Valaki leműszakiztatta Schadl György autóit, amelyeket hónapok óta keres a bíróság
További Belföld cikkek
- Életmentés Borsodban: egy sziklán lógott a 85 éves nő, amikor megtalálták
- Karácsony Gergely: csütörtöktől megnyitják a Hajógyári-szigetet és a Római-partot
- Nemsokára döntés születhet a korrupciós üggyel vádolt államtitkár perében
- Keresi a rendőrség a nyíregyházi taperolót
- Tarjányi Péter: A Nyugat azt szeretné, hogy Izrael nyerjen, de Ukrajnánál már nem ez a helyzet
Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György egykori végrehajtói kari elnök főszereplésével zajló büntetőper múlt keddi tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék arra hívta fel Schadl figyelmét, hogy bár tavaly novemberben elrendelték a tulajdonában álló négy autó, egy kisrepülő és egy kishajó lefoglalását, azok tárolási helyét azóta sem közölte, többszöri felszólítás ellenére sem.
Ezért a tárgyalást vezető bíró figyelmeztette, hogy ha nem tesz eleget a felhívásnak, az alkalmas a zártörés bűncselekményének megállapítására – ennek ellenére az autók egyike sem áll körözés alatt. Schadl György azt mondta, amiről nem tudja, hogy hol van, arról nem tud tájékoztatást adni, amiről pedig tud, azt közölni fogja – tudta meg a 24.hu (az ügyben csütörtökön is tartottak tárgyalást, erről itt számoltunk be).
Papíron lefoglalva, a gyakorlatban használatban vannak az autók
A 24.hu a nyomozati iratok alapján azonosította a Schadl tulajdonában álló – a Belügyminisztérium nyilvántartási adatai szerint lefoglalt – autókat, vagyis egy Audi A8-ast és három Mercedest, amelyek közül az egyik Mercedest valamivel több mint két hete, míg egy másik Mercedest egy hónappal a tárgyalás előtt vittek műszaki vizsgára.
Az egyik jármű kilométeróra-állása 70 ezret mutatott, ami arra utal, hogy az autóval nemrég közlekedtek, és jelenleg is használatban lehet, a másik Mercedest a vizsgáztatással egy időben helyezték vissza a forgalomba, tehát jelenleg is közlekedhetnek vele.
De forgalomban van Schadl Audi A8-as luxuslimuzinja is, amely érvényes műszaki vizsgával rendelkezik, továbbá a nyomozati iratok alapján Schadl Györgynek van egy harmadik Mercedese is.
Ez egy régebbi, 1993-as évjáratú, nyitott tetejű modell, ami hivatalból ideiglenesen ki van vonva a forgalomból. Papíron ezt a járművet is lefoglalták a hatóságok, ugyanakkor a négy lefoglalt autó közül ez az egyetlen, amely nem közlekedhet törvényesen a közutakon.
A végrehajtók volt elnökének ezenkívül volt egy világoskék (Miami Blue) Porsche luxusautója, valamint egy kék villogóval ellátott Skoda Superb járműve is, amelyet a buszsávban is tudott használni a nyomozati iratok szerint. Utóbbi jármű ráadásul nincs is lefoglalva a járműnyilvántartás adatai szerint. A főügyészség négy autó lefoglalását rendelte el, a fenti járműveket pedig a nyomozók Schadl tulajdonába sorolták a büntetőeljárás során.
A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint ugyanis Schadl György nyolc munkanapot kapott, hogy közölje a járművek tárolási helyét.