Börtönőrök vertek össze egy megbilincselt rabot Miskolcon
Hét börtönőrt állítottak hadbíróság elé a Debreceni Törvényszéken, mert azt állítják, hogy 2022 nyarán megvertek egy rabot bosszúból, mert az egy ütéssel eltörte az egyik bv-s (büntetés-végrehajtás) orrát. A rab védekezni nem tudott a bilincs miatt. A vád szerint nem mindegyikük ütött, valaki csak nézte, de nem tett semmit.
Az ügy előzménye, hogy állítólag a rab rosszul lett és orvost kért. Az orvost bekísérte egy őr, de a rabot le kellett fogni és ekkor ütötte meg a büntetés-végrehajtás emberét a fogvatartott. A többi őr ekkor odarohant, megbilincselték a rabot, az orvosi szobába kísérték és ekkor verhették meg.
Bár az ügyész nem mondta el részletesen, hogy a bántalmazás miképp történhetett, de az RTL Híradó úgy tudja, hogy
a rab fejét a falba verték, aki a földre esett és ezután megrúgdosták.
Az őrök között egy százados és egy nő is volt, de egyikük sem jelentette az incidenst. A százados azt mondta, úgy fejezi ki egyetértését kollégáival, hogy nem ír jelentést a túlkapásról. Az ügyészség csoportos bántalmazás miatt kért büntetést a vádlottakra eltérően attól függően, hogy milyen szerepük volt az ügyben.
A legszigoróbb börtönbüntetés 6 év 6 hónapra szólna, ennél csak kevesebbet kapna a többi elkövető és bűnsegéd, míg a női börtönőrt csak próbaidőre ítélnék.
Bűnösségét egyik vádlott sem ismerte el, vallomást sem tettek, és azt kérték, hogy tárgyalással folytatódjon az eljárás. Éppen ezért egyikük büntetése sem lett jogerős, a tárgyalás pedig csak később kezdődik.