Nem kapott segítséget, szombaton biztos, hogy elönti a házát a víz
További Belföld cikkek
- Vérre van szüksége Lehoczki Lászlónak, a Spider Mentőcsoport vezetőjének
- Esztergom után rögtön Berlinbe utazik Orbán Viktor
- Változnak a szabályok a HÉV-en a bicikliszállítást illetően
- Dömötör Csaba szerint az EP hamarosan döntést hoz Magyar Péterrel kapcsolatban
- Az Energiaügyi Minisztérium szerint jelentősen javult a levegő minősége
A Nánási út elején, a Duna-part felé vezető, hosszú telek alján áll Gergőék háza. Az épület nagyjából 20 méterre van a Dunától, a hivatalos szakzsargon szerint a Római-part 70 hektáros hullámterében, ami egyben azt is jelenti, hogy árvízvédelmi szempontból mentetlen területen. Érkezésünkkor a ház mellé már az evezős csónakot is kikészítették, itt találkozunk Gergővel. Problémájának illusztrálásához nem kell annál beszédesebb kép, mint amin megmutatja azt a házfalra húzott vonalat, amely jelzi, hogy szombaton az előrejelzések szerint meddig ér az épületnél a víz.
A ház olyan üdülőingatlan, amelyen szálláshely-szolgáltatási engedéllyel rendelkezik, 13 apartmannal működnek. Látogatásunkkor ugyan csak egy fiatal pár szállt meg, de ők a legjobb emberi minőséget képviselték. Érzékelve ugyanis a kritikus helyzetet, a fiú átöltözött, és beállt a védmű építői közé. Másnap utaznak csak el.
A területen nagyjából 2000 ember lakik állandó bejelentett lakcímmel, ők azonban azzal, hogy üdülőbe jelentkeztek be, számos – a főváros többi lakójának járó – szolgáltatásról lemondtak. Elsősorban arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozó árvízi védelemben részesülhessenek. Ennek napokon belül azonban olyan folyományai is lesznek, hogy elzárják a területen vizet, a gázt, végül az elektromos szolgáltatást is megszüntetik. Érthető, hogy
Gergő a feleségét és kétéves kislányát már vidéki rokonokhoz költöztette. Kérdésünkre viszont azt felelte, nem tudna jól aludni, ha most mindent hátrahagyna, úgyhogy ő a sötétben, vízben is marad.
Eredetileg persze nem így tervezte.
Újra fellángolt a védmű nyomvonala körüli vita
Az ingatlant azért vették meg hitellel (következésképp ingatlanbiztosítással), mert Tarlós István főpolgármestersége idején még úgy állt a helyzet, hogy a partélen épülhet meg a mobilgát, 2019-ben viszont fordult a kocka, a fideszes városvezetés a fővárosban és a kerületben is megbukott, ezzel pedig újra fellángolt a védmű nyomvonala körüli vita. Gergőnek viszont az fáj a legjobban, hogy az irányított kérdésekkel teletűzdelt társadalmi egyeztetés során a Szabó Tímea (Párbeszéd) nevével fémjelzett „kamu zöld lobbi” a fák védelmére hivatkozva visszalőtte a tervezést a kezdőpontra. Az azóta eltelt időben meghozott döntés ma már közismert: az új védművet a jelenlegi árvízvédelmi fővédvonalon, a Nánási út – Királyok útján építik ki. Erről szólva Karácsony Gergely főpolgármester tavaly decemberben úgy fogalmazott:
a Rómait épp azért szeretik a budapestiek, mert természetes ártér, amit áradás idején bizony visszafoglal a Duna.
Hétfőn kérdésünkre azt mondta, az ártérben a helyi önkormányzat segíti az ingatlantulajdonosok védekezését. A III. kerület polgármestere pillanatnyilag akadályoztatva van a védekezési munka helyi irányításában (mivel korrupció alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásban van), de Gergő elmondta, mi több, meg is mutatta, hogy mit is jelent valójában a kerület segítsége. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a kerületi lakcímkártya felmutatójának 100 zsák homokot és zsákot adott át egy elosztási ponton. Így jutott hozzá Gergő is, de elszállításáról már magának kellett gondoskodnia. Ez összesen ennyi:
Ezzel kellene tehát az egész épületet megvédeni. Mivel ez nyilvánvalóan kevés, vásároltak még hozzá 200 sitteszsákot és hozzá homokot. Ez így összesen annyira talán elég lesz, hogy az ajtókat eltorlaszolják. Többre nem. Ezért hozták meg végül azt a kényszerű döntést, hogy az épület alatti csónakház két nagy bejáratát befalazzák. Az itongtéglák ragasztóanyaga egy napig köt, ezért sietniük kell.
Gergő nyilván képtelen lett volna egyedül mindezt időre elvégezni, ezért segítséget kért. Néhány ismerőse ajánlotta fel a támogatását, de a pártoknak is megfogalmazott néhány segítségkérő sort. Se a Fidesz, se a Tisza Párt nem reagált, egyedül a Második Reformkor Párt küldött három önkéntes fiatalembert, ők Békés vármegyéből érkeztek.
A Nánási úton fut az összes közmű: gázvezeték, villanyvezeték, a jövőbeni védműépítésnél ezeket mind újra kell majd építeni. Négyszer annyiba fog kerülni, mintha az épület és a Duna között épülne meg. Azzal, hogy mögöttünk építik majd meg a gátat, a menekülési útvonalunkat zárják el
– jegyezte meg, hozzátéve, hogy a pár évvel ezelőtti, árvízvédelem ügyében összehívott kerületi egyeztetésen Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes ezt annyival intézte el, hogy nem kell emiatt aggódniuk, mert a parton lakók legfeljebb majd kapnak létrát. A kerület országgyűlési képviselője, Szabó Tímea pedig ezt annyival egészítette ki, hogy ha ez a parton élőket annyira zavarja, akkor majd induljanak el a legközelebbi választáson.
A védekezés saját zsebből fedezett költsége már közelíti az 1 millió forintot, s bár az épület rendelkezik biztosítással, feltehetően a szerződés kisbetűs részében a kivételt képező, azaz nem biztosítható káresemények között a hullámtérben bekövetkező árvíz is szerepel.
Az árvízhelyzetről az Indexen is beszámolunk folyamatosan frissülő, percről percre tudósításunkban, amelyet itt követhet nyomon.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)