Megkéselte egy utastársát egy férfi Budapesten

2023.05.11. 09:29
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség állított bíróság elé egy többszörösen büntetett 63 éves férfit. A törvényszék a vádlottal szemben jogerősen 4 év fegyházbüntetést szabott ki.

A tényállás szerint a a 63 éves férfi március 17-én, reggel, a XI. kerületben, a Móricz Zsigmond körtéren felszállt az utasokkal teli 7-es számú autóbuszra, ahol szóváltásba keveredett az egyik utassal. A férfi ekkor megfenyegette a későbbi sértettet azzal, hogy amikor leszáll, akkor meglátja, kivel van dolga.

Amikor a sértett leszállt a buszról, a férfi követte, majd a megállóhoz közeli egyik kapualjban a sértettre támadt, dulakodott vele. Ekkor egy késsel megszúrta a másik férfit a felsőtestén. Ekkor a sértett védekezésképpen ütő mozdulatokat tett a kést még mindig kezében tartó terhelt irányába, aki hátrálni kezdett, majd végül eltette a kést és távozott a helyszínről.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló szúrt sérülést szenvedett.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé, amelynek eredményeként őt a bíróság váddal egyezően, mint többszörös visszaesőt, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért 4 év fegyházbüntetésre ítélte, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával.

Az ítélet első fokon jogerőre emelkedett, így a kiszabott büntetést az ítélethirdetéskor letartóztatásban lévő vádlotton azonnal foganatba is vették.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport