A gödi akkumulátorgyár ellen felszólaló civilek után vizsgálódik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
További Belföld cikkek
A gödi akkugyár ellen felszólaló civilek, vagyis a Göd-ÉRT Egyesület került a kormány Szuverenitásvédelmi Hivatalának célkeresztjébe, információkat kér be a civilektől többek között egy elnyert EU-s pályázat miatt – tudta meg a 24.hu. A Göd-ÉRT Egyesület azzal vált ismertté, hogy többször is tiltakozott a gödi akkugyár környezetkárosító tevékenységei miatt.
A lap az Átlátszó információira hivatkozva arról ír, hogy a Göd-ÉRT Egyesületet levélben értesítette a Lánczi Tamás által vezetett hivatal egy egyedi vizsgálatról. A hivatal a levélben foglaltak szerint azért veszi górcső alá a szervezet működését, mert az egy EU-s pályázat nyerteseként, partnerségben más civil szervezetekkel civil érdekvédelmi tevékenységre kapott támogatást 2023-ban, 2024-ben részt vett a választási kampányban, továbbá két képviselőjelöltje bejutott a gödi testületbe.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal 18 pontban sorolta fel, hogy milyen információkat kér be a civilektől.
Az önkormányzati választási kampányra is kíváncsi a hivatal
Többek között kíváncsiak arra, hogy milyen szakmai, illetve „nem szakmai” munkát végeztek, de arra is, hogy „sor került-e nagyszámú, ugyanazon tartalmú e-mail-, Messenger-, SMS-, Twitter- vagy egyéb üzenet szétküldésére támogatói felhívás érdekében rövid intervallumokban”. Bekérték továbbá az egyesület gazdálkodási tevékenységét rögzítő bankszámla- és főkönyvi kivonatokat is 2020-ig visszamenőleg.
De részletes adatokat várnak az Európai Bizottság „Közös Értékeink” pályázatán elnyert támogatás felhasználásáról és az ahhoz kapcsolódó tevékenységekről, valamint az egyesület önkormányzati választási kampányáról is.
Szegedi Ákos, az egyesület elnöke azt mondta az Átlátszónak, hogy minden, a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályi kötelezettségnek eleget tesznek, működésük átlátható, szerintük éppen a Szuverenitásvédelmi Hivatal kér betekintést alkotmányellenesen egy privát egyesület életébe.