Nem kímél minket az időjárás a hétvége első napján
További Belföld cikkek
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd szombat délután délnyugat, nyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet. Az ország északkeleti harmadán tartósan borult marad az ég – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az összefüggő csapadékzóna kelet, északkelet felé haladva sokfelé okoz esőt, közben délnyugat felől újabb csapadékrendszer érkezik, amelyből szombaton is több helyen eső, zápor, a Dunántúlon akár egy-egy zivatar is előfordulhat.
Délutántól a Dunántúlon csökken a csapadékhajlam, azonban a keleti országrészben tartós eső valószínű. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél napközben erős, helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 7 és 12 fok között valószínű.
Szombat éjfélig a nap folyamán lehulló csapadék mennyisége az északkeleti tájakon helyenként meghaladhatja a 20 millimétert. Eső miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére adtak ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést.
Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint szombaton kettősfronti, majd egyre többfelé hidegfronti hatás várható, így az érzékenyek körében továbbra is számítani kell különféle panaszokra.
Emiatt fejfájás, migrén, görcsös és gyulladásos jellegű panaszok, vérnyomás-ingadozás, ízületi, keringési és légzési panaszok, szédülés, rosszullét és alvászavarok egyaránt jelentkezhetnek.
A szelesebb tájakon élők körében tovább erősödhetnek a fejfájásos panaszok. A borongós, csapadékos időben lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, romlik hő- és komfortérzetünk is. Fáradékonyság, dekoncentráltság és tompaság is jelentkezhet.
Megterhelő nap vár az idősekre és a szívbetegre, így ők lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést. Öltözködjünk melegen, rétegesen, sokfelé nagy lesz a megfázásveszély.
Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia,