Elengedték a nyíregyházi nevelőanyát, akinek fiát holtan találták a csomagtartóban
További Belföld cikkek
-
Felháborodott a fideszes kormánybiztos: arcátlan provokációnak nevezte a Kutyapárt tüntetését
- Indiana Jones tévedett: itt lehet a világ legértékesebb kincse, az elveszett frigyláda
- Lieszkovszky Zalán, a Csepel SC futballcsapatának erőnléti edzője tűnt el a szombati hajóbalesetben
- Önvezető és úgynevezett „tevezető” autók fejlesztését tervezi a BYD Szegeden
- Az Elment az öszöd rendezője négy napra elhappolta az Erzsébet hidat Hadházy Ákosék elől
Mint megírtuk, április közepén a Nyíregyházi Rendőrkapitányságnál jelentkezett egy pár azzal, hogy autójuk csomagtartójában egy halott kisfiú van. Az autóban egy másik, sérült gyermeket (egy egyéves kislányt) is találtak a rendőrök.
Később kiderült, hogy a kisfiú evés közben megfulladt egy lenyelt csont miatt, ám a nevelőanyja nem hívott segítséget, hanem betette a holttestet egy autó csomagtartójába, egyéves húgát pedig a gyerekülésbe, majd elhajtott a helyszínről. A nő búcsúlevelet is hagyott, és két napon át autózott a környéken. Ezt követően végül elmondta szeretteinek, hogy hol van, és férjével bejelentést tettek a rendőrségen.
A 24.hu értesülései szerint a nőt később kórházba vitték, ahonnan nemrég engedték ki. A lap úgy tudja, pszichiátert rendeltek ki a segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsított nő vizsgálatára.
A nő nem tett vallomást a rendőrségen, és panaszt sem gyanúsítotti kihallgatása alatt. Várandósságára tekintettel egyelőre nem tartóztatták le.
Ha bebizonyosodik a bűnössége, akár öt év börtönbüntetést is kaphat.
Korábban arról is írtunk , hogy a halott gyermek 17 éves, vér szerinti anyja is összetört, ő jelenleg egy nyírségi anyaotthonban van legkisebb gyerekével.