Zokog a magyarok pénztárcája: hatalmasat drágulnak a strandbelépők a főszezonban

D  AS20180428008
2023.05.09. 06:43
Átlagosan 40 százalékkal lesznek drágábbak a főszezoni strandbelépők, mint egy éve ilyenkor.

„A meghosszabbított téli iskolai szünet miatt remekül indult a január a fürdőkben is, de utána jött a szokásos holtszezon, és az első negyedév mérlege még 15 százalékos elmaradást mutat a Covid előtti időkhöz képest” – közölte a Világgazdasággal Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára.

Hozzátette, hogy az orosz turisták hiánya nagyon érzékenyen érinti a gyógyfürdőket. Vidéken még szemmel látható a különbség a Covid előtti és a mostani időszak forgalmában – jegyezte meg.

A strandszezon még nem kezdődött el, az igazán nagy fellendülésre június második felétől lehet számítani, miután elkezdődik a nyári szünet az iskolákban. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy június 17-étől minden szolgáltatás és kültéri medence működik majd.

A pénztáraknál azért várható morgolódás, a belépőjegyek ára több lépésben összességében 40 százalékkal drágul egy év alatt – hívta fel a figyelmet a lap. A fürdők tavaly jellemzően 20-25 százalékkal emelték az árakat, amihez most hozzácsapnak egy 10-15 százalékos korrekciót. Ezek együttesen okozzák a drasztikus mértékű változást.

A korábban egységes, ma már nagyon különböző árambeszerzési ár és a vízkezelő vegyszerek brutális drágulása, valamint a minimálbér és a garantált bérminimumhoz igazodás jelentősen megnövelte a fürdők önköltségét – hívta fel a figyelmet Balogh Zoltán.

(Borítókép: Fürdőzők a Palatinus strandon. Fotó: Kovács Tamás / MTI)