Navracsics Tibor szerint demográfiai válságban van a Balaton térsége

2024.03.10. 09:15
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Biztonságban a Balatonon című siófoki konferencián beszélt arról, hogy a területfejlesztési politikában az új fókusz a kis- és középvárosokra, valamint a térségi együttműködésre irányul, valamint elmondta, hogy a Balaton térsége jelentős demográfiai kihívásokkal küzd, ezért a helyi közszolgáltatások fejlesztése és az elérhetőségük javítása is napirenden van.

Navracsics Tibor egy siófoki konferencián hangsúlyozta, célul tűzték ki, hogy 2030-ra Magyarország az öt legélhetőbb uniós ország közé kerüljön, aminek érdekében csökkenteni kell a területi egyenlőtlenségeket, és ezen belül kiemelt feladat a vidéki népességmegtartás erősítése – írja a hírbalaton.

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter elmondta, hogy regionális fejlettség szempontjából gyakorlatilag változatlanok maradtak a területi mintázatok.

Kiemelte továbbá, hogy a területfejlesztési politikában az új fókusz a kis- és középvárosokra, valamint a térségi együttműködésre irányul. Navracsics Tibor megjegyezte, hogy az elmúlt évek fejlesztései a megyeszékhelyekre és a falvakra koncentráltak, és a kis- és középvárosok, valamint a járásszékhelyek nem kapták meg a szükséges támogatást a térségi feladatellátó szerepükhöz.

A jövőben a közigazgatási határok helyett a funkcionálisan összetartozó térségekre szeretnék helyezni a hangsúlyt. A Balaton régiója mint ilyen azért érdemel kitüntetett figyelmet, mert a legnagyobb egybefüggő elöregedő térsége Magyarországnak, amely nagyon komoly demográfiai válságban van

– emelte ki a miniszter. Szerinte a koronavírus-járvány fokozta a belföldi vándorlást, valamint az online munkavégzés előretörése is nagy népességgyarapodást hozott a régióban, de ez nem fiatalította a lakosságát, aminek az oka a magas ingatlanárakban keresendő.

Ez az üdülőrégió egyik legnagyobb problémája

– jegyezte meg Navracsics Tibor.

Hozzátette, hogy ez azt jelenti, hogy „a budapesti öreg, gazdag népesség lemegy a Balatonra, és felvásárolja a házakat”, és a fiatalok nem tudnak ingatlant venni ott, így elköltöznek.

A miniszter beszélt arról is, hogy meg kell vitatni, megtartható-e a Balaton lakóhelyként, vagy inkább arra kell berendezkedni, hogy „egyfajta magyar Floridaként” működjön, ahol a jómódú magyarok kapcsolódnak ki. A miniszter azon a véleményen van, hogy meg kell tartani a régió lakóhelyjellegét.

Éppen ezért olyan fejlesztésekre van szükség, amelyek tájazonosak, és az ítélők egyetértésével találkoznak

– mondta.

MSZP: hibás Navracsics felvetése

Az ott élők és a vendégek számára is „elérhetővé” kell tenni a Balatont, meg kell találni a egyensúlyt a turizmus és helyi emberek érdekei között – mondta az MSZP pártigazgatója vasárnapi, online sajtótájékoztatóján.

Molnár Zsolt szerint hibás Navracsics Tibor felvetése, miszerint választani kell, hogy a Balaton kis Florida lesz-e vagy megmarad az ott élők lakóhelyének.

A politikus szerint a Balatonnal együtt jár a turizmus, és eddig jól megfértek egymás mellett a vendégek és az ott élők. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy a térségben élők is otthonuknak érezzék a régiót – mondta.

Legyen a Balaton mindenkié

– emelte ki Molnár Zsolt. Azt javasolta, maradjanak meg a szabadstrandok, és támogassák a családok könnyebb eljutását a Balatonhoz. „Meg kell akadályozni a Balaton-part túlépítését, hogy ne egy lakópark luxusmedencéjévé váljon a tó” – mondta.

Az MSZP pártigazgatója bízik abban, hogy Navracsics Tibor is latba veti befolyását, hogy a tó valóban a családok pihenőhelye legyen,  az ott születettek pedig helyben tudjanak boldogulni.