„Mi, mongolok mindig is tiszteltük a tanárokat”

IMG 8216
2023.05.19. 21:22
A Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretein belül évente 200 mongol diák tanul Magyarországon. A Mongol Diákok Egyesülete és Mongólia budapesti nagykövetsége ennek kapcsán rendezte meg a „Köszönöm, Magyarország” nevű rendezvényt.

A héten tartotta a Magyarországon tanuló Mongol Diákok Egyesülete és Mongólia budapesti nagykövetsége a „Köszönöm, Magyarország” nevű rendezvényt.

Sainnyambuu Baatarjav, Mongólia budapesti nagykövete ünnepi beszédében kiemelte, országa hálával tartozik azért a segítségért, amelyet Magyarország hazája fejlődésében játszik. Hozzátette, Magyarországon jelenleg évente 200 mongol diák tanul a Stipendium Hungaricum magyar állami ösztöndíjprogramon keresztül.

Mi, mongolok mindig is tiszteltük a tanárokat

– hangsúlyozta a nagykövet, aki szerint a mongol–magyar kapcsolatokban kiemelt szerep jut az oktatásban megvalósuló együttműködésnek.

Lengyel Miklós, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) helyettes államtitkára elmondta, a Stipendium Hungaricum lehetőséget teremt az interkulturális tapasztalatokra és arra, hogy a külföldi diákok felfedezzék Magyarország kulturális örökségeit.

Az ösztöndíjprogramon keresztül jelenleg 12 ezer diák tanul hazánkban, akik 90 országból érkeznek. A KKM felelősségi köre alá tartozó Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramra a 2022/2023-as tanévben 57 ezren jelentkeztek.

A Stipendium Hungaricum nem csak egy ösztöndíj, hanem egy közösség

– fogalmazott Lengyel Miklós, aki hozzátette, hogy lakosságarányosan Mongóliából részesülnek legtöbben a támogatásban.

Telmuun Otgonbayr, a Magyarországon tanuló Mongol Diákok Egyesületének elnöke az Indexnek elárulta,

a Stipendium Hungaricum ösztöndíjban részesülő hallgatók egy része Magyarországon marad, nagyobb hányaduk azonban továbbmegy Nyugat-Európa és az Egyesült Államok felé.

Az egyesület elnöke elmondta, Oroszország után a magyar kormány biztosítja a legtöbb ösztöndíjas helyet a mongol diákok számára, akik számára a lehetőség rendkívül vonzó, hiszen a többi kormányzati ösztöndíjjal szemben Magyarországon az angol nyelvű tanulmányokra is vonatkozik a támogatás.

Sainnyambuu Baatarjav, Mongólia budapesti nagykövete az Index kérdésére elmondta, a keleti nyitás következtében több mint tízezer közép- és kelet-ázsiai diák vesz részt a magyar felsőoktatásban, amelyben a mongol diákok aránya nem kiugró.

Évtizedes távlatokban is baráti a két ország viszonya

– fogalmazott a nagykövet, aki hozzátette, a magyar–mongol kapcsolatokban kiemelkedő szerepet játszik az oktatási és kutatási együttműködés. A két ország tudományos együttműködése a történettudomány, a fenntarthatóság és a mezőgazdaság területén is kiemelkedő, utóbbi esetében pedig Sainnyambuu Baatarjav szerint még szorosabbra kell fűzni a kooperációt.

A nagykövet ennek fényében is méltatta a Stipendium Hungaricum programot, ami lehetőséget nyújt a benne részt vevő hallgatóknak, hogy a jövőben a magyar–mongol kapcsolatok alappillérjeivé, a két ország közötti közvetítőkké váljanak.

(Borítókép: Chuluunbat Enkhbat)