A szakszervezetek Kiss Ambrust ültetnék a Fővárosi Közgyűlés pulpitusára

2024.09.25. 15:12
Nyílt levélben követeli hét szakszervezet az eddigi főpolgármester-helyettes újraválasztását. Az új összetételű Fővárosi Közgyűléssel szemben támasztott elvárásaikat emellett négy pontban foglalták össze.

A Fővárosi Önkormányzat nagyságrendileg 27 ezer munkavállalót foglalkoztat, ezzel Magyarország egyik legnagyobb munkaadója. Erre tekintettel nyílt levelet írt hét szakszervezeti vezető a hamarosan megalakuló Fővárosi Közgyűlés képviselői számára, melyben azt kérik, illetve jelzik a közösségi közlekedés, kultúra, szociális intézmények, városüzemeltetés és a közigazgatás területén működő szakszervezetek nevében, hogy a grémium részéről

  • garantálják az elmúlt öt évben kialkudott intézkedések megőrzését, mint például a „rabszolga-törvény” alkalmazásának tilalma, vagy a munkavállalói, szakszervezeti szerzett jogok megvédése;
  • a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács folytassa működését, és annak munkájában a Fővárosi Közgyűlés frakcióinak a delegáltjai is vegyenek érdemben részt;
  • a reálbérek értéknek növelésére van szükség, ezt pedig a korábbi ciklushoz hasonlóan a fővárosi közszolgáltatásokban és közszolgálatban dolgozók szakszervezeteivel kötendő többéves bérpolitikai megállapodás kell, hogy garantálja;
  • továbbra is tartsa szem előtt fontos célként, hogy saját munkaerővel kell működjenek a közszolgáltatások és közszolgálatok. Ezért a jelenlegi szinthez képest a közszolgáltatások és közszolgálat ellátását nem lehet nagyobb arányban külső alvállalkozókkal ellátni, továbbra sem fogadható el a fővárosi tulajdonú cégek és intézmények esetében harmadik országból származó kölcsönzött munkaerő foglalkoztatása.

A nyílt levelet aláírók úgy látják, hogy a fentiekben rögzített minimum elvárások, illetve a munkavállalóknak szóló garanciák akkor teljesülhetnek, ha a Fővárosi Közgyűlés olyan személyt bíz meg az ezzel kapcsolatos főpolgármester-helyettesi feladatokkal, aki ezen a területen már bizonyította a munkavállalók problémái iránti elköteleződését és a szakszervezetekkel történő együttműködési hajlandóságát. Az előző önkormányzati ciklus tapasztalata alapján, álláspontjuk szerint 

erre Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettes személye jelenti a garanciát.

Az érdekelt szakszervezetek emellett azt is szeretnék elérni, hogy a Fővárosi Közgyűlés megalakulását követően azonnal kezdje meg a következő többéves bérpolitikai megállapodásról szóló tárgyalás.