A honvédelmi miniszter szerint minden megváltozott, gyorsítani kell a haderőfejlesztést

2023.05.26. 20:11
Fel kell gyorsítani a haderő fejlesztését, mert az ukrajnai háború „alapvetően megváltoztatott mindent” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pénteken Csongrádon.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium új oktatási központjának átadásán azt mondta, az a feladat, hogy képessé tegyék a magyar hadsereget és közvetve a társadalmat is Magyarország védelmére és a magyar emberek biztonságának garantálására. Saját erőből és a nemzetközi védelmi rendszerhez kapcsolódva, hiszen a kettő egymás nélkül nem megy – fűzte hozzá.

A haderőfejlesztés lépései közül a politikus elsőként a magyar haderő átfegyverzését emelte ki. Az alapoktól induló fejlesztések érintenek minden haderőnemet és minden eszközt – mondta a miniszter, és a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek mellett a Gestamen fegyvercsaládot említette, amely pisztolyváltozatának csapatpróbái már elkezdődtek.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, a hadiparnak komoly hagyományai vannak Magyarországon, ám azt részben a korszellem, részben a kormányok „hanyagsága” miatt gyakorlatilag a semmiből kell újjáépíteni. A magyar hadipar komoly mértékben hozzájárul a haderő átfegyverzéséhez, harcképességének növeléséhez – közölte a miniszter.

A haderő emberi oldala

A politikus a legfontosabbnak azonban a haderő „emberi oldalának” átalakítását nevezte. Ehhez egyaránt szükségesek szervezeti változások, a harci morál fejlesztése, hogy tekintélye és tisztelete legyen a magyar katonának. Ennek érdekében korábban nem alkalmazott gyakorlatokat hajtanak végre, a kiképzésben új elemek jelennek meg – mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felhívta a figyelmet a közelmúltban megalakult Területvédelmi Erők Parancsnokságára, amely az egész országot lefedő, helyi tartalékosokra épülő szervezeti egység. A miniszter szólt a Honvéd kadét programról is, amelyhez idén 125 középfokú intézményben 7109 fiatal csatlakozott.

Farkas Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kifejtette: a Diana Fegyvertechnikai Technikumba járó diákok a magas szintű szakmai ismeretek mellett olyan értékrendet, életszemléletet is kapnak, amelyre a társadalomban óriási szükség van. Bozó Gábor, az iskola igazgatója elmondta, a fegyverműszerésztechnikus-, fegyvergyártószaktechnikus-, fegyvergyártómester-képzés több évtizedes múltra tekint vissza Csongrádon.

Az MTI beszámolója szerint a technikum korszerű épületében adottak a feltételek az európai színvonalú duális oktatáshoz. A technikumban 400-500 diák tanul majd, és az intézmény évente száz magasan képzett szakembert bocsát ki a honvédelmi ágazatban.