Járattörlés: a pórul járt légi utasok békéltető testületi eljárással is visszakaphatják a pénzüket
További Belföld cikkek
- Ausztriában még mindig nem állt helyre a vonatközlekedés
- HÉV-járatritkítás: botrányos üzengetés után káosz Lázár János tárcájánál
- A háromgyerekes apa megpróbált elmenekülni, de barátja halálra szúrta
- Ábrahám Róbert: A jobboldaliak gyakran összekeverik a lojalitást a szolgai meghunyászkodással
- Napsütéssel indul a reggel, de délutánra lezúdul az eső
A kárt szenvedett utasok jelentős része jogosult lehet kártérítésre. Az uniós szabályozás alapján ha egy járat több mint három óra késéssel érkezik meg úti céljára, az utasok több tízezer forintos kártérítésre jogosultak, kivéve, ha a járat rendkívüli körülmények miatt késett, ezt azonban a légitársaságnak kell bizonyítania.
Harminc nap alatt válaszolniuk kell
A jogszabályok szerint kártérítés járhat a járat törlésekor, túlfoglalásakor, de akkor is, ha az utas nem azon az osztályon kapott helyet, ahova a jegyet vásárolta. Szintén kártérítés (akár többszáz ezer forint) jár az utasnak, ha a feladott poggyásza elveszik vagy megsérül a szállítás során.
A kártérítési igényt célszerű először a légitársasággal megpróbálni rendezni. Ezt mindenképpen írásban érdemes megtenni, hiszen ez a későbbiekben már bizonyítéknak minősül.
A légitársaságnak 30 napja van válaszolni az utas levelére.
Nem ritka azonban, hogy egyes cégek megpróbálják elkerülni a fizetést, nem válaszolnak az ügyfelek panaszára, a saját hibájukat rendkívüli körülménynek próbálják feltüntetni, vagy arra hivatkoznak, hogy az utas nem közvetlenül tőlük, hanem egy közvetítő oldalon vásárolta a jegyét. Sokszor a jogos panaszok esetében is hónapok telhetnek el, mire a légitársaság fizet.
Ingyenes vitarendezés
Ha nem sikerül megegyezni a légitársasággal, a követelés érvényesítésének egyik hatékony módja az európai fizetési meghagyásos eljárás, amely – Dánia kivételével – bármelyik európai tagállam polgárával vagy cégével, így légitársaságával szemben is kezdeményezhető.
Ha a panaszra elutasító válasz érkezik a légitársaság részéről, akkor a másik lehetőség, hogy
az utas a jogvita ingyenes, gyors és szakszerű rendezése céljából a Budapesti Békéltető Testülethez fordulhat.
Fontos tudni, hogy amennyiben egy légi járatot törölnek, vagy annak indulása jelentősen késik, a légitársaságnak tájékoztatási, ellátási és segítségnyújtási kötelezettsége van az utas felé. Ráadásul az utazók – a repülőút hosszától függően – 250, 400 vagy 600 eurós kártalanításra is jogosultak azokban az esetekben, ha a járattörlést vagy a 3 órát meghaladó késést nem rendkívüli körülmény okozza. A légitársaság tehát abban az esetben is megsérti a fogyasztók jogait, ha kötelezettségei ellenére nem fizette ki az európai uniós jogszabályoknak megfelelő kártalanítást, továbbá akkor is, ha nem biztosított étkezést, frissítőt, szállást, transzfert a szállás és a reptér között.
Kötelezést tartalmazó határozat
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az incidenssel kapcsolatos költségekről (étkezés, taxi, szállás stb.) mindig kérjenek számlát, és azt őrizzék meg, mert később azzal tudják igazolni költségeiket a légitársaságnak, illetve jogorvoslat esetén ezek szolgálnak majd bizonyítékként.
A Budapesti Békéltető Testület célja, hogy a piaci szereplők és a fogyasztók között felmerülő vitás esetek a lehető leggyorsabban, legkevesebb anyagi ráfordítással, a fogyasztók számára ingyenesen és mindkét fél részéről a legnagyobb megelégedéssel záruljanak
– tájékoztatott Inzelt Éva, a testület elnöke, aki szerint bizonyos jogviták már az eljárás írásos szakaszában rendeződnek, ha pedig ily módon nem sikerül megegyeznie a két félnek, a fogyasztó kérésének megfelelően személyes vagy online meghallgatást tűznek ki, ahol a vállalkozásnak kötelessége megjelenni.
A békéltető testületek alávetési nyilatkozat nélkül is kötelezést tartalmazó határozatot hozhatnak a vállalkozásokkal szemben, ha a kérelem megalapozott, és a fogyasztó érvényesíteni kívánt igénye nem haladja meg a 200 000 forintot. Mind az egyezség, mind a kötelezés végrehajtása kötelező, és az végső esetben bírósági végrehajtási záradékkal ellátható.
Több száz ügy zárult egyezséggel
Mint megtudtuk, a testület tavaly mintegy ötszáz, légiutas-jogot érintő panasszal foglalkozott, amelyek 80 százaléka – mind a fogyasztó, mind a vállalkozás számára kedvező – egyezséggel zárult. Idén is már több száz légi utas ügyében jártak el sikeresen.
A Budapesti Békéltető Testülethez a fogyasztói kérelmek személyesen, postán, e-mail útján (bekelteto.testulet@bkik.hu),
(Borítókép: Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Fotó: Kaszás Tamás / Index)