A Tisza Párt önkéntesekkel indul a Duna árvízvédelmi készültség alatt álló településeihez – közölte Magyar Péter a Facebook-oldalán.
A TISZA megindul a Dunához, lapátok, homokzsákok, gumicsizmák felpakolva
– írta Magyar Péter a bejegyzésében, megköszönve a sok száz önkéntes jelentkezését.
Magyar Péter korábban jelezte, hogy pártjával szeretnék aktívan kivenni a részüket a védekezésből: ehhez homokzsákot, védekezéshez szükséges eszközöket, önkéntes munkát és anyagi hozzájárulást is gyűjtenek.
Kedves olvasóink!
Ezzel a poszttal véget ért az Index vasárnapi élő hírfolyama a Magyarországon és a környező országokban tapasztalható árvízről.
Köszönjük egész napos figyelmüket! Hétfőn ismét percről percre közvetítéssel jelentkezünk az árvízzel kapcsolatban, tartsanak velünk ismét. Addig is jó pihenést kívánunk!
A nagy árvizek mellett az Alpokból hatalmas havazásokról tesznek közzé képeket és videókat. Obertauernben mintegy 80 cm hó hullott, a beszámolók szerint továbbra is erős havazás van.
Marco Kaschuba, egy osztrák meteorológus a saját bőrén is megtapasztalta, hogy mi a helyzet 1400 méter magasan.
Gyepes Ádám, Óbuda önkormányzati képviselője a Facebook-oldalán adott hírt arról, hogy mi a helyzet a Római-parton.
Kint voltunk Kozma János képviselőtársammal a Római-parton, ahol napokon belül embermagasságú víz fog állni, elöntve jó néhány ingatlant. Az árvízi védekezés már megkezdődött, több helyen rakják a homokzsákokat. Ez most egy nagyon jelentős árvíz lesz, a Duna teljes szakaszán komoly előkészületek folynak
– írta.
Magyarország kormánya a Facebook-oldalán jelentkezett be Leányfaluról, ahol fokozott a készültség.
Mint írták, a településen az árhullámra várva már előkészítették a homokzsákokat.
Dézsi Csaba András, Győr leköszönő polgármestere a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben a város vízszintjéről számol be.
A folyók városában a Vízügyi Igazgatóság mellett felkészült a Katasztrófavédelem, a Győr-Szol Zrt. és az Útkezelő szervezet is az áradás további fokozódására. Mindenki nyugodtan és precízen felkészülve teszi a dolgát
– írta.
Amennyiben van felvétele, fotója az extrém időjárásról, valamint a folyók vízállásáról, és szívesen megosztaná a nyilvánossággal, küldje el nekünk!
A Belügyminisztérium megfelelő módon szervezi a védekezést a Dunán és a Lajtán – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap Győrben, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban tartott sajtótájékoztatón.
Az MTI szerint a tárcavezető elmondta:
az előrejelzések szerint a 2013-as árvízhez hasonló vagy azt meghaladó magasságot ér majd el a Duna és a Lajta vízszintje, így a két folyón kiemelt védekezésre van szükség.
A kormány a Belügyminisztériumot (BM) hatalmazta fel, hogy szervezze meg az árvízi védekezést – mondta, hozzátéve: meg fogják akadályozni, hogy a víz áttörje a Duna és a Lajta gátjait.
Emlékeztetett, hogy a védekezés részeként már az előző héten elkezdte a munkát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Kijelölték azokat a helyeket, ahol a vízszint emelkedéséből rendkívüli helyzet adódhat, például esetlegesen meg kell emelni a gátakat, vagy ki kell telepíteni a lakosságot – mondta a miniszter.
Pintér Sándor ezután közölte:
„Meggyőződésem, hogy a kitelepítés nem fog bekövetkezni”, mert a megfelelő védművek közé tudják szorítani a vizet.
A belügyminiszter elmondta, hogy a Kopernikusz-programon keresztül az Európai Unió is támogatja a védekező munkát, mert a rendszer mutatja a pillanatnyi vízállásokat a vízgyűjtő medencén belül, és ennek révén jobban fel lehet készülni. Hangsúlyozta, hogy az eredményes munkára szervezetileg is felkészültek, a Magyar Honvédség mintegy tizenhétezer emberrel kész arra, hogy a védekezésben megfelelő hátteret tudjon biztosítani, gépjárművekkel és helikopterekkel is. A védekezés segítésére felkészült a rendőrség, a büntetés-végrehajtási intézet és a tűzoltóság valamennyi tagja – mondta.
A tárcavezető kiemelte, hogy társadalmi segítségre is szükség lehet ugyanúgy, mint 2013-ban. „Valamennyi magyar állampolgárt várjuk a feladat elvégzésére” – mondta, hozzátéve, hogy a segítők csak akkor induljanak el, és csak oda, amikor és ahová a médián keresztül az OKF és az OVF kéri. „Ha enélkül indulnak el, akkor inkább gondot jelentenek, a szervezetlenség jeleit fogjuk mutatni, és azt semmi szín alatt nem szeretnénk” – emelte ki Pintér Sándor.
Pintér Sándor arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy „Magyar Péter homokzsákokkal és lapáttal van a gátakon”, azt felelte, hogy mindenki azt a munkát végezze el, amivel a legnagyobb hasznot tudja nyújtani a társadalomnak. „Én úgy érzem, hogy ő jelen pillanatban ezt végzi” – mondta.
Hozzátette: azt kéri minden más politikustól, hogy tegye ugyanezt, de a szervezésbe ne szóljanak bele, és ne politizáljanak, mert „a politikának a parlamentben a helye, a védekezésnek a Duna partján”.
„Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegyében a védekezési munkák segítése érdekében elrendeltem több mint 350 katona kivezénylését” – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Mint elmondta, a Duna magyarországi szakaszán várható, III. fokot meghaladó árhullám következményeként a lakóingatlanok és az anyagi javak, a területi védelmi bizottságok kérésére a korábban kiépített védmű megerősítése, valamint a lakosság védelme érdekében Mosonmagyaróvár, Neszmély, Pilismarót településeken és a Lajta folyó mentén segítik a munkálatokat a katonák.
A korábban kijelölt bázislaktanyákban Győrött, Tatán és Szentendrén felkészülnek a védekezésben részt vevő katonák és technikai eszközök fogadására, illetve elhelyezésére. Ezt személyesen ellenőrizte Böröndi Gábor vezérezredes vasárnap, amikor meglátogatta a kijelölt helyszíneket. A védekezésbe a területvédelmi tartalékos állomány is bekapcsolódik.
„Több vármegye megkeresésére elrendeltem katonák kivezénylését árvízvédelmi munkálatokra” − jelentette be a honvédelmi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, hogy az MH Klapka György 1. Páncélosdandár, a Területvédelmi Erők, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred egységei már úton vannak. „Ott vagyunk, ahol szükség van ránk” − hangsúlyozta a miniszter.
Több Győr-Moson-Sopron vármegyei városban sem volt vasárnap áram. Az E.ON a 24.hu kérdésére összegyűjtötte a térséget érintő hibákat, amelyeken jelenleg is dolgoznak.
Mosonmagyaróvárt több áramhálózati hiba is érintette szombat este és vasárnap délelőtt, amelyeket azóta javítottak.
Kőszegen szombat este egy 15 méter magas fűzfa dőlt a hálózatra, és leszakította a vezetéket. Ezt a hibát szinténhelyreállítottákéjszaka az E.ON szakemberei.
Csornán hajnali kettőkor vezetékszakadás okozott áramkimaradást, itt szintén megtörtént a helyreállítás. Jelenleg még Győr környékén, a kisebb településeknél hajtanak végre javításokat.
Eközben a Blikk szerint Magyarország északi részén is áramkimaradással küzdenek. Úgy tudják, hogy Miskolc és Miskolctapolca bizonyos részein vasárnap reggel óta nincs áram.
A Duna-parton a közelgő árvíz miatt több büfés is bezárni kényszerült.
Durván másfél havi kiesést jelent a korai zárás
– mondták az Economxnak a Római-parton működő büfések.
Hozzátették, hogy idén már nem terveznek kinyitni, számukra ezzel véget ért a szezon.
Donald Tusk lengyel kormányfő a közösségi oldalán közölte, hogy katasztrófahelyzetet hirdetnek Lengyelországban.
Az illetékes miniszterekkel és szolgálatokkal folytatott egyeztetést követően utasítottam a Minisztertanácsot, hogy készítsenek elő egy rendeletet a természeti katasztrófahelyzet bevezetéséről
– írta Donald Tusk az X-en a BBC szerint.
Mint a hírportál megjegyzi: a katasztrófahelyzet bevezetése nagyobb eszköztárat biztosít a kormányzat számára annak érdekében, hogy fellépjenek a természeti katasztrófával szemben (ugyanakkor bizonyos szabadságjogok korlátozásával járhat).
Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán közölte vasárnap, hogy teendői között az árvízvédelem kapja a legnagyobb prioritást.
Minden hivatali program lemondva! Most a gátakon a helyem. Az élet- és értékvédelem a legfontosabb
– ismertette Facebook-bejegyzésében a miniszter.
Mint írtuk, Nagy István a korábban Facebookra feltöltött videójában kiemelte, hogy minden idők legnagyobb árvize fenyegeti Mosonmagyaróvárt és a Szigetköz térségét. A Duna és a Lajta vízgyűjtő területein rendkívüli módon megnőtt a lehullott csapadék mennyisége, ami rohamosan közeledik, ezért a vízügyi szakemberek és katasztrófavédelmi munkatársak munkájára most megfeszítetten szükség van. Kiemelte, hogy csúcsközeli állapotok és 2002-es árvízszintek várhatóak.
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnap délutáni tájékoztatása szerint vasárnap 18 órától várhatóan hétfő éjfélig leállítja a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség – írja a MÁV a Facebook-oldalán. A részleteket az alábbi linken olvashatja el.
Érdekesség, hogy az ausztriai Stájerországban már szeptember 3-án is készült videó arról, hogy miként öntötte el a várost az árvíz, amely autókat is elsodort.
A Duna a jövő hét második felében tetőzhet a fővárosban. Teljes a készültség Budapesten, a következő hat napban hat métert emelkedhet a Duna vízszintje. Hétfőn este lezárják az alsó rakpartot, elkezdődött a védekezés, a Margitsziget védelmét homokzsákokkal biztosítják.
Tekintse meg vasárnap készített képeinket!
A Vas vármegyei hírportál, a Vaol.hu munkatársai Szentgotthárdra a Rába partjához látogattak vasárnap, ahol a község polgármestere, Huszár Gábor tájékoztatta őket az aktuális vízügyi helyzetről.
A polgármester elmondta, hogy folyamatosan nyomon követik az osztrák adatokat, egyelőre nincs baj, ám úgy becsülik, most egy intenzívebb időszak következik óránként akár félméternyi emelkedéssel.
330–350 cm között fogunk maradni, ez majdnem egészen biztos
– tájékoztatta a lapot.
Elmondta, hogy az árvízvédelmi rendszerek jól működnek, és csak a biztonság kedvéért zárták le a kritikus szinten lévő csappantyúkat, továbbá egy-két kritikus helyszínen homokzsákokkal készülnek.
Varju László Facebook-bejegyzésében kérte a lakosság segítségét a közelgő árvíz elleni védekezésben.
„A közelgő árhullám elleni védekezéshez szükség van minden segítő kézre, hogy megvédjük a Népsziget értékeit és a kedvelt szórakozóhelyeket. A kárenyhítés munkálataihoz a Népszigetre várjuk önkéntesek jelentkezését. Déri Tiborral, Újpest polgármesterével a helyszínen tájékozódtunk a kialakult helyzetről” − fogalmazott Újpest-Angyalföld önkormányzati képviselője.
Önkénteseket várnak hétfőn reggel nyolc órára a Népszigeten található szórakozóhelyek parkolójába, amennyiben valaki segíteni tud, hívja a +36 20 383 4549-es telefonszámot, vagy írjon a kepviselo@varju.hu e-mail-címre. Lehetőség szerint minél több emberrel osszák meg a felhívást − kérte bejegyzésében a lakosság segítségét Varju László.
Amennyiben van felvétele, fotója az extrém időjárásról, valamint a folyók vízállásáról, és szívesen megosztaná a nyilvánossággal, küldje el nekünk!
Széllökés- és csapadékrekord dőlt meg szombaton – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap, jelentette az MTI.
Szombaton a Kab-hegyi meteorológiai állomáson óránkénti 118,8 kilométeres széllökést mértek, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos széllökésrekord. A korábbi rekord óránkénti 101,5 kilométeres volt, amelyet 2010-ben szintén a Kab-hegyen mértek.
Hozzátették: Bakonybél településen pedig egy nap alatt 87,4 milliméter csapadék hullott, ami új napi csapadékösszeg-rekord. A korábbi rekord 82 milliméter volt, amit 2014-ben Budapest Rákoscsaba állomáson mértek.
Lengyelországban mintegy 17 ezer háztartás maradt áram nélkül. Donald Tusk lengyel kormányfő elmondta, hogy Ladek-Zdrój és Stronie Slaskie városoknál gyakorlatilag elérhetetlenné váltak az utak. A területről több mint 1600 embert evakuáltak – írja ahorvát Index.
RMF FM: Critical flooding occurred in southern Poland due to heavy rains
— NEXTA (@nexta_tv) September 15, 2024
At least 4,000 military personnel have been involved in rescue work, and two border crossing points between Poland and the Czech Republic have been closed due to flooding. pic.twitter.com/8kPc7eaETw
Az áradások miatt a Délnyugat-Lengyelországban található Glucholazy városa is víz alá került. A település polgármestere vasárnap reggel kötelező evakuálást rendelt el. A tűzoltók és a helyi hatóságok folyamatosan dolgoznak a áradásoknál, amit a következő napokban várható időjárás sem könnyít meg.
⚠️ Dramatyczna sytuacja w Głuchołazach. Woda Białej Głuchołaskiej przelewa się przez wały oraz most tymczasowy zalewając miasto. pic.twitter.com/cjwJn67SmB
— Radio Opole (@RadioOpole) September 15, 2024
Vasárnap és hétfőn is újabb eső nagy mennyiségű érkezik. Lengyelország második legnagyobb városában, Krakkóban szintén homokzsákokkal védekeznek az árvíz ellen.
Arról, hogy mit mondott a miniszterelnök, ebben a cikkben írtunk.
„Gumicsizmákat elő és irány segíteni!” – írta Deák Dániel, a kormányközeli XXI. Század Intézet vezető elemzője a Facebookon.
A politológus egy fotót is csatolt a bejegyzéséhez, amelyben a gumicsizmáját szorongatva áll a Duna-parton és vélhetően idézi fel a 2013-ban történteket.
A folyóhoz közel élőként 2013-ban is önkéntesként dolgoztam a gáton, ez idén sem lesz másként. Az akkori rekordárvizet az összefogásnak köszönhetően a térségben Magyarország úszta meg a legkevesebb kárral, tegyünk érte, hogy ez most is így legyen
– írta.
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója is posztolt vasárnap délután, azt írta: „Fókuszban a védekezés. Teljes erővel zajlik az árvíz elleni felkészülés. Közösségünk minden tagja azért dolgozik, hogy megvédjük a településeinket!”
Vitályos Eszter kormányszóvivő az autójából jelentkezett be, úton Leányfalura, majd a pócsmegyeri rév parkolójában láthattuk homokzsákot tölteni lapáttal a kezében.
Videós bejegyzésében azt írta, hogy megkezdték az árvízi védekezést, és hogy mindenkit várnak a gáton.
Megkezdtük az árvízi védekezést! Köszönjük minden önkéntesnek és hivatásos szakembernek a kitartó munkát! Várunk mindenkit a gáton!
– posztolta.
Később egy fényképet is megosztott a közösségi oldalán, amelyben a várható legmagasabb szintű vízállást mutatja a pócsmegyeri zsilipen. A fotóhoz azt írta, arra kér mindenkit, hogy vegyék komolyan a kialakult helyzetet, az árterületen élők kezdjék meg értékeik, állataik biztonságba helyezését.
Amennyiben van felvétele, fotója az extrém időjárásról, valamint a folyók vízállásáról, és szívesen megosztaná a nyilvánossággal, küldje el nekünk!
A heves esőzések Bajorország déli részén is problémát okoznak. A Cham járásban található Regen folyó kiöntött, ami a lakó- és ipari területeket is elárasztotta – írja a horvát Index.
A jelentések szerint a legnagyobb vízszintemelkedés az osztrák határhoz közeli Passau városában várható. A helyzet súlyosságát a Bajorországban és Szászországban készült felvételek is bizonyítják.
JAHRHUNDERTFLUT IM OSTEN
— Anonymous Germany (@Anonymous00708) September 14, 2024
In #Polen #Rumänien #Tschechien #Österreich,
Teilen von Bayern & Sachsen, bahnt sich eine gewaltige Naturkatastrophe an.
Jeder der Verantwortungsgefühl (und Kinder) hat,kann niemals die #Klimaleugner der AfD wählen!
FCK AfD!#Hochwasser #Überschwemmungen pic.twitter.com/M6BRquQLgr
Alsó-Ausztriában jelenleg 1160 tűzoltóság működik 20 ezer taggal. „Jelenleg 2 ezer küldetés van a várólistán, és ez a szám percről percre növekszik” – hangsúlyozta vasárnap Dietmar Fahrafellner, az osztrák állami tűzoltóság parancsnoka. Mint mondta, „a prioritás az emberek megmentése” – számolt be róla a Kronen Zeitung.
A legkisebb víztestek tomboló patakokká váltak. A víz már néhány tűzoltóállomást is elöntött. Mint korábban írtuk, egy tűzoltó vészhelyzeti munkálatok közben halt meg. A férfi éppen a víz kiszivattyúzásán dolgozott, amikor leesett a lépcsőn.
A Lengyelországban található Sziléziában egy épülő autópályahidat söpört el a víztömeg. Az esetről egy videót is megosztottak a Facebookon.
Hétfőtől harmadfokúra emelkedik az árvízvédelmi készültség szintje Budapesten – közölte a főpolgármesteri hivatal szombaton az MTI-vel. Dunakeszin a fővárosi vízszint alapján határozzák meg a készültségi fokot, így minden valószínűség szerint nemsokára itt is elrendelik a harmadfokú készültséget − olvasható Dunakeszi város honlapján.
A legfrissebb előrejelzések alapján hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása Budapestnél, ahol a folyó várhatóan a jövő hét második felében nyolc métert meghaladó vízszinttel tetőzik.
A tetőzés előreláthatóan 860 cm körül lesz, ami érinti a teljes Duna-parti szakaszt (Duna sor, kompközlekedés, büfék, játszóterek, kerékpárút), és valószínűleg a 2-es út mentén is intézkedések szükségesek majd.
Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán tette közzé vasárnap, hogy felkészültek az áradásokra. Facebookra feltöltött videójában Nagy István elmondta, hogy minden idők legnagyobb árvize fenyegeti Mosonmagyaróvárt és a Szigetköz térségét.
A Duna és a Lajta vízgyűjtő területein rendkívüli módon megnőtt a lehullott csapadék, ami rohamosan közeledik, ezért a vízügyi szakemberek és a katasztrófavédelmi munkatársak munkájára most megfeszítetten szükség van.
A miniszter kiemelte: csúcsközeli állapotok, 2002-es árvízszintek várhatóak.
Szerdára tetőzik a Lajta, addigra két szükségtározót mindenképpen meg kell nyitni Mosonmagyaróvár védelme érdekében. A Malom-ági Lajta már le is van zárva, hogy a város belsejét meg tudják védeni – jelezte.
A Dunára is rekordmennyiségű víz érkezése várható, a szakemberek azt kérik, hogy legyünk készenlétben – mondta. Hozzátette: amikor az önkéntesekre szükség lesz, akkor megadják a helyszínt, megadják a lehetőséget mindenkinek ahhoz, hogy kivegye részét a védekezésből.
Amennyiben van felvétele, fotója az extrém időjárásról, valamint a folyók vízállásáról, és szívesen megosztaná a nyilvánossággal, küldje el nekünk!
Szombaton és vasárnap is folytatódott a viharos időjárás által okozott károk elhárítása, a legtöbb segítségre az ország nyugati felén volt szükség. Vasárnap délelőtt csaknem 300 helyszínre riasztották a tűzoltókat – adta hírül az MTI.
A katasztrófavédelem munkatársai a legtöbb esetben útra dőlt fákat távolítottak el. Mosonmagyaróváron a Gorkij utcában leszakadt, Győrben veszélyesen lógó vezetékhez hívtak segítséget.
Kapuváron, a Honvéd utában beázott egy tető, Máriakálnokon és Győrben járműre, Pásztoriban és Győrben villanyvezetékre, Jánossomorján és Csornán házra, Rábapordányban a sínekre dőlt fa. Sopronban a szél egy ház hungarocell szigetelését is megbontotta.
A tűzoltókhoz már az előző napokban is sok riasztás érkezett: péntek este 151, szombaton 172 tűzoltói beavatkozásra volt szükség a viharos időjárás miatt – olvasható a beszámolóban.
Drámai a helyzet Alsó-Ausztriában, erről a Facebookon osztottak meg egy videót.
A felvételen az látszik, hogy egy idős hölgyet is ki kellett menteni az autójából.
Amennyiben van felvétele, fotója az extrém időjárásról, valamint a folyók vízállásáról, és szívesen megosztaná a nyilvánossággal, küldje el nekünk!
Alsó-Ausztriában is az áradásokkal küzdenek. Sankt Pölten és Bécs között víz alá került az A1-es autópálya. Az útszakaszt vasárnap délután lezárták. A legmélyebb pontokon akár az egyméteres magasságot is elérheti a vízszint – írta Facebook-bejegyzésében a WetterOnline Austria.