A magyarok többsége szerint nem szabadna külföldi támogatást kapniuk az itthoni pártoknak

2023.06.05. 09:52
A magyarok 61 százaléka szerint a magyarországi pártoknak nem szabadna semmilyen anyagi támogatást kapniuk külföldről a választási kampányukhoz, 60 százalékuk szerint pedig a jelenleginél szigorúbb szabályozásra lenne szükség e téren – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.

A felmérés szerint a magyarok többsége (61 százaléka) semmilyen külföldi (akár nyugati, akár keleti) anyagi támogatást nem engedne a magyar pártok választási kampányában, és mindössze harmaduk (33 százalék) megengedőbb ebben a kérdésben.

A kutatás eredményéből az is látszik, hogy a Fidesz-szavazók csaknem négyötöde (78 százalék) elfogadhatatlannak tartja a pártok választási kampányának külföldi finanszírozásának minden fajtáját. 

A baloldali szavazók közül tízből négyen (41 százalék) egyetértenek azzal, hogy a magyarországi pártok a választási kampányukhoz külföldről ne kaphassanak semmilyen anyagi támogatást. Minden második baloldali szavazó (52 százalék) viszont inkább elnéző maradt a kérdésben.

Mint megírtuk, Márki-Zay Péter korábban maga ismerte el, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom az Egyesült Államokból is kapott anyagi támogatást. Az előválasztás győztese, az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje valamennyi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy minden törvényt betartottak, a pártoknak – ezt tiltja a pártfinanszírozásra vonatkozó törvény – nem jutott az amerikai támogatásból. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) sikkasztás és pénzmosás gyanújával rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.