A koronavírus-járvány nem múlt el nyomtalanul, a Covid-babák bizonyítják

covid babák
2023.05.18. 07:20
Nem is olyan rég még központi téma volt, de a fertőzöttek számával arányosan alább hagytak azok a vizsgálatok, kutatások is, amelyek azt próbálták kideríteni, hogy miben mások a koronavírus idején született gyermekek. Különböznek-e egyáltalán a többiektől? Van-e bármilyen téren lemaradásuk? Kell-e őket segíteni valamilyen módon? A szakemberek szerint mihamarabb pénzt, időt, és figyelmet kell szentelni ezen kérdések megválaszolására.

Napra pontosan három év telt el azóta, hogy a koronavírus-járvány első hulláma után Budapesten is feloldották a kijárási korlátozást. Ha visszaemlékszünk, már ezekben a hetekben megjelentek azok az elméletek, hogy vajon a bezártság, a stressz és a bizonytalanság miként hat majd hosszú távon a gyerekekre, különös tekintettel azokra a csecsemőkre, akik a karantén alatt születtek.

Noha 2020 tavaszán még azt reméltük, hogy a nehezén már túl vagyunk, a pandémia a vártnál jobban elhúzódott, végül még 2021-ben is a fertőzöttek, illetve kórházban ápoltak száma határozta meg a mindennapokat. Itt fontos megjegyeznünk: nem feledkeztünk meg a 2022 januárjában és februárjában taroló ötödik hullámról sem, ám ekkoriban az omikron-variáns már nem okozott olyan súlyos megbetegedést, mint elődjei, illetve ezekben a hetekben a kormány már javában oltásalapú védekezést folytatott, ami azt jelentette, hogy a korábbi évekhez képest lényegesen kevesebb korlátozás volt érvényben.

Emiatt cikkünkben a 2020 márciusa és 2021 decembere közötti időszakot vesszük górcső alá, 

a KSH adatai szerint ekkoriban 170 212 gyerek született Magyarországon.

Természetesen az említett időintervallumban is voltak a Covid szempontjából nyugodtabb hónapok, illetve a családok egymástól eltérő módokon vészelték át az egyes hullámokat: volt, ahol egy koronavírus okozta haláleset vagy bármilyen más tragédia már eleve rányomta a bélyeget a babavárásra, a szülésre, és az első otthon töltött időszakra, míg máshol szerencsésen megúszták a nagyobb krízishelyzeteket.

„A szórás ellenére egyértelműen az látszik, hogy a járvány óta nagyobb számban jelennek meg az ellátórendszerben olyan szülők, akik általános nevelési kérdésekben, illetve regulációs zavarokban kérnek segítséget. Kontrollcsoport híján persze nehéz megállapítani, hogy a felmerülő panaszok valóban a pandémia számlájára írhatók-e, de mára egyre biztosabb, hogy a családok egy jelentős részében a karanténidőszak nem múlt el nyomtalanul” – jelentette ki az Index megkeresésére Dettre Imola gyógypedagógus, integrált szülő-csecsemő konzulens.

Már a gyermekneveléshez vezető út sem volt zökkenőmentes

A szakember szerint ebben a történetben rendkívül fontos kulcsszó a stressz, amit leginkább egy kavicshoz tudna hasonlítani: ha bedobjuk a tó közepére, az az élővilág minden egyes részére hatással lesz.

„Valahogy így van ez az édesanyáknál is, akik már a várandósság alatt és a szülés környékén is a megszokottnál többet szorongtak, aggódtak” – mutatott rá Dettre Imola.

Hasonlóképpen látja a helyzetet a Másállapotot a szülészetben! mozgalom egyik alapítója, Keszler Viktória az Index kérdésére elárulta:

„Mi is azt tapasztaltuk, hogy a bizonytalanság, az egymásnak ellentmondó információk, a segítségnyújtás hiánya, és a betegutak tisztázatlansága extra terhelést jelentett a kismamák számára, nem beszélve arról, hogy az egyébként is kiszámíthatatlan ellátás ebben az időszakban még kiszámíthatatlanabb, egyúttal még önkényesebb lett” – hívta fel a figyelmet Keszler Viktória, majd emlékeztetett: még ha az aktuálisan érvényben lévő eljárásrendek haladó szellemben is készültek, azokat a kórházak nem minden esetben tartották be.

Példaként említette, hogy

  • bár a szakmai ajánlás az volt: törekedni kell a felesleges, nem szükséges beavatkozások, kezelések minimalizálására, voltak olyan intézmények, ahol a Covidra hivatkozva szüléseket indítottak meg, illetve gyakran végeztek császármetszést azokon az anyákon, akik ugyan fertőzöttek voltak, de tüneteket nem mutattak.
  • Hiába jelezték azt a tudományos bizonyítékok, hogy a szülés módját, a szoptatást nem kell hogy befolyásolja a nő fertőzöttsége, úgy tűnt, a logisztikai, szervezési okok felülírhatják a szakma szabályait, és fontosabb szempont volt, hogy a műtét során jobban kontrollálható legyen, mennyi ideig tart a világra jövetel, kivel találkozik az anya stb.
  • Indokolatlan túlbiztosítás jellemezte a Perinatális Intenzív Centrumokat is, pedig köztudott, hogy a koraszülöttek és újszülöttek védekezőképességét, gyógyulását a bőrkontaktusból, anyatejből származó immunanyagok, antitestek csak növelik. Mindezek ellenére gyakori jelenség volt a szeparáció.
  • A családok azt is megszenvedték, hogy számos kórházban önkényesen korlátozták a kísérő jelenlétét, noha a tiszti főorvos és a minisztérium is számtalanszor kimondta: az apák, kísérők ott lehetnek a vajúdó nő mellett.
  • Szintén komoly stresszt éltek át azok a kismamák, akik számára megnyugtató lett volna a dúla jelenléte, és idővel ugyancsak nehezebb helyzetbe kerültek azok a párok, akik nem vették fel az oltást. A rugalmasabb ellátás miatt ekkoriban kifejezetten sokan fordultak a magánszülészetek felé.

A Másállapotot a szülészetben! mozgalom tagja a jogsértések mellett arra is rámutatott, hogy a járvány idején a várandósok gondozása, felkészítése is a megszokottól eltérő módon zajlott. Ezzel kapcsolatban kiemelte:

  • A betegutak tisztázatlansága miatt előfordult, hogy a genetikai vizsgálatok csúsztak, melynek eredményeként sokan a babavárás alatt vagy a szülés után komplikációval, illetve valamilyen egészségügyi problémával szembesültek.
  • Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy a várandósság alatt a családok lehetőségei, segítségopciói minimálisra szűkültek, hiszen a támogató csoportok, a felkészítők sem működtek, így a felmerülő kérdésekkel, bizonytalanságokkal a párok magukra maradtak.

Dettre Imola ez utóbbihoz kapcsolódva megjegyezte: a szülőknek az újszülött megérkezése után is meg kellett küzdeniük a magánnyal, hiszen aggodalmaikat később sem tudták megosztani azokkal a szakemberekkel, akiknek a szava ezekben a hetekben hatalmas megnyugtatást jelentett volna: elérhetetlen volt a gyermekorvos, a védőnő, és a szakszolgálatok sem a hagyományos módon működtek.

Ha az anya feszült…

Az integrált szülő-csecsemő konzulens arra a kérdésre, hogy mi minden okozott még nehézséget a családoknak, illetve a kisgyermekeknek ebben az időszakban, elsők között emelte ki a baba biztonságos kötődésének alakulását, amelynek alapja a korai kapcsolat minősége, amire kifejezetten negatív hatással van a stressz. A feszültség megnehezíthette az anyák kapcsolódását a kisbabájukhoz, ez pedig befolyásolhatta a kötődés kialakulásának folyamatát is.

Szintén ide kapcsolódik a figyelem hiánya, mely ugyancsak összefüggésbe hozható a szorongással, erre egyébként Máté Gábor is rávilágított egy korábbi, lapunknak adott interjúban. A világhírű kanadai–magyar orvos az Indexnek azt mondta: „Ha a csecsemő úgy érzi, hogy feszült a légkör, akkor lekapcsolja az agyát, így az nem fejlődik, figyelemzavar alakul ki.”

Ennek a következményeivel szembesülhet most az ellátórendszer, ahol nagyon nagy számban jelennek meg két és fél, illetve három év körüli, figyelemzavarral küzdő gyerekek

– mutatott rá a szakember. Hozzátette: továbbá egyre inkább szembetűnő, hogy a korábbinál lényegesen több gyermek küzd regulációs zavarokkal, ami rossz alvás, nehézkes táplálkozás, és csillapíthatatlan sírás, nyűgösség formájában is jelentkezhet.

Dettre Imola emellett a beszédfejlődéshez köthető hátrányokat is fontosnak tartotta megemlíteni, mint mondta: a segítő szakmában dolgozók nyelvi késésekkel is egyre gyakrabban találkoznak.

„A nyelvi fejlődésnek alapfeltétele a mozgás, ami viszont háttérbe szorult a pandémia miatt, és ennek a beszédkésésen túl is megvannak a maga következményei: sok kisgyereknél lemaradást látunk a finommotorikában, és bizony ahol ezt nem korrigálták időben, ott később már nehezebb lesz segíteni” – figyelmeztetett a gyógypedagógus, aki nyelvi nehézségekre visszatérve arra is rávilágított, hogy a verbális kommunikáció késése a viselkedésszabályozásban is problémát okozhat, hiszen mindenkit frusztrálttá tesz, ha a környezete nem érti meg. „Ezért gyakori az agresszív viselkedés is” – tette hozzá.

Mi van a maszk alatt? Jó kérdés!

A szülő-csecsemő konzulens szerint a másik fontos hátrány a személyiségfejlődésben mutatkozhat meg. A karantén hatására beszűkültek a szociális kapcsolatok, így a járvány alatt született babák az átlagnál jobban félhetnek, tartózkodóbbak lehetnek.

„A korai szocializáció hiánya miatt az érintett gyerekeknek nehézséget jelenthet a kortársakkal való konfliktusok rendezése, de kihívás lehet például az osztozkodás is” – mutatott rá a szakember, majd kitért az izoláltság egy másik érdekes következményére is, miszerint a Covid-babák nehezebben dekódolhatják az érzelmeket, több ideig tarthat számukra beazonosítani az emberi gesztusokat, mimikákat, és ebben a maszkviselés is döntő szerepet játszott.

„Érdekes felismerés, hogy azok a csecsemők, akik a szüleiken kívül huzamosabb ideig csak maszkot viselő emberekkel találkoztak, jobban be tudták azonosítani például a mosolygást – pusztán a szem alapján –, mint azok a kisgyerekek, akik már a járvány előtt is láttak teljes arcot” – fejtette ki.

Egy egész falu kellett volna a gyerek felneveléséhez

Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell – tartja a mondás, ami a karantén alatt is megállta volna a helyét, jobb híján azonban maradt a négy fal, a szűk család, és persze az okos eszközök. Miközben az online világgal már a pár évesek is közeli kapcsolatba kerültek, addig a hús-vér interakciók száma közösség, így bölcsőde, óvoda, játszótér és játszóház híján minimálisra csökkent, aminek volt egy olyan hátránya is, hogy az édesanyák kevésbé kaptak visszajelzést arról, hol tart a gyermekük a fejlődésben.

„Azzal viszont, hogy az élet visszatért a normális kerékvágásba, nem oldódott meg minden egyik pillanatról a másikra, hiszen időbe telik, mire a kisgyerekek hozzászoknak a nagy dózisban kapott ingerekhez” – emelte ki Dettre Imola, aki úgy látja, hogy a hosszú távú következményeket illetően egyelőre csak találgatni lehet, de a 0–3 éves kor között szerzett hátrányok, hiányosságok a felnőttkorra is hatással lehetnek.

Éppen ezért pénzt, időt, és kutatásokat kellene szentelni a Covid-babákat érintő kérdések megválaszolására. Egyelőre mindenki a maga útján próbál segítséget kérni, és bár a perinatális tanácsadók, a szülő-csecsemő konzulensek, és a pszichológusok már gond nélkül elérhetők, a magánellátást nem mindenki engedheti meg magának. Az állami rendszerben is lehetőséget kellene biztosítani a gyerekek fejlesztésére, terápiájára, fontos, hogy a szülők megértsék: sosem késő lépni

– zárta sorait a gyógypedagógus.

Végül a Másállapotot a szülészetben! mozgalom alapító tagja is arra hívta fel a figyelmet, hogy a várandósság alatt, illetve a kórházi ellátás közben elszenvedett traumák sosem feloldhatatlanok, ha úgy tetszik, nem „mindent vagy semmit jellegű folyamatok”.

„Ami ekkor sérült, elmaradt, abból van mód gyógyulni, de fontos, hogy a társadalom ne bagatellizálja el azt, amit a szülők és a gyerekek átéltek a járvány alatt” – tette hozzá Keszler Viktória.

(Borítókép: Index)