Egész nap őrizték a kordonokat a Karmelitánál a demonstrálók

2023.05.09. 15:21
Ismét kordont bontott a Momentum Mozgalom kedd reggel a Karmelita kolostornál, ahol kitűzték hét pontból álló követeléseiket is. A rendőrség többeket igazoltatott, emellett büntetőeljárást is kezdeményeztek a rongálásban részt vevők ellen. Eközben a párt egy újabb videóban hívta utcára az embereket, délután és este békésen zajlott a demonstráció.

A rendőrség kedd délután közleményt adott ki a reggeli tüntetésről, amelyben azt írták: be nem jelentett gyűlésen 41 főt igazoltattak, köztük több országgyűlési képviselőt. Hozzátették, hogy a résztvevők az építési területet határoló kordonelemeket lehajlították, ledöntötték, összekötő tartóelemeket vágtak át.

A GYŰLÉS SZERVEZŐJÉVEL SZEMBEN SZABÁLYSÉRTÉSI FELJELENTÉST TESZNEK.

A felvételek elemzését és a helyszíni szemlét követően a rongálásban részt vevők ellen szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményeznek – írják.

A Momentum reggeli akciójában több országgyűlési képviselő is jelen volt, köztük Tompos Márton, Hajnal Miklós, Orosz Anna, Bedő Dávid és a párt elnöke, Gelencsér Ferenc. Az Index helyszínen lévő munkatársa a lefektetett kordonokon békésen ülő és azokat őrző aktivisták 40-50 fős jelenlétéről számolt be. A Karmelita kolostor mellett feltűnt Hadházy Ákos független képviselő is.

Délután folytatódótt, egész nap őrizték a lebontott kordont

A kedd reggeli kordonbontásról a Momentum Mozgalom Facebookon élő adásban jelentkezett be. Bedő Dávid, a párt országgyűlési képviselője szerint ezt egész nap őrzik majd. Emellett hét pontból álló követeléseiket is kitűzték a Karmelita ajtajára. Ebben az alábbiakat fogalmazták meg:

  1. Követeljük a sajtó szabadságát, a közpénzből fizetett, hazug propaganda betiltását!
  2. A rendeleti kormányzás felszámolását, az Országgyűlés ellenőrző jogainak helyreállítását!
  3. Arányos képviseletet biztosító, tiszta és szabad választásokat!
  4. A központilag szervezett korrupció felszámolását! Európai Ügyészséget!
  5. A sztrájkjog visszaállítását; a teljes közszféra bérfelzárkóztatásának megkezdését!
  6. A fideszes káderek leváltását a független állami intézmények éléről!
  7. A természet és a jövő generációk érdekeinek védelmét, fenntartható gazdaságpolitikát!

Orosz Anna, a Momentum Mozgalom egyik képviselője a közösségi oldalán szintén arra kérte az embereket , hogy csatlakozzanak a tüntetéshez.

Beatrice-dalok mellett az Örömóda is felcsendült

Kollégánk a helyszínről jelentette, hogy délután újabb táblákat helyeztek el a Karmelita előtt. Ezeken olyan feliratok voltak láthatóak, mint „Tolvajok a trónon, tömegek útszélen!”, valamint „Tanult gyerek, megbecsült tanár!”.

Eközben a tüntetők folyamatosan szállingóztak a helyszínre, és zenét hallgattak: többek között a Beatrice dalai, valamint később az Európai Unió himnusza, az Örömóda is felcsendült. Ezenkívül egy EU-s zászlót is kifeszítettek a helyszínen.

A tüntetés késő délután/kora este is békésen zajlott, helyszínen tartózkodó kollégánk arról számolt be, hogy mintegy 40-50 demonstráló őrizte a kordonokat, közben énekeltek és beszélgettek – jelentősebb tömeg a múlt heti megmozduláshoz hasonlóan nem gyűlt össze ezúttal.

Legutóbb május 3-án volt tüntetés a Karmelitánál, szerda délután a tanárok és a diákok hangot adtak nemtetszésüknek. Az esemény ismét dulakodásba, kordonbontásba torkollott, a rendőrség könnygázt is bevetett. A Karmelita kolostor előtti tüntetésen letartóztatták Tompos Márton momentumos országgyűlési képviselőt és több diáktüntetőt. A képviselőt a hajnali órákban kiengedték a Gyorskocsi utcából.