Hétfőtől visszakapják az M3-as metró teljes vonalát az utasok

2023.05.19. 15:30
Napokon belül befejeződik az M3-as metró felújítása, május 22-én, hétfő délutántól minden állomáson megállnak a Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között közlekedő szerelvények. A Nagyvárad téri és a Lehel téri állomásokat hétfő délutántól vehetik igénybe az utasok, ekkortól az állomáspótló buszok nem közlekednek, keddtől pedig a pótlást segítő alternatív járatok újra az eredeti útvonalukon járnak.

Öt és fél év után befejeződik Magyarország legforgalmasabb vasútvonalának, az M3-as metrónak a felújítása. A rekonstrukció utolsó ütemében a Lehel téri és a Nagyvárad téri állomások újultak meg – tájékoztatott közleményben a Budapesti Közlekedési Központ.

Hozzátették, hogy a két állomás átépítése azért maradt a folyamat legvégére, mert a felújítás ideje alatt itt fordultak meg a szerelvények, de előreláthatólag május 22-én, hétfőn a délelőtti órákban átadják a Lehel téri és a Nagyvárad téri állomásokat, így aznap délutántól már minden állomáson megállnak a teljes vonalon közlekedő M3-as metró szerelvényei.

Az állomások megnyitásával egyidőben, május 22-én délután kismértékben változik a felszíni közlekedés is:

  • Az M14-es és az M30-as állomáspótló járatok a továbbiakban nem közlekednek,
  • majd május 23., keddtől a 34-es és a 106-os buszok újra a Göncz Árpád városközponttól indulnak és oda érkeznek.
  • Változik az 1M villamos jelzése is: június 1-től 1A jelzéssel, de továbbra is a Bécsi út / Vörösvári út és a Népliget között járnak a villamosok.

A BKK kiemelte, hogy az állomások környezetében kisebb, a metróközlekedést nem befolyásoló, és közvetlenül nem a felújításhoz kapcsolódó munkákra még számítani lehet az elkövetkezendő hetekben.

Az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító M3-as metró felújítása 2017 őszén kezdődött el. A felújítás alatt teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája: többek között új vágányokat és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is.

Az elmúlt időszakban minden állomás új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferdepályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozottak is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozottak közlekedését – áll a közleményben.