Gyurcsány Ferenc: Meg fogjuk ismerni Magyar Pétert, de nem lesz benne köszönet
További Belföld cikkek
-
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
- Orbán Balázs zavarba ejtő posztban reagált a kormányfő interjújára
- Orbán Viktor: Hogyha elüt a villamos, a gépezet, ami az országot működteti, ugyanúgy működne, mint velem
- Csaknem nyolc évtizedes melegrekord dőlt meg csütörtökön
- Szemeteszsákba csomagolt betegek fotói robbantották ki a politikai vitát, összecsapott a Tisza és a kormány
Állítólag vannak csodák, csak két dolgot kell róluk tudni. Az első, hogy vannak, a második, hogy olyan ritkán, hogy valójában nincsenek – áll a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének hétfő délelőtti posztjában, amelyben a hívő emberek imádságai és a Magyar Péter-jelenség között állít fel analógiát. Előbbiről azt állítva, hogy semmi hatásuk nincsen.
Gyurcsány Ferenc újabb, tőle megszokott, sajátos poszttal jelentkezett a közösségi médiában, ezúttal azt kifejtetve, hogy Magyar Péter elárulta a Fideszt és politikai „piramisjátékot szervez”, hogy szerinte egy amerikai kísérlet bizonyítja: az imáknak nincs hatásuk, továbbá homályosan – egy görög mitológiából kölcsönzött történettel – utal Magyar Péter állítólagos narcizmusára.
Magyar Péter hitt ennek a hatalomnak. Szolgálta ezt a hatalmat. Szoros emberi, baráti szálak fűzték a NER főembereihez, diplomataként, önként vállalva a NER politikáját képviselte, a NER gazdasági csúcsvezetője lett
– írja Gyurcsány Ferenc abban a bejegyzésében, amelyben onnan, hogy szerinte Magyar Péter élettársának anyja érintett lehet egy piramisjáték-botrányban, eljut egészen Ovidiusig.
Gyurcsány és a „csodaférfi”
A Magyar Péter, a „naiv hitember”, „titkokat rejtő csodaférfi”, „tehetséges csaló” által megszólított emberekről azt írja, hogy az nem igazi közösség, mindössze „lelkes, zászlót lobogtató, hittel és várakozással teli tömeg”. De felhozza érvként Magyar ellen azt is, hogy a Tisza Párt alelnöke soha nem vezetett politikai közösséget, hogy rejtegeti a párt politikusait, továbbá túl sokat kommentel. De azt is kifogásolja a DK elnöke, hogy Magyar Péter „hozomra dolgozik, előre akarja a támogatást, hitelre akar vásárolni”.
A leginkább egy monodrámára hajazó poszt végén Gyurcsány arra utal, hogy valószínűleg nem igaz, hogy Magyar a haza érdekében hátrált ki a Fidesz mögül, hiszen, ha fontos lenne számára a haza, akkor nem tudta volna a NER-t szolgálni.
Orbán kisugárzása, fénye elvakított, de már látok. Látó vagyok, látó vagyok, higgyetek bennem!
– írta Gyurcsány Ferenc, aki vélhetően Magyar Péter mondanivalóit próbálta meg magyarra fordítani az eddigi nyilatkozatai alapján.
Majd gondolatmenetét egy történettel zárta: „Ovidius mesélte, hogy a csodaszép Narkisszosz egy alkalommal vadászni ment az erdőbe, majd megszomjazott, és inni akart a folyó vízéből. Odament, lehajolt, és belenézett a víz tükrébe. Meglátta saját arcát, és önmaga szépségébe beleszeretve, attól elalélva, önmagát a víz tükrében ölelni hiába próbálva megbillent, és örökre a folyóba zuhant”.
Meg fogjuk ismerni Magyar Pétert. Előbb vagy utóbb. Az eddigiek alapján biztos vagyok benne, hogy nem lesz benne köszönet
– vélekedett a DK elnöke.
Magyar Péter reagált az irodalmi kritikára
A poszt közzétételét követően néhány órával Magyar Péter reagált a főként őt érintő bejegyzésre. Azt írta, Gyurcsánynak „ezért kár volt felkelnie”.
Mostanában mintha már a látszatra sem adna. Már látszatból sem kritizálja Orbánékat, rólam viszont mindennap ír valami vicceset
– reagált a Tisza Párt alelnöke.
Végül azzal ütötte le a labdát, miszerint a Demokratikus Koalíciót valószínűleg aggasztja az 5 százalékos küszöbhöz közelítés. „Higgye el, Elnök Úr, erről önök tehetnek, nem én” – írta.