Öt év börtönre ítélték a tanárát megkéselő győri diákot

2023.05.23. 13:54
Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt jogerősen öt év börtönre ítélte a Győri Ítélőtábla kedden azt a diákot, aki 2019-ben egy győri iskolában tanóra közben többször megszúrta tanárát – tudatta a bíróság szóvivője közleményben az MTI-vel.

A bíróság által megállapított tényeljárás szerint az önmagával szemben maximalista vádlott tanulmányi átlaga folyamatosan 4,5 fölötti volt.  

A bűncselekmény napján, 2019. december 5-én a vádlott hármast kapott matematikadolgozatára. A tanár azt mondta, hogy a diákok nézzék át a dolgozatukat, és ha valamivel nem értenek egyet, a következő órán beszéljék meg, és még lehet javító dolgozatot írni, ezért egyelőre be sem írja a jegyeket.

A vádlottnak volt egy zsebkése, amelyet magával hordott az iskolába. Két-három alkalommal a kést mutogatva tett már olyan kijelentést az osztályban, hogy megszúrja a tanárnőt, ám osztálytársai nem vették komolyan.

A vádlott közvetlenül a bűncselekmény előtt is beszélt erről, de padtársa ezúttal sem vette komolyan. Délben azzal, hogy mutat valamit a füzetében, kiment a tanári asztalnál álló tanárnőhöz, a háta mögé került, és a késsel egyszer hátba szúrta.

A tanár földre rogyott, a vádlott mellé guggolt, és legalább két alkalommal a földön fekvő nyaka, mellkasa felé szúrt. A szúrások a sértett védekezésül maga elé tartott karjait érték.

 A vádlott padtársa sietett a tanárnő segítségére. A vádlott osztálytársa felszólítására átadta a kést.

A sértett hátát érő szúrások alkalmasak voltak az emberi élet kioltására.

Mindezek alapján tavaly októberben a Győri Törvényszék első fokon közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt öt év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a vádlottat azzal, hogy a büntetés fele részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Kedden a Győri Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy a vádlott az ötéves szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

A tábla másodfokú, jogerős határozatának indoklásában többek között azt emelte ki, hogy a vádlott szándéka egyértelműen az élet kioltására irányult – tudatta a bíróság.

Sajtóhírek szerint a 17 éves vádlott a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanulója volt, az 51 éves tanárnő a késelés nyomán életveszélyes állapotba került, légmell és vérmell alakult ki nála, bal tüdeje összeesett, több végtagja is sérült.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport