A Balatonra tartó InterCity vécéjébe szorult egy utas
Beszorult a Balatonra tartó InterCity vécéjébe egy Siófokra utazó ember péntek este – számolt be róla a Telex.
A portál kérdésére a MÁV elmondta, hogy „Lepsény és Siófok között a vonat személyzete minden tőle telhetőt megtett az ajtó kinyitása érdekében, de nem sikerült, ezért telefonon értesítették a siófoki műszaki kollégát”.
Úgy tudják, hogy az utas nagyjából negyedórát töltött az InterCity vécéjében.
A kalauz először megpróbálta kiszabadítani az embert, de neki sem sikerült. A MÁV tájékoztatása szerint a vécé ajtaját azután tudták kinyitni, hogy beértek Siófokra. A mosdót a történtek után a jegyvizsgáló lezárta.
A vasúttársaság szerint az eset miatt a siófoki állomásról végül 7-8 perc késéssel indultak tovább. „A hibát kivizsgáljuk, szükség esetén javítjuk. Elnézést kérünk az okozott kényelmetlenségért” – tette hozzá a MÁV.
Ahogy az Index beszámolt róla, néhány nappal ezelőtt, csütörtökön szintén meghibásodott a MÁV szerelvényének egyik ajtaja. A Vásárosnaményból Fehérgyarmatig közlekedő vonat műszaki problémáját nem tudták megoldani. Az ópályi állomástól végül leszerelt ajtóval, utasokkal a fedélzetén közlekedett a vonat.