Miskolc megszabadulna a víziközművagyonától

2023.06.05. 11:08
A hatósági ár és a közműadó miatt folyamatosan veszteséget termelő önkormányzati céget és vagyonelemeit a borsodi megyeszékhely vezetése állami fenntartásba adta át.

Miskolc rendkívüli közgyűlésén egy fontos határidő meghosszabbításáról döntött.

Amint arra Jakab Péter, a város országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet közösségi oldalán, a város a Miskolc Holding Zrt. vállalatcsoport tagjaként működő Miskolci Vízmű Kft.-t (MIVÍZ) átkívánja adni az állami Nemzeti Vízművek Zrt.-nek. A város vezetése már tavaly nyáron megkezdte az egyeztetéseket az integrációs eljárás keretében a veszteséget termelő MIVÍZ állami kézbe adásáról.

A döntést megalapozó előterjesztés szerint az immár 10 éve fennálló hatósági árak miatt a teljes víziközműszektor – így a MIVÍZ is  az önköltségi ár alatt üzemel.

Ez idő alatt a rendszer színvonala lényegesen romlott, ami így magasabb szolgáltatási költségeket eredményezett. 2010-hez képest 2022-re az éves bevétel 440 millió forinttal csökkent, a vásárolt víz utáni állami támogatás pedig 200 millióval. Mindezzel párhuzamosan az anyagi ráfordítások 1,5 milliárddal nőttek. A 2013-ban bevezetett közműadó további közel 200 millió forint éves terhet jelentett a városnak. 

Bár a működéshez minimálisan szükséges karbantartásokat éveken át elvégezték, mára nyilvánvalóvá vált, hogy az adott feltételek között a MIVÍZ finanszírozhatatlan.

Az integráció megvalósulásáig az önkormányzat az állammal abban állapodott meg, hogy az állam a vízszolgáltató a 2023-as évre vetített, 2,6 milliárd forintos finanszírozási igényét 2023. május 31-éig kifizeti. A Magyar Állam részéről azonban nem született meg a támogatói döntés. Emiatt Miskolc közgyűlése pénteki, rendkívüli ülésen arról döntött, hogy a márciusban elfogadott határidőt július 31-remódosítja.



  • Tippek
  • Biztosítás