2024. június 18. 18:00
Törökország
Georgia
BVB Stadion Dortmund I. forduló
2024. június 18. 21:00
Portugália
Csehország

Duplájára nőtt a gyermekpornográfia áldozatainak száma Magyarországon

2024.05.21. 15:31
Megjelent a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2023-as gyermekjogi jelentése, amelyből kiderült, milyen volt gyermeknek lenni és gyermeket nevelni Magyarországon. A nehéz körülmények okai között szerepelnek a korlátozott óvodai férőhelyek, az akadozó egészségügyi ellátás, továbbá az is, hogy megduplázódott a gyermekpornográfia áldozatainak száma.

A 2024-ban nyolcadik alkalommal megjelenő gyermekjogi jelentés arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen volt gyereknek lenni 2023-ban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a jelentés elkészítéséhez összegyűjtött minden elérhető adatot, információt, kutatást és publikációt, amelyekből kirajzolódnak a nagy folyamatok és a kisebb, gyerekek egy-egy csoportját jellemző helyzetek is.

2023-ban az infláció miatt minden kiadás közel ötödével többe került a családoknak, miközben a gyerekekre egyre többet kellett költeni az egészségügyben, az oktatási rendszerben, és a képességfejlesztéseknél is. Ennek fő oka, hogy az ingyenes, helyi szolgáltatások sok helyen nem elérhetőek vagy nem megfelelőek. 

A jelentésből kiderül, hogy a gyerekek harmada nem fér hozzá helyben óvodai neveléshez, emellett tovább nőtt a fejlesztésre szoruló, sajátos nevelési igényű gyerekek száma, akiknek a szüleik sok esetben csak magánúton találnak segítő szakembert. 

Azt is kiemelik, hogy soha korábban nem volt ennyi betöltetlen háziorvosi hely, mint 2023-ban, és már évek óta nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik a lakóhelyükön nem jutnak hozzá a háziorvosi ellátáshoz. Az akadozó egészségügyi ellátások ténye azért is aggasztó, mert az adatok szerint

minden ötödik iskolás gyerek nyilatkozott úgy, hogy van valamilyen krónikus egészségügyi problémája.

A gyerekek ötöde túlsúlyos vagy elhízott, és átlagosan kevesebbet aludtak 2023-ban, mint 2018-ban. Emellett az egészségkárosító magatartások terén is romlott a helyzet, ugyanis a 15–19 éves diákok majdnem fele volt már részeg életében, valamint az iskoláskorú gyerekek közel ötödére jellemző a rendszeres dohányzás. A jelentés hangsúlyozza azt is, hogy a gyerekek és fiatalok körében a mentális problémák egyre nagyobb számban fordulnak elő.

A gyerekek jóllétét azonban nem csak az egészségügyi adatok határozzák meg, számít az is, hogy mennyi bántalmazás és erőszak éri őket, miként az is, hogy mennyiben tudunk róluk jól gondoskodni. Sajnos a 2023. évi adatok ebben a tekintetben sem adnak okot bizakodásra.

A korábbi évekhez képest duplájára nőtt a gyermekpornográfia áldozatává vált gyerekek száma a 0–13 éves korcsoportban.

Nőtt a 18 éven aluliak által elkövetett bűncselekmények száma, és több bűncselekménynek váltak áldozatává is. Több mint 110 000 veszélyeztetett gyerekről volt tudomása 2023-ban a gyermekvédelmi rendszernek, és a szexuálisan bántalmazott gyerekek 79,6 százalékát a saját családjában érte erőszak.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.