Momentum: Egy pedagógus-rabszolgatörvény készül

2023.05.30. 13:02
Donáth Anna és Gelencsér Ferenc a Karmelita kolostornál tartott sajtótájékoztatót. Azt szeretnék, ha az Európai Bizottság a kifizetések feltételévé tenné az oktatás reformját.

Kedden Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője és Gelencsér Ferenc pártelnök kampányindító sajtótájékoztatót tartottak a Karmelita kolostornál található kordon előtt − írta lapunknak küldött közleményében a párt. 

Ahogy írják, a Momentum a következő időszakban azért fog dolgozni, hogy a bizottság emelje be az EU-s pénzekről szóló meglévő feltételek közé az oktatás átfogó reformját, beleértve a státusztörvény visszavonását és a pedagógusbér-emelést. Donáth Anna még ma Brüsszelbe utazik, hogy az Európai Parlamentben szólaljon fel az ügy érdekében a magyar költségvetésről szóló vitán.

A sajtótájékoztatón Donáth Anna elmondta, hogy súlyos válságban van a magyar oktatás, drámai a tanárhiány, elavult a tananyag, és évről évre romlanak a diákok eredményei.

A tét egy teljes generáció, ezáltal pedig az egész magyar nemzet jövője. Ha ugyanis az oktatás válságát nem oldjuk meg, egy generáció veszíti el az esélyét a felemelkedésre. A kormány azonban a pedagógusok és a diákok tiltakozásaira státusztörvénnyel, könnygázzal és gumibottal válaszol. Láthatóan eszük ágában sincs megoldani az oktatás válságát. Ezért a Momentumban úgy döntöttünk, hogy megkérjük a bizottságot, hogy emelje be az EU-s pénzekkel kapcsolatos meglévő feltételek közé a státusztörvény visszavonását, az azonnali, 50 százalékos pedagógusbér-emelést és a magyar oktatás átfogó reformjának elindítását a pedagógusok és a diákok bevonásával

− fogalmazott.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke arról beszélt, hogy hamarosan egy olyan törvényt akarnak lenyomni a pedagógustársadalom torkán, ami végleg megfosztja őket a jogaiktól és a megbecsülésüktől. „Egy pedagógus-rabszolgatörvény készül. Ki kell mondanunk az igazságot: a magyar oktatás lassan, de biztosan veszíti el azt a funkcióját, hogy felkészítse a gyermekeinket az életre, és segítse boldogulásukat, felemelkedésüket a társadalomban.”