Cikkünk megjelenése után ejtette az ügyészség a korallos vádat a 17 éves lány ellen
További Belföld cikkek
- Szijjártó Péter bekérette a német nagykövetet az „elfogadhatatlan” beszéde miatt
- Kártérítést kap egy Röszkén jogellenesen fogva tartott iráni keresztény
- Gulyás Gergely: Rendezik a fiatalok lakhatását, a lakbéreket is megvizsgálja a kormány
- Nigériai csalót fogtak Magyarországon
- Közzétették a teljes jelentést, amely Magyar Pétert is érinti
Lapunk kedden számolt be annak a fiatalkorú lánynak a kálváriájáról, akit természetkárosítás gyanújával vontak eljárás alá egy, még februárban történt repülőtéri incidens miatt.
A cikkünkben részletezett esetből azért kerekedett ügy, mert a cselekmény az átlagemberek számára teljesen ismeretlen jogszabályokba ütközött (a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló 2003. évi XXXII. törvénnyel kihirdetett washingtoni egyezmény II. függelékének; valamint az EK Tanácsának vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló 338/97EK rendeletének B mellékletében felsorolt fajok vonatkozásában). A konkrét esetben ez azt jelentette, hogy a lány kőkorall töredékeket szedett össze a tengerparton, és ezeket az unió területére behozta.
A tizenéves lányt rabosították, de környezettanulmány készítéséről és bűnügyi pártfogói felügyelő kirendeléséről is döntött az eljáró hatóság. A család mindezt az ügy súlyának és társadalomra veszélyességének fényében aránytalannak zaklatásnak élte meg, az eljárás során a szülők gyermekeik vonatkozásában többször is hivatkoztak a büntethetőséget kizáró okra.
A Fővárosi Főügyészség végül a mai napon sajtónyilatkozatot adott ki, amelyet szó szerint közlünk:
„A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a terhelt tévedése jogcímén megszüntette az eljárást azzal a lánnyal szemben, aki nyaralásáról koralldarabokat hozott haza.
A megalapozott gyanú szerint egy 17 éves lány Mauritiusról olyan, az Európai Unió joga által védett koralldarabokat hozott haza, amelyek behozatalához engedélyre lett volna szükség.
A nyomozó hatóság gyanúsítottként hallgatta ki a lányt természetkárosítás bűntette miatt, ezután az ügyészség előírásának megfelelő további nyomozási cselekményekkel teljesen tisztázta a tényállás részleteit. A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege az eljárás iratait bekérte és áttekintette, majd megállapította, hogy az ügyben büntethetőséget kizáró ok állapítható meg. Az ügyészség erre figyelemmel az eljárást a terhelt ténybeli tévedése címén megszüntette.”