Olvasónk a pesti alsó rakparton készített fényképeket a Dunáról, amely már az Országház közelében is kiöntött.
A Magyarország Kormánya nevű Facebook-oldal közzétett egy légifelvételt, amelyet a H145-ös honvédségi helikopterből készítettek.
Azt írták a bejegyzésben, hogy a honvédségi helikopternek az a feladata, hogy az árlefolyást vizsgálja.
A Magyar Közút tájékoztatása szerint csütörtök reggel Vác környékén több szakaszon is le kell zárni majd a főutat.
Közép-Európát az elmúlt évtizedek legnagyobb árvize sújtja, amely várhatóan milliárdos gazdasági károkat hagy maga után – írja az Economx.
„Az első becslések szerint csak a mostani áradások költségei meghaladhatják az egymilliárd eurót, de a pontos költségeket még nem lehet megállapítani, mivel a Boris ciklon özönvízszerű esőzései folyamatosan sújtják a régiót” – mondta Mario De Cicco a Morningstar DBRS globális biztosítási és nyugdíj-besorolásokért felelős alelnöke.
Európában már most is az árvíz a legköltségesebb természeti csapás a brit környezetvédelmi tanácsadó cég szerint. A folyami árvizek évente 7,8 milliárd euróba kerülnek, és ez a költség várhatóan növekedni fog az éghajlatváltozás miatt. Eddig Ausztria, Csehország, Lengyelország és Románia az árvíz által kiemelten sújtott területek, de a természeti csapás lassan Szlovákiát és Magyarországot is kiemelten érinteni fogja.
A lengyel, a román és az osztrák kormány több százmillió euró értékű vészhelyzeti alapot szabadított fel, a cseh kormány pedig az árvíz okozta károk miatt a 2024-es költségvetés módosítását fontolgatja.
Tűzoltók, katasztrófavédelmi szakemberek és a város lakói egy emberként töltik zsákokba a több köbméter homokot, hogy árvíz elleni védőgátat építhessenek. Sokan szendvicsekkel és vízzel támogatják a gátépítőket.
Az Index erről készült videós beszámolóját az alábbi linken nézheti meg.
Megtörténtek az utolsó lépések a védekezésben: mindenhol sikerült 9 méteres magasságig felkészítenünk Budapestet a közelgő árvízi tetőzésre – közölte Karácsony Gergely a Facebookon.
A főpolgármester azt írta, hogy szerdán már mindenhol 90 százalékban elkészültek – köztük a Margit-szigeten és a Királyok útján is – az ideiglenes gátak megépítésével, csütörtökön már csak a kisebb kiegészítő munkálatok vannak hátra. A Margit szigeten eddig csaknem 500 ezer homokzsákot helyeztek el.
Ezen kívül Karácsony Gergely a következő előkészületekről számolt be:
Vácon kritikus volt a helyzet a napokban, ezért a polgármester, Matkovich Ilona közösségi oldalán tett közzé egy felhívást, amelyben azt kérte, hogy minél többen csatlakozzanak önkéntesként az árvíz elleni védekezéshez.
Segítségkérése pedig nem talált süket fülekre, ugyanis tömegek érkeztek segíteni, aminek köszönhetően nagyon jó ütemben folynak a védelmi munkálatok. Stábunk is ellátogatott az áradással sújtott városba, ahol a helyiekkel, a polgármesterrel és Magyar Péterrel is beszéltünk Vác helyzetéről.
Az erről írt cikkünket az alábbi linken olvashatja el.
A Szerencsejáték Zrt. a közelmúltban tapasztalt árvízhelyzetre való tekintettel fontos szerepet vállalt az árvízi védekezésben érintett települések támogatásában. A társaság úgy döntött, hogy a nagy sikerű Szuperkoncerttel is felhívja a figyelmet a segítségnyújtás fontosságára, és egyúttal anyagi támogatással segíti a károsult közösségeket – olvasható a vállalat közleményében.
A nemzeti lottótársaság kiemelte, hogy a Napi Mázli játék egyheti bevételét teljes egészében a bajba jutott települések megsegítésére ajánlja fel. Ezen túlmenően együttműködést kezdeményeztek az Ökumenikus Segélyszervezettel is, amely a Szuperkoncert helyszíni értékesítéséből származó bevételeket szintén az árvízi károk enyhítésére fordítja. A Szerencsejáték Zrt. arra bátorítja mind a koncert fellépőit, mind a látogatókat, hogy támogassák az összefogást, és aktívan vegyenek részt a segítségnyújtásban.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a Szerencsejáték Zrt. rendkívüli támogatásként a Napi Mázli egyheti bevételét teljes egészében az árvízi védekezésben érintett települések számára ajánlja fel. Az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerként vesz részt a támogatás célzott felhasználásának biztosításában.
Az esemény különlegessége, hogy a Szuperkoncert résztvevői maguk is hozzájárulhatnak az árvízkárok enyhítéséhez, hiszen a helyszíni gyűjtés bevételei is a károsult közösségek javára kerülnek felhasználásra. A koncerten résztvevők így nemcsak a szórakozásban részesülhetnek, hanem közvetlenül támogathatják az árvízi védekezést is.
A Szuperkoncert fellépői között világsztárok és hazai kedvencek is helyet kapnak, köztük a latin popkultúra ikonja, Ricky Martin, valamint a hazai zenei élet képviselői, mint Metzker Viktória, T. Danny és Regán Lili.
A további részletek és információk a Szuperkoncert hivatalos Facebook-oldalán érhetők el, ahol a közönség tájékozódhat a támogatási lehetőségekről is.
Ezek voltak az előző nap legfontosabb hírei:
Köszöntjük olvasóinkat!
Az elmúlt napokban elérte Európát a Boris ciklon, ami hatalmas mennyiségű csapadékot hozott magával. Az Alpokban lezúduló csapadékmennyiség miatt több folyó vízszintje is megemelkedett, a készültség a Duna, a Lajta, a Rába és a Répce folyók vízgyűjtő területeire is érvényes.
Szerdán is egy percről percre közvetítésben követtük nyomon az eseményeket. Alábbi hírfolyamunkban ma is figyelemmel kísérjük az áradásokkal kapcsolatos európai történéseket, minden fontos hírt megtalál egy helyen.
Tartsanak velünk!