2024.09.12. 20:33
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az AI Summit 2024-en Kanyarban előz a technológia címmel tartott előadást. A tárcavezető többek között arról beszélt, hogy mire lehet használni a mesterséges intelligenciát (AI) a kormányzati politikában és a területfejlesztésben, hogy Magyarország minden tekintetben az EU-s átlag alatt helyezkedik el a digitális szolgáltatásokat illetően (megjegyezve azt is, hogy miként próbálnak javítani ezen), és hogy mely területek lehetnek „húzómotorjai” a magyar gazdaságnak, néhány friss gazdasági adat tükrében.
Ha húzná Budapest a régiót, akkor elmondhatnánk, hogy a Budapest körüli régiók is növekednének. – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az AI Summit 2024-en tartott előadásán.
Budapest több mint kétszeresét mutatja fel az átlagnak, miközben a vármegyék többsége a magyar átlag alatt helyezkedik el, és megjegyezte, a legnagyobb vitájuk Budapesttel, hogy az ott megtermelődő energiák, amelyek a főváros számára a versenyelőnyt jelentik, minél jobban kisugározzanak, azaz a Budapesten kívüli régiók is részesüljenek az előnyből. Elmondta, az országon belül a járási szint a legfontosabb fejlesztéspolitikai szempontból. Ha az egy főre eső átlagos magyar GDP-t nézzük, akkor látjuk, hogy Budapest itt is kiemelkedik.
Ami örvendetes, hogy kelet felé is látunk már olyan járásokat, amelyek az átlagos fejlettségi szint felett helyezkednek el, így húzómotorjai lehetnek a magyar gazdaságnak – tette hozzá Navracsics.