„Egy hiteles kereszténydemokrata vezetőért imádkozunk” – szentmisét tartanak a születésnapos Orbán Viktorért

2023.05.31. 07:31
Május 31-én, szerdán lett 60 éves Orbán Viktor. A miniszterelnökért minden évben tartanak hálaadó szentmisét a születésnapja alkalmából, ami idén sem marad el. A misét immáron tizenharmadik alkalommal celebrálja Osztie Zoltán, aki a Mandinernek kifejtette, az egyház ősi hagyománya, hogy imádkozik a világi vezetőkért.

A katolikus plébános elmondása szerint egy baráti kör minden évben felkéri, hogy mondjon misét a kormányfőért, így szerdán is érte imádkoznak majd, írja a Mandiner. „Katolikus templomokban egyébként is szokás, hogy imádkoznak nemcsak az egyházi, de a világi vezetőkért is, függetlenül azok pártállásától” – jegyezte meg.

Osztie Zoltán rámutatott arra is, hogy a nagypénteki könyörgésekben, ami az apostoli egyház legősibb imái közé tartozik, szintén szerepel, hogy közösen fohászkodunk azokért, „akik fölöttünk a közhatalmat gyakorolják”.

Semmi különös nincs abban, hogy „egy hiteles kereszténydemokrata vezetőért imádkozunk” – fűzte hozzá.

A plébános úgy látja, a szentmise bosszantja a liberálisokat. Szerinte nem igaz, hogy az állam pénzzel tömi ki az egyházakat, akik cserébe szállítják a szavazatokat – úgy gondolja, hogy az egyházat rendre kritizáló körök faragtak politikai kampányt ebből a vélekedésből. „Az államnak és egyháznak szövetségest kell látnia egymásban, hiszen mindketten ugyanazon társadalom javáért munkálkodnak” – vélekedett Osztie Zoltán.

A pap ezután kifejtette, a saját döntésük, hogyan és milyen szándékokra mondanak imádságot, „így aki ezt korlátozni akarja, az a vallásszabadságot kötné gúzsba”.

Osztie Zoltán újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, ha valaki megkéri, Dobrev Kláráért is bemutat szentmisét. Megjegyezte, senkinek sem kívánja a kárhozatát, ellenben tiszta szívvel szeretné, hogy üdvözüljön.