- Belföld
- kecskemét
- pedofília
- plébános
- fidesz
- kitüntetés
- hatházi róbert
- bábel balázs
- érsek
- felfüggesztés
- szemereyné pataki klaudia
A Fidesz korábban kitüntette a pedofíliával vádolt kecskeméti plébánost
További Belföld cikkek
- Karácsony Gergely: csütörtöktől megnyitják a Hajógyári-szigetet és a Római-partot
- Nemsokára döntés születhet a korrupciós üggyel vádolt államtitkár perében
- Keresi a rendőrség a nyíregyházi taperolót
- Tarjányi Péter: A Nyugat azt szeretné, hogy Izrael nyerjen, de Ukrajnánál már nem ez a helyzet
- Vitézy Dávid válaszolt Lázár Jánosnak: Javaslom egy hársfatea elfogyasztását miniszter úrnak, idegnyugtatásra is jó
Hatházi Róbert kecskeméti plébános az a katolikus pap, akit néhány hete felfüggesztettek, miután kiderült, hogy évekkel ezelőtt rendkívül súlyos szexuális visszaéléseket követhetett el kiskorúak ellen – tudta meg a Népszava az ügyre rálátással bíró forrásoktól.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a felfüggesztésen túl átfogó vizsgálatot rendelt el, Hatházi Róbert ügyét pedig már a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kivizsgálásra a Nemzeti Nyomozó Irodának is elküldte. A lap úgy tudja, az áldozatai között lehetett olyan fiatal is, akit mindössze kilencévesen hálózott be. Hatházi Róbert érintettségét megerősítette Józsa Bálint, a Momentum kecskeméti elnöke is, aki éppen oda jár templomba, ahol a plébános misézett.
Hatházi Róbert néhány hete bukott le hosszú éveken át tartó pedofil bűncselekményekkel. A Pesti Srácok szerint „egy rendkívül nyájas természetű kecskeméti plébánosról van szó, aki pappá szentelése előtt egy kommuna jellegű közösségben is szolgálatot teljesített, ahol nemcsak egyházi személyek, hanem elkötelezett világi hívek is jelen vannak”. Állítólag itt ismerte meg egyik későbbi áldozatát.
Egyházi források szerint a pedofil plébános öt áldozata ismert. A cselekmények hosszú éveken át tartottak, mire az egyházi közösség egyik tagja értesült a történtekről, és jelentést tett róluk a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének. Bábel Balázs érsek ezt követően azonnal felfüggesztette Hatházi Róbertet. az általa elrendelt átfogó vizsgálat jelenleg is tart.
A Népszava értesülései szerint a Hatházi Róbert által elkövetett szexuális visszaélések egy része Homokkomáromban történt, a Nyolc Boldogság Közösség rendezvényén, ahol számos ifjúsági programot tartanak.
Fideszes kapcsolatok
A lap felhívta a figyelmet, hogy Hatházi Róbert alakja a fideszes kapcsolatok miatt is figyelemre méltó. A plébános a kormánypártok elkötelezett embere volt a katolikus egyházon belül, aki igencsak szívélyes viszonyt ápol fideszes politikusokkal, ezáltal az egyházra gyakorolt állami és pártbefolyás egyik arcává vált.
A pap és a kormánypárti politikusok szívélyes kapcsolatáról számos közös fotó is tanúskodik. Többek között olyan személyekkel fotózkodott, mint Font Sándor Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Salacz László Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő, valamint Szeberényi Gyula Tamás szintén Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő.
Készült fénykép arról, hogy éppen Soltész Miklós államtitkárral egyeztet, de máskor is mutatkozott Salacz László, Engert Jakabné, Kecskemét Fidesz–KDNP-s alpolgármestere, valamint Szamler László, Kecskemét 5-ös számú választókerületében a kormánypárt színeiben megválasztott önkormányzati képviselő társaságában. Szamler Lászlóval egy baráti kézfogást is megörökítettek az utókornak
– sorolta a Népszava.
Kitüntette a helyi Fidesz
A lap felidézte azt is, hogy 2017-ben az akkor is kormánypárti vezetésű kecskeméti önkormányzat Ifjúság a Közösségért Díjat adott át neki. „A díjat később meghálálta az atya: a momentumos Józsa Bálint legalábbis állítja,a pedofília miatt felfüggesztett plébános simán felhasználta a templomot arra, hogy fideszes kötődésű, álcivil rendezvényeket tartsanak Isten házában. Sőt, a 2019-es kampányhajrában például szót adott a templomban Szemereyné Pataki Klaudia fideszes polgármesternek, aki ezt a lehetőséget megragadva fel is szólította a híveket, hogy a kormánypártok jelöltjeit támogassák a választáson” – fogalmazott a lap.
2017-ben a díjátadáskor Szemereyné Pataki Klaudia fideszes polgármester egy Facebook-bejegyzésbenméltatta Hatházi Róbertet. „A Közgyűlés Hatházi Róbertet példamutató közösségépítő munkájáért, a keresztény ifjúság nevelésében végzett kiemelkedő tevékenységéért az Ifjúság a Közösségért Díjban részesítette” – olvasható a bejegyzésben.
Hatházi Róbertet azonban nem csak a helyi Fidesz ismerte el, ugyanis nem sokkal a bukása előtt, idén júliusban Bábel Balázs érsektől címzetes apáti kinevezést kapott. Állítólag a kecskeméti közösségben nyílt titokként tartották számon, hogy a pedofil férfi Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek helyére pályázik.
A pedofíliába belebukott pap presztízsét jól mutatja az is, hogy amikor 2023 áprilisában Ferenc pápa Magyarországra látogatott, akkor a Hősök terén bemutatott szentmise egyik szervezője volt. Ebben a minőségében vett részt egy beszélgetésen is a TV2-ben Azbej Tristan üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkárral és Lánczi Tamással, az Orbán-kormány Szuverenitásvédelmi Hivatalának későbbi elnökével.
Százmilliókat kapott
A Népszava szerint a díj és a fontos egyházi megbízás mellett Hatházi Róbert elismertségét mutatja egy egyesület anyagi bősége is.
Hatházi Róbert plébániájának címére jegyezték be a Kecskemét-Széchenyiváros közösségépítő Egyesületet, ami 2023-ban jóval több mint 100 millió forint kormányzati támogatást kapott család- és ifjúságvédelmi programokra.
A Kulturális és Innovációs Minisztériumtól például 75 millió forintot nyert el szexuáledukációs felvilágosító képzésre. Emellett a kecskeméti önkormányzat is 4,5 millióval támogatta az egyesületet.
Az ügyben egyelőre elég nagy a titkolózás. A Népszava megkereste a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye mellett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát, valamint az ORFK-t és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, de egyik helyről sem kaptak választ. Hatházi Róbertnek is elküldte kérdéseit a lap, de ő sem reagált a megkeresésre. Kérdezték a kecskeméti önkormányzatot is, hogy tervezi-e a díj visszavonását, de eddig onnan sem kaptak választ.
Frissítés:
Cikkünk megjelenését követően a Nyolc Boldogság Közösség megkereste lapunkat, és közölte: „Hatházi Róbert atya a visszaélések történtekor nem Homokkomáromban, hanem Kecskeméten lakott, és nem volt tagja a Nyolc Boldogság Közösségnek, az abúzus tehát nem közösségi helyszíneken, programokon, különösképpen nem »közösségi együttélés« során történt.” Az üggyel összefüggésben kiadott közleményüket változtatás nélkül közöljük:
„A napokban egy olyan, emberi méltóságot súlyosan sértő eseményről számolt be az országos sajtó, amely a Nyolc Boldogság Közösséget is érinti. A Nyolc Boldogság Közösség egyházi közösség – a Megszentelt Élet Egyházi Családja –,amelynek tagjai szerzetesnők, szerzetesférfiak és világi hívek. A Közösséghez külső tagként kapcsolódhatnak egyházmegyés papok is, akik a Közösség lelkiségét követik, de sajátegyházmegyéjükben külön joghatóság alatt élnek és tevékenykednek, ők az úgynevezett „Nyolc Boldogság Papi Testvériség” tagjai.
A Közösség Magyarországon három helyen van jelen (Homokkomárom – Budapest – Pécs) és itt fejti ki tevékenységét. A szerzetesnők a szerzetestestvérektől természetszerűleg külön helyszínen, a házasok saját otthonaikban élnek, ők a közösség bent élő tagjaival látogatásaik során találkoznak.
Az országos sajtóban megjelölt eset kiindulópontja az, miszerint a közelmúltban bejelentésérkezett a Közösség elöljárónőjéhez. Ebben egy olyan kamaszkorú gyermeket érintő több, mint tíz évvel ezelőtt történt abúzusról volt szó, amelyet a Kalocsa-Kecskeméti egyházmegye papja követett el, aki Kecskeméten élt. Ő külső tagként később kapcsolódott a „Nyolc Boldogság Papi Testvériséghez”, az abúzus elkövetésekor annak nem volt tagja. Az eseményről – amely nemrendi helyszíneken, programokon, de különösképpen nem „közösségi együttélés” során történt– eleddig semmilyen tudomásunk nem volt. Az áldozattal a Közösség személyesen vette fel a kapcsolatot.
A bejelentés súlya miatt azonnali intézkedéseket tettünk, és ezt a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének, mint egyházi főhatóságnak (eljárásra jogosult szervnek) személyesen, haladéktalanul bejelentettük. Az eljárás megindult, jelenleg is folyamatban van. A Nyolc Boldogság Közösség felelősséget vállal a fentiekért.
Bár Közösségünk fő feladata a fiatal felnőttek pasztorációja, mindazonáltal a többi korosztályvonatkozásában is igyekeztünk a gyermekek és a sérülékeny felnőttek védelmét biztosítani. A fenti események viszont arra sarkallnak minket, hogy az eddigi, erre irányuló tevékenységünket kibővítsük, megsokszorozzuk, hogy a fentiek semmiben se ismétlődhessenek meg. A Közösség kéri, hogy aki személyesen érintett vagy tudomása van visszaélésről ezen vagy máseset kapcsán, haladéktalanul jelezze azt a Közösség bármely magyar elöljárója felé.”