Kiderült, mi vár a Paksra érkező oroszokra
További Belföld cikkek
- Hová lehet fordulni, ha a szolgáltató korlátozza vagy törli a közösségi profilt?
- Vérre van szüksége Lehoczki Lászlónak, a Spider Mentőcsoport vezetőjének
- Esztergom után rögtön Berlinbe utazik Orbán Viktor
- Változnak a szabályok a HÉV-en a bicikliszállítást illetően
- Dömötör Csaba szerint az EP hamarosan döntést hoz Magyar Péterrel kapcsolatban
Egy ötezer fő elszállásolására alkalmas komplexumot építenek a Paks II. projekthez kapcsolódóan – írja az Economx. Hozzátették, hogy a több ezer fős létszám nem fogja a várost terhelni.
A portál megkeresésére Rákóczi Péter, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, a projekt kivitelezése felívelő szakaszban van.
A legfontosabb engedélyekkel rendelkezünk, kiemelten fontos a létesítési engedély, amelyhez benyújtottuk a frissített előzetes biztonsági jelentést (EB-EBJ)
– közölte, majd hozzátette, hogy ehhez szükség volt a résfal befejezésére és a talajszilárdítás megkezdésére, illetve az így nyert adatokra.
Talajvízszintig megtörtént már a talajkiemelés is, ugyanakkor ez a munka szeptemberben folytatódik, első körben az ötös blokk nukleáris szigete alatti területen, illetve a hatos blokk alatt elkezdték a terület megerősítését. Elkészült a 2,7 kilométer hosszú, vízzárást biztosító résfal is, amely körbefogja a teljes területet.
„A betonüzem-komplexum már elkészült, de épül a 11 ezer négyzetméteres, acéltermékeket készítő műhely is, amelynek alapterülete akkora, mint a Fővám téri vásárcsarnoké” – mondta Rákóczi Péter. Hozzátette, hogy a legnagyobb tömegű, 730 tonnás olvadékcsapda már augusztusban megérkezett Paksra, Oroszországban pedig zajlik a reaktortartály gyártása.
A portál a munkavállalókról is érdeklődött, amire a kommunikációs igazgató válaszul közölte, hogy jelenleg ezer fő dolgozik a területen, ennek létszáma pedig folyamatosan emelkedik, hozzátette, hogy csúcsidőben nyolc-tízezer dolgozó tevékenykedik a projekten.
Elszállásolásukra a munkaterület közvetlen szomszédságában kerül sor. A szigetszerűen kialakításra kerülő területen minden alapvető infrastruktúra rendelkezésre fog állni a munkavállalók számára az élelmezéstől az egészségügyi szolgáltatásokon át a kikapcsolódásig (például sportpályákkal). A több ezer fős létszám tehát közvetlenül nem fogja a várost terhelni. A hatóságok között már folynak az egyeztetések az első ütemben ötezer fős komplexum kiépítéséről
– magyarázta Rákóczi Péter.
Elmondta azt is, hogy az Ipari Park szélén tavaly elkészült egy háromszáz fős munkásszállás is, amelynek az első lakói a közeljövőben érkeznek. Az ő elszállásolásukban Kern Tatjána a Roszatom kapcsolattartójaként vesz a projektben részt, akinek a feladata, hogy otthont találjon a Magyarországra költöző oroszoknak, segítsen a beilleszkedésben, és koordinálja a feladatokat a fogadó városokkal.
Már nem Paks kezében van az atomerőmű
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a paksi atomerőmű területét különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a kormány, ami a Tolnai Vármegyei Önkormányzathoz kerül Paks városától.
A kormány „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel” kihirdetett veszélyhelyzet adta lehetőségét kihasználva Paks közigazgatási területén különleges gazdasági övezetet jelöl ki, felsorolva a hozzá tartozó ingatlanokat, amelyeket a Tolna Vármegyei Önkormányzat tulajdonába sorolnak át, valamint a Paksi Atomerőmű beruházásaival összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították.
Heringes Anita, Paks megválasztott polgármestere szeretné behajtani Szijjártó Pétertől a városnak a kampányidőszakban odaígért 40 milliárd forint térségfejlesztési támogatást, és szeretné visszaszerezni Lázár Jánostól a paksi atomerőműből származó iparűzési adót, amelyet a kormány elvett a várostól azzal, hogy az erőmű területét különleges gazdasági övezetté nyilvánította. Szijjártó Péter már egyeztetett is Heringes Anitával, Lázár János azonban még nem jelentkezett be a város új vezetőjénél.
A hírre Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is reagált, aki kritizálta a döntést.
(Borítókép: A Paks II. atomerőmű építési területe a helyszínen tartott sajtóbejárás napján, 2023. szeptember 22-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)