Emelik a balatoni árakat, de önmegtartóztató módon

DSC9534
2023.05.29. 17:07
Heteken belül kezdődik a balatoni szezon, az infláció pedig nyomot hagy a szállodák és az éttermek árain is. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, valamint Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének vezetője lapunknak hangsúlyozta, várható áremelkedés, de a vendéglátók önmegtartóztató módon kezelik ezt a kérdést.

Jelentősen emelkedtek a balatoni strandok fenntartási költségei, emiatt drasztikusan drágulhatnak a belépők, miközben a parkolási díjak növekedésével is számolnunk kell – írtuk hétfői cikkünkben. A strandüzemeltetők mellett a szállodák és az éttermek is módosítanak az árakon.

Flesch Tamás lapunk kérdésére kifejtette, optimistán állnak hozzá, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy a szállodák szempontjából milyen lesz a balatoni szezon, „sokan várnak és lehet, hogy az utolsó pillanatban foglalnak majd”. Összességében jó szezonra számítanak, viszont az csak később derül ki, hogy túlszárnyalhatják-e a tavalyi számokat.

Drága a Balaton, de azt cáfolom, hogy drágább lenne, mint egy külföldi nyaralás. 12-15 százalékos átlagáremelkedésre lehet számítani, ha a szezon egészét nézzük. Ez messze az infláció alatt van

– hangsúlyozta az árakra vonatkozó kérdésünkre a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Munkaerőügyben az ilyenkor megszokott problémát tapasztalják, a balatoni szezon indulásával komoly munkaerőpluszra van szükség, amit nehéz bevonzani. Flesch Tamás úgy látja, azok vannak előnyben, akik a bér mellett a cafeteriarendszerben lakhatást biztosítanak a munkavállalóknak.

A szállodaszövetség vezetője a házak költségeinek növekedéséről úgy fogalmazott, aki bátran vállalta a piaci áron történő szerződéskötést az energiaszolgáltatókkal, az relatíve nincs akkora bajban, mert visszaestek az árak. Ott viszont problémát okoznak a rezsiszámlák, ahol egy évre elkötelezték magukat az akkori árszinten, ami sokszorosa a korábbinak. Ráadásul az alapanyagáraknál is brutális áremelkedéssel küzdenek a szállodák.

Flesch Tamás a rezsiárakat érintő lehetséges állami segítségről szóló kérdésünkre elárulta:

Zajlik a beszélgetés abba az irányba, hogy még három hónapra támogatást kapjunk, ahhoz hasonlóan, amikor az előző évihez mért növekmény 50 százalékára lehetett pályázni. Az állam mutat fogadókészséget arra, hogy bizonyos feltételek mellett a legnagyobb bajban lévő, a hosszú távú szerződés miatt magasabb árat fizető egységeknek további három hónapig segítsen.

Ami máshol probléma, itt lehetőség

„Az előszezon már fut, jó hétvégék vannak, jó szezonra számítunk, ami az iskola végeztével szokott beindulni” – mondta lapunk kérdésére Kovács László.

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a balatoni munkaerőhiányra vonatkozó kérdésünkre kifejtette:

Szinte mindig jelentős a munkaerőhiány, a szezonális üzletek nyitásánál megmozdul a munkaerőpiac, ez a pandémia előtt is így volt, közben pedig még kritikusabbá vált. Sokan elhagyták a szakmát, velük nem igazán lehetett számolni. Most az építőipar lassulása a kisegítő munkakörökben kiegyensúlyozottabb kínálatot jelent, nincs akkora hiány, mint tavaly vagy azelőtt.

Kovács László úgy látja, a fizetéseknél nincsenek annyira elszabadult igények, mint 2022-ben. A kiegyensúlyozottabb munkaerőpiaci kínálat konszolidálta a bérhelyzetet, de az inflációt valahogy ellentételezni kell.

Önmegtartóztató áremelés

Az MVI vezetője az energiaárakkal kapcsolatban rámutatott, minden házban más a helyzet. Jelenleg úgy néz ki, hogy azok, akik visszatértek a napi áras elszámoláshoz, jobban jártak, mint azok, akik fix időszakra kötöttek szerződést magas beszállítói árral.

Kovács László megjegyezte, az alapanyagok árának növekedése lassult, de a tavalyihoz képest fogyasztóként így is számítani kell áremelkedésre.

A vendéglátók általában önmegtartóztatók voltak, még az indokolt mértékben sem emelték az áraikat, mert joggal tartottak attól, hogy ez csökkentené a keresletet. Ugyanakkor tény, hogy emelni kell az árakon, nyereségre van szükség, ha talpon akar maradni egy vállalkozás. Szezonális üzletben ez különösen nehéz, néhány hónapjuk van, amit még az időjárás is befolyásol

– húzta alá az MVI vezetője.

Az ipartestületi elnök hangsúlyozta, figyelembe véve az élelmiszer-inflációt, akár az 50 százalék is indokolt lenne, sőt, a gyakran vásárolt alapanyagok ára megduplázódott, de látható már némi korrekció. Kovács László szerint összességében 15-20 százalékos áremelkedésre számíthatunk a vendéglátó egységeknél.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)