Schiffer András reagált, ő hagyta ott az ATV műsorát
További Belföld cikkek
- Letartóztattak egy házaspárt, mert szexuálisan bántalmazták a nevelt gyermeküket
- Tömegkarambol történt Devecsernél, teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt
- Karsai Dániel ápolója: Megígértem Daninak, hogy együtt csináljuk végig
- Elgázolt egy embert a vonat Pest vármegyében
- Drasztikusan ritkulhatnak a legforgalmasabb HÉV járatok
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója interjút adott az Indexnek, amelyben többek között megszólalt az ország új politikai helyzetéről, a csatorna és Magyar Péter közötti konfliktusról, Puzsér Róbert távozásáról és az Öt című műsor jövőjéről.
Az Ötről folytatott állításainak sikerült némi port kavarnia, ugyanis Schiffer András Facebook-bejegyzésben reagált Németh szavaira, amelyek szerinte azt a látszatot keltették, hogy az ATV vezetősége lecserélte őt az Öt vitaműsorból.
Schiffer a bejegyzése elején tisztázza, hogy az utolsó adás június 10-én ment le, és a stáb tagjai abban a hitben váltak el, hogy augusztus végén folytatják a munkát. Azt írja, augusztus elején még minden a terv szerint haladt, meg is erősítették, hogy az új évad augusztus 26-án indul, 12-én azonban a szerkesztőség váratlanul értesítette a műsor készítőit, hogy az ATV vezetősége úgy döntött, hogy a „Műsortanács” kiértékeli a politikai véleményműsorokat, és a zsűri döntéséig az Öt nem folytatódik.
Schiffer szerint az egész eljárás „bullshitnek” tűnt, és az ATV más célokat próbált leplezni a bizonytalan kommunikációval.
A bejegyzésében több kérdést is felvetett: miért csak a nyári szabadságolások kellős közepén, alig két héttel a tervezett indulás előtt merült fel szakmai probléma, ha addig semmi nem utalt rá? Miért nem volt szó korábban a Műsortanáccsal kapcsolatos döntésekről?
Majd augusztus 14-én olvasta a Media1 hírét, miszerint az Öt műsora augusztus 26-án nem kerül képernyőre, hanem legkorábban szeptember végén, esetleg októberben folytatódhat. Schiffer András közölte, hogy akkor felhívta a korábbi felelős szerkesztőt, Korvin Tibort, aki előző héten még sörözésre hívta a stábot. A telefonbeszélgetés során Korvin egy ponton azonban közölte: „Hont meg Ceglédi ide nem teszi be többet a lábát”, és csak Schifferre számítanak a műsor további munkálataiban.
Azt gondolja, ez egyértelművé tette, hogy a műsor megszüntetéséről van szó, és a vezetőség csupán időt húz, hogy a nyilvános botrányt elkerüljék. A politikai és szakmai konfliktusok kezelése érdekében a döntést próbálták a háttérben tartani, amíg el nem csendesedik az ügy.
Schiffer András végül közölte: ő döntött úgy, hogy nem folytatja a munkát az ATV-nél az egyenes beszéd teljes hiánya miatt. Emlékeztetett arra is, hogy korábban a Bennfentesek című műsor kapcsán is hasonló bizonytalan helyzet állt elő, és már akkor is dilemmázott, hogy beszálljon-e az Ötbe.
Az eredeti Facebook-bejegyzés alább olvasható:
(Borítókép: Schiffer András 2023. július 29-én. Fotó: Németh Kata / Index)