Több mint 219 millió forintot gyűjtöttek össze a bántalmazott fiataloknak az influenszerek
További Belföld cikkek
- Megdicsérte Magyar Pétert az elemző, akit pár napja még megrohamoztak a Tisza Párt szimpatizánsai
- Menczer Tamás majdnem félrenyelt, amikor meghallotta, mit mondott Magyar Péter
- Magyar Péter az Indexnek: Nem bántásból, de egy kismajomnak is több jóslata jön be, mint Nagy Mártonnak
- Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor hosszú, tragikus hatalmát a Magyar Péter-félék betonozták be
- Embertelen hideg érkezik, akár mínusz húsz fok is lehet
Mint arról mi is beszámoltunk, a magyar influenszerek által szervezett, gyermekek védelmére indított demonstráció éjszakáján 27 millió forintot adományoztak az emberek a szakellátásból kikerülő fiatalok lakhatására, majd szombaton az Utcáról Lakásba Egyesület azt közölte, hogy csaknem 60 millió forintnál tart a gyűjtés.
Osváth Zsolt youtuber közösségi oldalán tette közzé a végleges eredményeket. Mint írta,
A VÉGÖSSZEG 219 206 539 FORINT.
„Összegyűjtöttük, leszámoltuk, bevittük a bankba. Egy dolog maradt: hálásan köszönjük nektek!” – írta bejegyzésében Osváth Zsolt, aki hangsúlyozta, hogy az adományozásra létrehozott bankszámlaszám nem szűnik meg.
Mi kilencen ehhez kevesek lettünk volna, de ti megmutattátok, hogy mekkora ereje van az összefogásnak! Influencerekből lettünk Influemberek! Köszönjük az áldozatok nevében is! Reményt adakoztatok!
– zárta bejegyzését az influenszer.
A gyermekek védelme érdekében szervezett demonstráció fő szervezői Osváth Zsolt, Szabó Márton, Tapasztó Orsi, Fancsikai Eszter, Pottyondy Edina és Gulyás Márton voltak. A szervezők eredetileg azt a célt tűzték ki, hogy február 18-a éjfélig 25 millió forintot gyűjtsenek össze.
Az egyesület a Facebook-oldalán azt írja, társadalmi összefogásukkal „azt szeretnénk kikényszeríteni, hogy az állam végre vegye komolyan a gyermekvédelmi intézményrendszer reformját”.
Szemünk előtt zajlik az influenszerek kulturális forradalma. Olvassa el elemzésünket arról, hogyan léptek elő a virtuális térből az utcára az influenszerek, youtuberek 2024 elején, hogyan nőtte ki magát az interneten kommunikálók tábora netes véleményvezérré!