek róla, így hamarabb meg tudják fékezni, időben ki tudnak menekülni.

Ahol volt füstérzékelő, ott nem történt tragédia, sérülés, de még nagyobb tűz sem volt – figyelmeztetett közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.