Mindent letarolt autójával a részeg ámokfutó Budapesten

2023.06.08. 09:30
Hatalmas karambol történt Budapesten, az Alkotás utca és Nagyenyed utca kereszteződésénél kedd éjjel. Egy részeg fiatal a piroson áthajtva nekiment egy szabályosan közlekedő autónak, majd belehajtott a villamosmegállóba. Mindkét sofőr kórházba került. Az esetet térfigyelő kamerák rögzítették.

Az ittas ámokfutó lassítás nélkül száguldott át a piroson, mikor belecsapódott a jobbról érkező autóba, kidöntött egy jelzőlámpát, egy útjelzőtáblát, sőt egy beton aknafedőt és egy bokrot is letarolt, végül a közeli villamosmegállóban kötött ki – számolt be a Tények.

A balesetet okozó férfi autójának leszakadt a lökhárítója és darabokra tört az első része, míg a neki áldozatul eső gépkocsi totálkáros lett. Az autókban – szerencsére – csak a sofőrök tartózkodtak, akik mindketten több sérülést is szereztek.

Egyiküket a tűzoltóknak kellett kiemelni a roncsokból.  A helyszíni ellátás után a mentők kórházba szállították őket.

Mint kiderült, a balesetet okozó részeg fiatalember mindössze 18 éves. Ellene a rendőrök büntetőeljárást indítottak.