- Belföld
- bűnügyi statisztika
- országos rendőr-főkapitányság
- összeállítás
- lopás
- rablás
- rendőrség
- garázdaság
Ezek az ország legbűnösebb területei
További Belföld cikkek
- A Závecz Research megmérte, mekkora most a különbség a két legnagyobb politikai erő között
- A közlekedési államtitkár is beszállt a HÉV-vitába, Vitézy Dávid keményen bírálta őt
- Az albán miniszterelnök példaképként tekint Magyarországra
- Elesett az M3-as, érdemes elkerülni az autópálya több szakaszát is
- Dömötör Csaba levelet írt az EP elnökének Magyar Péterről
Az Országos Rendőr-főkapitányság hosszú ideje vezet a honlapján egy fertőzöttségi térképet, ahol 30 napos csúszással ugyan, de megyére, majd járásra vetítve megtekinthetjük, hogy tíz bűncselekményre lebontva mennyire is fertőzte meg a bűn az adott területet. A következő összeállításunkat is ennek a térképnek a felhasználásával készítettük, fontos azonban már a cikk elején rögzítenünk, hogy az adatokat a rendőrség a 100 000 lakosra jutó bűncselekmények számára vonatkozóan jeleníti meg. Ezek alapján is szembetűnő különbségek jelentkezhetnek a főváros és más vármegyék között.
Cikkünk készítésekor a 2022. november 14. és 2023. november 14. között eltelt 365 napos adatsort vizsgáltuk.
Nem Budapest a legfertőzöttebb
Milliók élnek a magyar fővárosban és az agglomerációban, de meglepő módon a nagy számok nem vonzzák ezzel arányosan a bűncselekményeket is. Legalábbis az adatbázis első részében, ahol az összes elkövetett bűncselekmény alapján rangsorolják a területeket, nem Budapest szerepel az első helyen, hanem az ország északi részén elterülő Heves vármegye.
- Heves vármegye 1748,
- Budapest 1693,
- Nógrád 1410,
- Jász-Nagykun-Szolnok 1341,
- Borsod-Abaúj-Zemplén 1234,
- Bács-Kiskun 1117,
- Somogy 1094,
- Szabolcs-Szatmár 1076,
- Tolna 1042,
- Vas 1026,
- Győr-Moson-Sopron 1025,
- Baranya 991,
- Pest 858,
- Zala 851,
- Veszprém 834,
- Fejér 827,
- Csongrád-Csanád 805,
- Hajdú 721, végül
- Békés vármegye 707 bűnesettel zárta a rangsorban.
Az eredmény már csak azért is megdöbbentő lehet, mert Heves vármegyében közel tizedannyian élnek, mint Budapesten. Járási szinten lebontva még sokkolóbb lehet az eredmény, eszerint (a rendőrség által 100 ezres lakosságra vetített adatokat alapul véve) a valamelyest több mint 33 ezres lakosságú Hevesi járásban 2736 bűncselekmény miatt kellett intézkedniük a hatóságoknak, míg a békési, nagyjából 20 ezer lelkes Gyomaendrőd járásban ez a szám mindössze 484.
Lopás, gépkocsilopás és -feltörés
Heves vármegye ismételten az élen jár, ha a lopásokról van szó, szám szerint 423-mal vezeti a mezőnyt, míg Budapest 402 esettel követi, majd Jász-Nagykun-Szolnok vármegye a maga 363 lopásával. Járási szinten is toronymagasan viszi az első helyezést az északi terület, Heves járásában 100 ezer lakosra 1044 eset jut, ebben az esetben is nagy a kontraszt az utolsó helyen záróval. Ugyanis Békés vármegyében 91 esetet regisztráltak, és a Gyulai járásban csupán 59 lopás történt a mérés szerint.
Gépkocsilopások terén azonban már átveszi Heves vármegyétől a stafétát Nógrád egy alacsonynak tűnő 29-es számmal (a második helyen Heves 28, míg a harmadik helyen Jász-Nagykun-Szolnok vármegye zár 20 esettel). Utolsó helyen itt már nem Békés tűnt befutónak, hanem Hajdú-Bihar vármegye, mindössze 6 ilyen bűncselekménnyel. Járási szinten is tartotta a kiemelkedő eredményét a Hajdúság, Hajdúszoboszló környékén ugyanis egyetlen ilyen bűncselekmény sem történt. Nógrád vármegye itt azonban már csak a második helyen fért el, ugyanis a hevesi Gyöngyösi járásban 50 autólopásos ügyet is regisztráltak.
Gépkocsifeltöréseknél Heves vármegye visszavette a vezetést 29 esettel, míg a második helyre Pest vármegye 17 és a harmadik pozícióba Budapest 15 ilyen bűncselekménnyel fért el. Utolsóként ismét Hajdú-Bihar vármegye szerepelhet, mindössze 2 ilyen esettel. Járási leosztásban tartja magát a vármegye, az első helyezésen azonban trónfosztás történt, és a Csongrád-Csanád vármegyei közel 15 ezer lelkes Jánoshalma és térsége szerepel 66 ilyen bűncselekménnyel.
Nő a jogerősen elítéltek száma
A Központi Statisztika Hivatal (KSH) 2022-es adatai szerint 167 774 bűncselekmény történt az országban, 55 407 ember ügyében született jogerős ítélet a bíróságokon. A bűnelkövetők között a fiatalkorúak száma csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt években, míg a felnőttkorú lakosság körében nőtt. A 2023-as adatokat tavasszal fogja ismertetni a statisztikai hivatal.
A közterületi bírságok csak úgy repkednek a belvárosban
Az első alkalom, amikor a megyei és járási bontásban is első helyezést ért el a főváros. Budapesten 864 alkalommal indult eljárás és fejeződött be közterületen elkövetett bűncselekmények miatt. Ebből legtöbbször a belvárosban volt dolguk a rendőröknek, 3335 alkalommal kellett valakit előállítaniuk közterületen elkövetett bűncselekmények miatt. Ez a szám vélhetően a javarészt ezen a területen tartott tüntetéseknek is köszönhető. A második helyen Heves vármegye 613, majd Nógrád 541 esettel zárt. Megyei és járási szinten is Békés vármegye zárja a sort 283 eljárással, illetve a Gyomaendrődi járás 150 esettel, ami jóval elmaradt a fővárosi számtól.
Személy elleni erőszak esetén már teljesen más a felállás, ebbe a kategóriába tartozik ugyanis többek között az emberölés, az emberrablás, a bántalmazás és a szexuális kényszerítés bűntette is. Nógrád vármegye vezeti ezt a listát 300 esetszámmal, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye következik 279-el, a harmadik helyen holtversenyben Budapest és Somogy vármegye 247 eljárással. Utolsó helyen Csongrád-Csanád vármegye zárt 129-es számmal. Járási szinten viszont a szabolcsi Nyírbátor és környékén volt ilyen esetben a legtöbbször dolguk a hatóságoknak, szám szerint 466 alkalommal, míg a csongrádi Kisteleki járásban csupán 99 eset történt.
Van, ahol nem történt még rablás
Szerencsésnek is nevezhető Vas vármegye, ahol az elmúlt 365 napban mindössze három olyan eset történt, amikor rablás miatt kellett intézkedniük a rendőröknek. Ennél talán csak Lenti és Letenye járások jártak jobban, ugyanis a két zalai területen egyetlen ilyen bűncselekmény sem történt. Kevésbé dicsőséges helyet ért el a listavezető Budapest, ahol már 40 rablás történt százezer lakosra vetítve (a legtöbb is itt, pontosabban a nyolcadik kerület környékén volt: 180 alkalommal), míg a fővárost szorosan követi Heves vármegye (27) és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye (22).
A tulajdon elleni szabálysértések kategóriájában azonban ismét Heves vármegye tudhatja magáénak a kicsit sem megtisztelő első helyezést. Ebbe tartoznak azok a bűncselekmények, mint például a sikkasztás, csalás, illetve az is, ha valaki jogtalanul használja más autóját. Megyei szinten 400-zal vezet az északi megye, majd a járások között is a Hatvani járás a maga 757-es számával vitte el az első helyezést. Utóbbihoz képest tizedennyi dolguk volt a rendőröknek a Nyíradonyi járásban. Jóval lemaradt a versenyben Jász-Nagykun (300), Borsod-Abaúj-Zemplén (272) és a sort záró Hajdú-Bihar vármegye (132).
Békés tényleg békés lehet
Az utolsó két kategóriában, rongálás és garázdaság miatt is Budapestet illeti az első helyezés. Míg előbbi esetében 124 (utána Csongrád-Csanád 81, Nógrád 75, utolsóként Békés vármegye: 25), addig az utóbbi kategóriában már 160-nal vezeti a mezőnyt (meglepő módon Vas vármegye követi 150-nel, holtversenyben Nógrád és Baranya vármegyék 130-cal férnek fel a dobogóra, utolsó helyen Komárom-Esztergom vármegyével, ahol ez a szám 41).
Az adatokat tovább szűkítve, a Mórahalmi járásban történt a legtöbb rongálás, szám szerint 437, míg a Szarvasi járásban csupán 7. Garázdaság esetén ismét a belváros az, ahol a legtöbb dolguk volt a hatóságoknak, ami vélhetően a környéken tartott tüntetések miatt indított ekkora számban eljárást a rendőrség. Ugyanis míg itt 718 indult, addig a sor végét záró Tatai járásban ez a szám már csak 26.
Az elmúlt 365 nap adatai alapján úgy tűnik, hogy Békés vármegye hű lehet a nevéhez, ugyanis a tíz kategóriából négy alkalommal is csak a sor végén kullogott, és a járási bontásban is többször jól teljesített.
A rendőrség bűnügyi térképe napról napra frissül, de éves, 2023-as adatot csak január végén fog mutatni az adatbázis. Így egyelőre még várat magára, hogy pontosan melyik vármegyénk is volt 2023 legbűnösebb területe.
(Borítókép: Bűnügyi technikusok helyszínelnek Budapesten 2023. január 13-án. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)