Gazellabébi született a Fővárosi Állatkertben
A mhorr gazella eredetileg Északnyugat-Afrikában volt őshonos, de az 1970-es évekre csak állatkerti példányai maradtak fenn. Azok viszont azóta is sikerrel szaporodnak, és néhány éve Marokkó déli részén elindult egy visszatelepítési program is.
A budapesti Állatkert 2007 óta vesz részt a tenyészprogramban, az első gida 2009 tavaszán született meg. Később a felnevelt állatok más európai állatkertbe kerülnek. Mint közleményükben írják, volt egy rekorder mhorr gazellájuk, Evita 19 és fél évet élt náluk, több utódot is felnevelt.
A „gyermekáldás” megfelelő apaállat hiányában 2019 óta szünetelt, a múlt évben érkezett meg hozzájuk egy tenyészbak Lengyelországból. A négyéves Taonak köszönhetően május 10-én ismét mhorr gazella született a budapesti állatkertben. A bébit most meg is mutatták.
A napokban nyitották meg először a Szavannaház kifutóját a nagyközönség előtt, ahol a gazella gida is feltűnik. Még nem kapott nevet gondozóitól, ezért, mint írják, a Facebook-oldalukon is várják az ötleteket látogatóiktól.