Siklós Gabriella az Indexnek: Fél méterrel a 2013-as szint alatt lesz a tetőzés

d072f670-9314-4119-a0c2-e3eef653f3da
2024.09.17. 09:36
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője nyilatkozott az Indexnek az árvízhelyzet jelenlegi állapotáról és a várható eseményekről, valamint elmondta, hogy a 2013-as árvízhez képest milyen szinten van a jelenlegi vízállás.
Legyen az Index munkatársa! Önnek is van fotója vagy videója az árvízhelyzetről?
Küldje el nekünk!

 „Az éjszaka nem történt semmilyen váratlan esemény a vízpartokon” – nyilatkozta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az Indexnek.

A szakértő elmondta, hogy a Lajtánál tovább folyik a munka, ahol ilyen mennyiségű víz még nem érkezett, és kicsit máshogy viselkedik ez a víztömeg, ugyanis az osztrák területen kifolyik, majd visszajön a mederbe.

Úgy tűnik, mintha kicsit lassult volna az árhullám levonulása, azonban ezt megfeszített munkával figyelik a szakemberek a nap 24 órájában, és minden elő van készítve ahhoz, a szükségtározót esetlegesen megnyissuk

– tette hozzá a szóvivő, aki szerint ennek van egy komoly műszaki előkészülete, „és nagyon fontos azt hangsúlyozni, hogy itt szinte pillanatra pontosan el kell azt találni, hogy az árvízcsúcsot mikor tudjuk megskalpolni”.

A szóvivő beszélt arról is, hogy a víztömeg jelenleg a Szigetköznél tornyosul, ahol a vízszint továbbra is emelkedik, azonban tetőzésről egyelőre még szó sincs. „A vízügy munkatársai ahol kell, megerősítették, megmagasították a töltéseket. A védekezés jól halad, a munkát az elmúlt években megvalósult fejlesztések is segítik” – tette hozzá.

Ekkorra várható a tetőzés Budapesten

Siklós Gabriella arra a kérdésünkre, hogy Budapesten mikor érheti el a csúcspontot az árvíz, elmondta, hogy az egyelőre még nagyon messze van, de várhatóan 

pénteken estefelé, szombaton hajnalban tetőzhet a vízszint.

„Az első tetőzésünk a Szigetközben, csütörtökön lesz, és onnantól kezdődnek majd a tetőzések, ez gyakorlatilag az egész Dunakanyarban csütörtök és péntek között lesz, aztán ér le Budapestre” – hangsúlyozta.

Siklós Gabriella úgy látja, a mostani vízszint – a jelenlegi állás szerint – mintegy 30-50 centiméterrel lesz alacsonyabb a 2013-as áradáshoz képest.

Ilyen víztömegnél – vízügyes szemmel – nagyon nehéz ezt a különbséget erősen gyengébbnek venni, ugyanis ez már az a víztömeg, amivel nagyon komolyan kell foglalkoznia a vízügyeseknek, és egy ilyen komoly szakmai koordinációt és odafigyelést igényel, de most úgy tűnik, hogy maguk a tetőző szintek azok egy picit alacsonyabbak lettek

– emelte ki.

Nem tesz jót az időjárás-változás sem

A szóvivőt kérdeztük arról is, okozhat-e bármiféle aggodalmat, hogy az elkövetkezendő napokban felmelegszik a hőmérséklet, és akár 20 fok feletti értékeket is mérhetünk. Válaszul közölte, hogy ha elkezd olvadni a hótömeg, akkor az megnehezíti a dolgokat, ugyanis utána még hosszú-hosszú napokig harmadfokú vízmennyiség terheli a töltéseket – mert jön még az olvadásból utánpótlás, és lassabb az apadás –, azonban,

ha nem esik az eső, akkor újabb árhullámot nem okozhat, de lassítja majd az apadást, mert még kap a vízgyűjtő vizet. A töltéseknél még inkább oda kell figyelni, hiszen egy töltés, amikor hosszú ideig kapja a terhelést, akkor nyilvánvalóan elkezd átázni, megjelennek olyan jelenségek, mint például fakadó vizek, buzgárok a mentett oldalon, amelyek még jobban alááshatják a törzs szilárdságát

– figyelmeztet a szóvivő. Hozzátette, hogy ilyenkor a vízügyes vészőröknek vagy a műszaki irányítóknak komoly a felelősségük , ugyanis ez okozhat még gondot.

Zárszóként a Duna-part közelében lakók helyzetéről is beszélt, és felhívta a figyelmet arra, hogy az ott lakóknak fel kell készülni az esetleges elhúzódó jelenségekre, azonban a helyi önkormányzatok, műszaki és szakmai irányítók, katasztrófavédők fel vannak erre készülve.

(Borítókép: Siklósi Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője a felújított jégtörő flotta sajtóbemutatóján a Budapest rendezvényhajón 2019. december 16-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Az árvízhelyzetről az Indexen is beszámolunk folyamatosan frissülő, percről percre tudósításunkban, amelyet itt követhet nyomon. Időjárás-előrejelzésünket a https://index.hu/idojaras oldalon kísérheti figyelemmel.