Rejtélyes köhögőroham tarolta le a Tatai Református Gimnáziumot, ki kellett üríteni az épületet
Az esetről a megyei lapnak, a Kemmának nyilatkozott Illés Dániel, a gimnázium igazgatója. Mint mondta, hétfőn kora délután, 14 óra környékén több gyereknek is köhögési rohama lett, és erős, szúrós szagra panaszkodtak.
Az igazgató beszámolója szerint azonnal értesítették a tűzoltókat, akik azt kérték, hogy kiérkezésükig ürítsék ki az épületet.
„Hangosbemondón értesítettük a diákokat és a tanárokat, hogy öltözzenek fel és hagyják el az iskolát. A tűzoltók nagyon gyorsan kiértek. A [katasztrófavédelmi] mobil labor szakemberei több helyen is mérést végeztek, de mérésük nem mutatott ki semmilyen veszélyes anyagot a levegőben. Átszellőztették az épületet. Ezután azok a diákok, akiknek még volt órájuk, visszatértek a tantermekbe. A többiek hazamehettek” – mondta az igazgató.
Hogy mitől kezdtek el köhögni a tanulók, az azóta sem derült ki.