Orbán Viktor motorcsónakról ellenőrizte az árvízi helyzetet, Budapest felkészült

Árvíz Magyarországon és a környező országokban – az Index percről percre közvetítése

Vége
ZS 3957

A legfontosabbak

Index
2024.09.19. 21:50
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Ezzel a poszttal véget ért az Index csütörtöki élő hírfolyama a Magyarországon és a környező országokban tapasztalható árvízről.

    Köszönjük egész napos figyelmüket! pénteken ismét percről percre közvetítéssel jelentkezünk az árvízzel kapcsolatban, tartsanak velünk ismét!

    Addig is jó pihenést kívánunk!

  • Az árvízhelyzettel kapcsolatosan folyamatosan frissülő, percről percre tudósításunkban ezek voltak a nap legfontosabb hírei:

  • A Magyar Posta számára a lakosság kiszolgálása kiemelt fontosságú, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyugdíjak és a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is – közölte a Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel.

    A posta minden olyan területen megszervezte a nyugdíjak előrehozott kézbesítését, ahol az előrejelzések alapján lehetnek nem megközelíthető települések.

    Intézkedési tervüket folyamatosan egyeztetik az érintett önkormányzatokkal, így az ott élők időben megtudhatják, hol érhetik el a postai szolgáltatásokat, hol juthatnak hozzá a nyugdíjaikhoz, küldeményeikhez.

    A közlemény szerint a biztonságos kézbesítés érdekében 20 településen hoztak árvízvédelmi intézkedéseket. Ahol a kézbesítést a körülmények akadályozzák, az átvételt könnyen megközelíthető posták biztosítják – tették hozzá.

    A Magyar Posta internetes oldalán olvasható tájékoztatás szerint a Pest vármegyei Kisorosziban a küldeményfelvétel és a kézbesítés szeptember 18-tól ideiglenesen szünetel. A nyugdíjakat az önkormányzat korábbi felhívása alapján már kedden megkapták a helyiek. A posta honlapján közzétették azoknak a településeknek és fővárosi kerületrészeknek a listáját is, ahol a kézbesítést az árvíz akadályozza.

  • Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is kiakadt Magyar Péter állításán, miszerint Sulyok Tamás köztársasági elnök nem törődik a gátakon dolgozó emberekkel.

    Visszautasítom, hogy egy hordószónok Magyarország köztársasági elnökét, a Magyar Honvédség főparancsnokát azzal vádolja, hogy nem vesz részt az árvíz elleni védekezésben

    – hangsúlyozta Facebook-bejegyzésébenSzalay-Bobrovniczky Kristóf.

    Hozzátette, hogy a „heccpolitikus” állításával szemben Sulyok Tamás személyesen volt jelen azokon a pontokon, ahol a magyar hivatásos és tartalékos katonák szolgálatot teljesítettek a gáton.

    Mint írtuk, korábban Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója is kiakadt a Tisza Párt elnökének kijelentésén.

    A honvédelmi miniszer csütörtökön a Konkrétan Rónai Egonnal című műsor vendége volt. A beszélgetést ide kattintva érheti el.

  • „Magyar Péter, a notórius hazudozó – nem meglepő módon – megint hazudott, ezúttal a köztársasági elnökről” – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója Facebook-bejegyzésében.

    Menczer Tamás kiemelte, hogy a Tisza Párt elnöke azt állította, Sulyok Tamás nem törődik a gátakon dolgozó emberekkel.

    Ezzel szemben az igazság fotókon látható

    – fűzte hozzá, a bejegyzéshez pedig több képet is csatolt az államfőről, amelyeken Sulyok Tamás a védekezésben dolgozók körében látható. Hozzátette, a képek a köztársasági elnök Facebook-oldalán is kint vannak.

  • Murvatolvajok veszélyeztetik Halásztelken az árvízi védekezést – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint „döbbenetes”, hogy arról kell írnia, valakik megrongálták és ellopták a Fővárosi Vízművek Halásztelken kialakított védelmi rendszerének egy részét.

    Hozzátette, hogy azt újból felépítik, az ellopott murvát pótolják, valamint a feljelentést is megteszik. Karácsony Gergely bízik benne, hogy a jövőben soha többet nem kell beszámolnia hasonló esetről.

    Mint írtuk, szerda éjszaka megjelentek a válsághelyzet vámszedői, és Halászteleknél zsákokat és töltőanyagokat loptak el. A murvatolvajok ellen a Fővárosi Vízművek tett feljelentést. Az elkövetők nagyon komoly büntetési tételt is kockáztathatnak.

  • „A Borisz ciklon okozta hétvégi viharok és az árvíz, illetve az elhúzódó vízlevonulás, gátszivárgások vagy esetleges gátszakadás következtében több száz milliós kárkifizetésre számítunk” – jegyezte meg Berentés László, a Groupama Biztosító szolgáltatási igazgatója, hozzátéve: a lakásbiztosítások az árvízkárok fedezetét is magukban foglalják,

    az ártérben lévő ingatlanok a magas kockázat miatt e tekintetben kivételt jelentenek. 

    Más esetben a közvetett károkra is kiterjed a biztosítás, például az áramkimaradás miatt leolvadó fagyasztó vagy az ideiglenes lakhatás költségeinek megtérítése, amennyiben az ingatlan lakhatatlanná válik. A járművek esetében némileg bonyolultabb a helyzet, ha áthajtunk a vízfolyáson, arra nem terjed ki a biztosítás, de ha az áramló folyam önti el az autót, arra igen. A szakember felhívta a figyelmet, hogy készítsenek képet, videót a káreseményről, a bejelentést pedig online, telefonon vagy személyesen is meg lehet tenni a biztosító felé. A vállalatnál már közvetlen kármenedzser segíti az érintetteket a folyamatban.

    A Netrisk pedig arról számolt be, hogy az év első 8 hónapjához képest szeptember második hetében 42 százalékkal megugrott a náluk lakásbiztosítást kötők aránya, kétharmaduk családi házra vonatkozott. Mint megjegyezték, az extrém időjárási körülményeknél ez nem szokatlan. Besnyő Márton, a cég ügyvezetője elmondta, hogy az ártérben jellemzően a vagyontárgyakra vagy a belvízkárokra nincs fedezet. A heves esőzések miatt a beázásra azonban kérhető kártérítés. A személyes tárgyak védelmére külön ingóságbiztosítás terjed ki. A szakember hangsúlyozta, árvíz idején elhúzódhat a várakozási idő: 15-30 napba is telhet mire életbe lép a megkötött biztosítás. Az is előfordulhat, hogy az 5-10 évvel korábban kötött biztosítás a valósnál alacsonyabb értékre szóló fedezetet jelenthet. Alábbi cikkünkben részleteztük, hogy mi mindent kell számításba venni a lakásbiztosításoknál, hogy árvíz idején biztonságot jelentsen a bekövetkező károkra.

  • Érdet sem kíméli az árvíz, a Duna már az ófalusi gát lábánál van – írta közösségi oldalán az ÉrdMost.

    A bejegyzéshez egy videót is megosztottak, amely szerint a Beliczay-szigeten a folyó vízállása már a nyolc métert is megközelíti.

  • Vízzel telt meg a 2-es villamos aluljárója – osztotta meg Facebook-oldalán a BKV Zrt. Mint írták, csütörtökre teljesen elöntötte az áradó Duna a Lánchíd pesti oldalán lévő villamosalagutat.

    A 2-es, 2B és 23-as villamosok csütörtöktől a Jászai Mari tér és a Kossuth tér, valamint a Március 15. tér és a dél-pesti végállomásaik között közlekednek – tették hozzá.

  • Mint írtuk, Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön árvízvédelmi irányító munkája keretében ellenőrzést tartott Kisorosziban, majd Pócsmegyerre érkezett. A kormányfő Facebook-videójában számolt be róla, hogy a települést egy régebben épült gátszakasz védi, és a Duna mostani áradása a 2013-as szint alatt maradhat.

    A védekezés már elérte azt a szintet, ami ehhez szükséges. Tehát nem jelen időben, hanem múlt időben mondom, hogy Pócsmegyer már megcsinálta, az itt élők biztonságban vannak. Köszönet a tűzoltóknak és az önkénteseknek

    – hangsúlyozta Orbán Viktor. 

  • Vitályos Eszter kormányszóvivő közösségi oldalán ismertette, hogy Budakalásztól Visegrádig felkészültek az árvízi védekezésre. Facebook-videójában arra is kitért, hogy a Duna tetőzése után még körülbelül egy hét lesz, amíg fenn kell hogy tartsák a készültséget. Éjszaka járőr- és figyelőszolgálatok lesznek, hogy ellenőrizzék a gátak terhelését. 

    Mostantól kiemelten fontos a védelmi vonalak ellenőrzése. Aki teheti, kérem, hogy jelentkezzen nappali és éjjeli őrszolgálatra

    – hangsúlyozta Vitályos Eszter.

     

  • Esztergomnál átlépte medrét a Duna, a part menti területeket elöntötte a víz, a városban azonban nyugalom van, és többnyire nem számítanak arra, hogy nagyobb árvízi problémával kellene szembenézniük. Hivatalán keresztül és a helyszínen is próbáltuk megszólaltatni a polgármestert az árvíz elleni védekezéssel kapcsolatban, de nem akart nyilatkozni.

    Helyszíni beszámolónkat az alábbi linken olvashatja el.

  • Az elmúlt 11 év legnagyobb árvize közeledik Baja felé – írta közösségi oldalán a Bajai TV. A Duna legutóbb 2013-ban öntött ki 900 centiméter felett, akkor víz alá került Dunafürdő, Méhészfok, Herceggödör és a Nagy-Pandúr-sziget is.

    Szakemberek szerint az ár szeptember 23-án, hétfőn tetőzik 930 centiméterrel.

    Baja Megyei Jogú Város Önkormányzata már elkezdte a védekezést az érintett területeken, a helyieket pedig arra kérik, önkéntesként segítsék a munkát. A városban 2024. szeptember 20-án 7 órától II. fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, a helyi televízió közösségi oldalán friss felvételeket is közzétett a vízszint aktuális állásáról.

  • Tetőzéshez közeli állapotban van a Duna Gönyűnél – mondta az InfoRádiónak Major Gábor, a település polgármestere. A Győr-Moson-Sopron vármegyei községnél tetőzéshez közeli szinten van a Duna, két óra alatt 1 centit emelkedett a vízszint csütörtök reggel, ami a helyi várakozások szerint 821 centiméterig is nőhet.

    A városvezető közölte, hogy kiépítették a védműveket, „sok munka, nagy munka Gönyűnél már nincs”, azonban „egy kicsit fáradt már a település”, ugyanis szombat óta küzdenek az árral, és még szerda este is 300 ember rakta a zsákokat 20 óráig.

    A vízügyi szakemberek szerint a gátak bírják majd a terhelést, mi is csak abban tudunk bízni, hogy bejön a jóslat, és mindenki és minden bírja

    – mondta a polgármester. A városban elhúzódó védekezésre készülnek, a Hidroinfo szerint szombaton indulhat intenzívebb apadás.

  • III. Károly uralkodó a brit királyi család közösségi oldalán üzent a közép-európai áradások károsultjainak, ugyanis őt és hitvesét megrendítették az elmúlt napok eseményei.

    A feleségem és én mélységesen megdöbbentünk és elszomorodtunk, amikor láttuk, hogy milyen pusztítást és rombolást okozott a katasztrofális árvíz Közép-Európában. Az Egyesült Királyságban sok embernek erős, tartós és személyes kötődése van a régióhoz, velük együtt a feleségem és én is mély, őszinte részvétünket fejezzük ki mindazoknak, akik ilyen tragikus módon elveszítették szeretteiket, otthonaikat és megélhetésüket

    – írta üzenetében III. Károly. Hangsúlyozta, hogy hitvesével csodálják a régióban támogatást és segítséget nyújtó mentőszolgálatok bátorságát és elkötelezettségét.

  • Alsó-Ausztria tartomány kormányának elnöke, Johanna Mikl-Leitner megfogalmazása szerint „nemzeti összefogásra” lesz szükség az újjáépítéshez, amely „nem napokat, heteket vagy hónapokat, hanem éveket vesz majd igénybe”.

    Az osztrák fővárost, Bécset is körbeölelő Alsó-Ausztria tartományt különösen súlyosan érintette a Lengyelországot, Ausztriát és a Cseh Köztársaságot az elmúlt napokban sújtó árhullám.

    Még soha nem volt ilyen dimenziójú, az egész tartományt sújtó árvíz Alsó-Ausztriában

     – mondta csütörtökön a tartományi kormány elnökének helyettese, Stephan Pernkopf.

    Közlése szerint a 2002 óta megvalósított 800 árvízvédelmi projekt bevált, ezek most „jelentős anyagi károkat és sok szenvedést előztek meg”.

    A régióban az esőzések nyomán csaknem másfél ezer épület vált lakhatatlanná, mára ez a szám mintegy háromszázra csökkent.

    A hatóságok egyelőre nem tudták pontosan felmérni a károk mértékét. Az osztrák kormány egymilliárd euróra emelte az infrastruktúra helyreállítására és a magántulajdonban keletkezett károk megtérítésére is felhasználható szövetségi katasztrófaalapot – összegezte az MTI.

  • Magyarországot még csak nemrég érte el az áradás hulláma, a múlt szombaton Bécsben lezúdult egynyári csapadékmennyiségnek viszont mintha nyoma sem lenne.

    Szerdán az osztrák fővárosban jártunk, hogy felmérjük a Duna holtágának és a Wien folyó áradás utáni állapotait, de kellemesen kellett csalódnunk, amikor az első újranyitó bár felszolgálójával beszélgettünk.

    Videós beszámolónkat az alábbi linken tekintheti meg.

  • Budapesten gyakorlatilag befejeződött az árvízvédelmi felkészülés – közölte a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A budapesti fővédvonalon kilencméteres magasságig építették ki a szükséges helyeken az ideiglenes gátakat.

    A tájékoztatás szerint a Margitszigeten és a Királyok útján csütörtök reggelre csaknem teljes egészében befejeződtek a munkálatok.

    Még arra is volt idő, hogy ezeknek a gátaknak az oldalsó, kiegészítő megerősítését elvégezzék a biztonság fokozása érdekében.

    Az utolsó simításokkal is hamarosan elkészülnek az újpesti téli kikötőnél, a Váci úton, ahol a szivárgások ellen egy körülbelül 300 méteres szakaszon homokzsákokból emeltek egy védvonali megerősítést.

    A Fővárosi Csatornázási Művek 400 munkatársa és alvállalkozóiktól 250 ember dolgozott éjjel-nappal a gátakon, ezenkívül mintegy 100 kollégájuk „a háttérből támogatta a munkájukat”. Hangsúlyozták, hogy a vállalat készenléti és figyelőszolgálata szüntelenül járja a gátakat. Ha bármilyen árvízi jelenség – például buzgár, fakadó vagy szivárgó víz – mutatkozna, akkor a készenléti egységek azonnal bevethetőek.

  • „Az én házam is itt van, és én sem költöztem ki” – közölte egy helyi lakos stábunkkal Kismaroson, miközben épp egy motorcsónakon ülve jártuk be az árvíz által sújtott utcákat. A vízben álló házak mellett kikötött csónakokat láttunk, ez ma a kismarosi valóság.

    Helyszíni beszámolónkat az alábbi linken olvashatja el.

  • Logisztikában, felderítőtevékenységben, vagyonmegóvásban és forgalomirányításban segítik az árvízi védekezést a készenléti rendőrök – közölte a Készenléti Rendőrség a police.hu oldalon csütörtökön.

    Eszközparkjuknak és különleges egységeiknek köszönhetően hatékonyan tudják támogatni a különböző, védekezésben részt vevő társhatóságok és szervezetek munkáját – jelezték. Bevetettek már tehergépjárműveket, drónokat, folyamatosan repülnek helikoptereik, de a lovasaik is járőröznek a gépkocsival nehezen járható terepeken.

    Helikopter támogatja a védekezésben részt vevő társhatóságok és szervezetek munkáját
    Helikopter támogatja a védekezésben részt vevő társhatóságok és szervezetek munkáját
    Fotó: Police.hu

    A tájékoztatás szerint több egységük logisztikai feladatokat lát el, a védekezéshez szükséges eszközöket viszik a gátakhoz, illetve a személyszállításban is segítséget nyújtanak. Drón- és helikopterpilótáik a Duna áradási irányainak feltérképezésében nyújtanak segítséget a vízügyi szakembereknek.

    Emellett járőreik a lezárásoknál forgalmat irányítanak, a védvonalak mentén biztosítják, hogy a katasztrófaturisták ne akadályozzák a védekezésben részt vevők munkáját, valamint az elzárt területek vagyonmegóvása érdekében visszatérően ellenőrzik az ingatlanokat. Emellett a megelőzés jegyében folyamatosan figyelemmel kísérik a folyó ártéri részeit – tették hozzá.

  • Budafok és Tétény alacsonyabban fekvő területeit már elborította a víz, a nagytétényi Kastélypark melletti természetvédelmi területet is birtokba vette a Duna, egyik-másik vendéglátóegység bajban van. A Dunaparty megálló nevű, népszerű albertfalvai szórakozóhely londoni emeletes buszait el kellett vontatni a háborgó hullámok elől.

    Helyszíni beszámolónkat az alábbi linken olvashatja el.

  • Tetőzésközeli szinten van a Duna vízszintje Nagybajcsnál, miközben vonul lefelé az árhullám az országban, minden érintett területen folyik a védekezés – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel.

    A legfrissebb adatok szerint a Duna vízállása a magyarországi szakaszon szinte mindenütt a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzik majd. Ez Budapesten előreláthatólag szombaton várható, szintén a harmadfok feletti vízállással.

    A legutolsó előrejelzés szerint csütörtökön napközben Nagybajcsnál, várhatóan péntek reggel Komáromnál, péntek este pedig Esztergomban lesz tetőzés.

    A Rábán Árpásig fokozat alatti, míg Győrben a harmadfoknál magasabb tetőzésre lehet számítani. A Lajta Mosonmagyaróvárnál feltehetőleg pénteken a nap első felében éri el a tetőzést, a valaha mért legmagasabb értéket megközelítő vízállással – tájékoztatott az OVF.

  • A büntetés-végrehajtás munkatársai és a fogvatartottak folyamatosan dolgoznak, országszerte több százan veszik ki részüket az árvízhullám megfékezésében – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.

    A védekezésbe már a rabokat is bevontuk, akik az elmúlt napokban már több mint 90 ezer homokzsákot töltöttek meg, amelyeket kollégáink szállítanak el azokra a területekre, ahol azokra a legnagyobb szükség van

    – áll a sajtóközleményükben.

    Új helyszínként Vámosszabadinál kapcsolódtak be az árhullám megfékezésébe a bévések: csütörtökre virradóra 50 kollégájuk több mint 4000 homokzsákot töltött fel. Napközben a börtön falain kívül, fogvatartottak bevonásával folytatják a vámosszabadi munkálatokat: két váltásban 50-50 fogvatartott segíti az árvízi védekezést.

    A Margitszigeten továbbra is több mint 200 kollégájuk éjjel-nappal tölti a homokzsákokat, alakítja ki a védműveket.

    A Váci Fegyház és Börtön közvetlenül a Duna-parttal határos, itt a fogvatartottak és a büntetés-végrehajtás munkatársai a védvonal megerősítésével készülnek az egyre növekvő árhullámra.

  • Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán írt arról, hogy Kisoroszit elzárta a víz a külvilágtól.

    Hozzátette, hogy a lakosság biztonságban van, valamint elmondta, hogy a

    a védművek jól vizsgáznak.

  • Az árvízi védekezés miatt lezárták a Pók utcát, emiatt elterelik a 106-os autóbuszjáratot – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

    Csütörtökön délelőtt lezárták a Pók utca Szentendrei út és a Duna közötti szakaszát. Ezen az útszakaszon tartós lezárásra kell számítani, ugyanis az út mellett húzódó, a Dunába torkolló Aranyhegyi patak elárasztja az úttestet.

    A forgalomkorlátozás miatt a 106-os autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Nánási út, a Silvanus sétány, a Pók utca és az Aquincum H megállót. Az autóbusz megáll a 34-es és a 134-es autóbusz Aquincum H megállójában – írták. A BKK emlékeztetett, hogy péntektől lezárják a 2-es metró Batthyány téri állomását, illetve a 19-es és a 41-es villamosok közlekedésében is változásra kell számítani.

    Pénteken üzemkezdettől korlátozzák a 19-es és a 41-es villamos közlekedését a Széchenyi lánchíd térségében. Péntektől a 41-es villamos a Krisztina körút felé, az 56-os villamos vonalán közlekedik, a 19-es villamos pedig két szakaszon jár: a Bécsi út felől csak a Batthyány téri, illetve a Clark Ádám téri ideiglenes végállomásig (felváltva), Kelenföld felől pedig a Clark Ádám tér megállóhelyig. Sűrűbben indítják a nagykörúti 4-es és 6-os villamosokat, illetve több járat közlekedik az 1-es villamos vonalán is. A 226-os autóbusz nem közlekedik hétvégén, mert a Margit-szigetet lezárták, illetve a szombatra és vasárnapra meghirdetett nosztalgiavillamosok sem járnak – írta a BKK.

    Az árvíz miatti lezárások aktuális helyzetéről a bkk.hu/arviz oldalon lehet tájékozódni.

  • Karácsony Gergely a Batthyány téren jelentkezett be élőben a Facebook-oldalán.

    Ahogy azt korábban már elmondta, most is jelezte, hogy az M2-es metró nem áll meg a téren, valamint a 41-es villamos terelve, a Krisztina körúton fog közlekedni, a 19-es villamos pedig a Lánchíd és a Clark Ádám tér kihagyásával közlekedik majd.

    Mindent megteszünk majd azért, hogy a közműszolgáltatások megfelelően üzemeljenek

    – jelentette ki Karácsony Gergely.

  • Legyen az Index munkatársa! Önnek is van fotója vagy videója az árvízhelyzetről?
    Küldje el nekünk!
  • Mint írtuk, Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön árvízvédelmi irányító munkája keretében ellenőrzést tartott Kisorosziban. A miniszterelnök a Facebook-oldalán egy videót is megosztott, amely szerint végigjárta a települést, és ellenőrizte a fővédvonalat.

    A kormányfő videójában elmondta, hogy Kisoroszit is elzárta a víz a külvilágtól, de az elmúlt években épült védművek jól tartják a vizet, és nincs pánik.

    Beszélgettem a helyiekkel, ők is úgy látják, hogy a védekezés rendben zajlik. Ahol most állunk, ez nemsokára tengerré változik majd, mezőgazdasági terület, amit lehetett, betakarítottak, de azért 200–300 hektár értékes mezőgazdasági terület majd víz alá kerül

    – emelte ki Orbán Viktor.

    Hozzátette, hogy külön köszönettel tartozik a kaposváriaknak, akik eljöttek segíteni a kisorosziaknak.

  • A Margit-sziget déli irányban lejt, a homokzsákok emiatt nem mindenütt egyforma magasak. A helyszínen járva megtudtuk, az egész terület gyakorlatilag egy nagy kavicsterasz, de az FCSM vezérigazgatója azt ígéri, nem lesz baj.

    Riportunkat az alábbi linken olvashatja el.

  • Pártai Lucia meteorológus a Dunán átvonuló árhullámmal kapcsolatban szomorú híreket osztott meg a nyilvánossággal: az áradat hamarosan az ő házát is eléri – írja a Ripost.

    Mint mondta,

    ilyen nagy árvizet még ő is ritkán tapasztalt, pedig már 22 éve él a természet közelében. 

    „Mivel tőlünk nyugatra hatalmas hó esett a hegyekben, ami most a betörő melegebb időjárás miatt olvadni kezd, rossz hírem van: ez a mostani dunai árvíz hosszan fog tartani, elhúzódó apadásra kell számítani, a Duna pedig huzamosabb ideig marad 800 centiméter környékén” – fogalmazott Pártai Lucia. 

    Ennek értelmében az ő házának alja akár hetekig állhat elöntve, de már erre is felkészült.

    Bármennyi tapasztalatom van, most is a gyomorgörcs kerülget, nem tudok enni és alig alszom. Féltem az értékeinket, és sajnálom mindazokat, akik hasonló cipőben járnak, mint mi. Ezzel együtt is azt tudom mondani, hogy semmi pénzért nem költöznék el a házból. Mert amikor nyugodt a folyó, akkor nincs ennél gyönyörűbb környezet

    – fogalmazott a meteorológus, aki nemrég az Indexnek is nyilatkozott az árhullámról és következményeiről.