Jön a diákok nagy mumusa, a matematikaérettségi

PAP 7880.png
2023.05.09. 08:37
Izgalmas nap előtt áll közel 75 ezer diák. A hétfői magyarérettségi után kedden matematikavizsgákkal folytatódik a megmérettetés, amelynek még nincs vége: a tanulók szerdán történelemből, csütörtökön angolból, pénteken pedig németből adhatnak számot a tudásukról.

Kedden matematikával folytatódik a 2022/2023-as tanév érettségi időszakának kötelező része.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 70 394-en vizsgáznak. Esetükben a maximálisan begyűjthető pontszám a 100, az első feladatrészért 30, a másodikért 70 pont járhat. Az első részben a végzősök 10-12 rövidebb feladatot kapnak, melyek megoldására 45 perc áll rendelkezésre. A második feladatlap egy A és egy B részből áll. Előbbiben három feladat szerepel, míg utóbbiban újabb három feladat közül kettőt kell választani, és azokat megoldani. Erre a részre 135 perc jut, így a vizsga összesen 180 percig tart.

Emelt szinten 4537-en bizonyíthatnak, ők két körben, összesen 240 perc alatt maximum 115 pontot kaphatnak.

A hagyományoknak megfelelően a diákok idén is használhatnak segédeszközöket, ott lehet náluk a függvénytáblázat, a zsebszámológép, a körző, a vonalzó és a szögmérő is.

Alapesetben matematikából szóbeli csak az emelt szinten érettségizőknek van, középszinten csak azoknak kell vele számolni, akik az írásbelin legalább 12 százalékot szereztek, a 25 pontot azonban nem érték el.

Az osztályozás általánosságban az alábbiak szerint alakul:

Középszint:

  • 80–100 százalék elérése esetén jeles (5),
  • 60–79 százalék elérése esetén jó (4),
  • 40–59 százalék elérése esetén közepes (3),
  • 25–39 százalék elérése esetén elégséges (2),
  • 0–24 százalék elérése esetén elégtelen (1).

Emelt szint:

  • 60–100 százalék elérése esetén jeles (5),
  • 47–59 százalék elérése esetén jó (4),
  • 33–46 százalék elérése esetén közepes (3),
  • 25–32 százalék elérése esetén elégséges (2),
  • 0–24 százalék elérése esetén elégtelen (1).

Még sok van hátra

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfőn a hagyományoknak megfelelően a magyar nyelv és irodalom volt az első kötelező érettségi tantárgy. Arról, hogy milyen feladatokat kaptak a diákok, és a lapunknak nyilatkozó szakértő a nehézségi fokot miként értékelte, itt és itt írtunk bővebben.

Ezen a héten további vizsgák várnak a diákokra, szerdán történelemmel, csütörtökön angollal, pénteken pedig némettel folytatódik a sor. A részletes menetrend az Oktatási Hivatal weboldalán is elérhető.

A hivatal tájékoztatása szerint ezekben a hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek, a megmérettetést idén is a kormányhivatalok koordinálják 3171 bizottság közreműködésével. Az írásbeli vizsgákat május 5. és május 26. között rendezik meg, míg a szóbeliket június 7. és június 30. között.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)