Gyurcsány Ferenc szerint ezeken a területeken zsarolhatja Vlagyimir Putyin Orbán Viktort
További Belföld cikkek
- Mumifikálódott holttestet találtak egy sóskúti ház kertjében
- Meghalt a KDNP egykori alelnöke
- Republikon Intézet: A Fidesz szavazótáborát semmi sem tudta elbizonytalanítani
- Mérgező anyag lehet egy boltokban árult konyhai eszközben, visszahívták a forgalomból
- Hajmeresztő videó: fékezés nélkül hajtott neki egy autós a kamionnak
Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédével vette kezdetét az őszi parlamenti szezon. A Demokratikus Koalíció részéről Gyurcsány Ferenc reagált a kormányfő gondolataira, amiben árulónak nevezte a kormányt és a kormányfőt. Ennek hatására Kövér László rendreutasította, majd kikapcsolta az ellenzéki politikus mikrofonját, az esetről itt írtunk hosszabban.
„Történelmi, politikai és erkölcsi árulás”
Gyurcsány Ferenc az ügyben kedden tartott sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy „súlyos tartalmi, történelmi, politikai és erkölcsi konfliktus van a miniszterelnök és kormánya, illetve közöttünk. Mi azt gondoljuk, hogy a kormányfő és kormánya történelmi, politikai és erkölcsi árulást követ el azzal a politikával, amit az elmúlt években folytat. A ház elnöke tegnap nem akarta megengedni, hogy elmondhassuk, miért gondoljuk ezt”.
A Demokratikus Koalíció elnöke kifejtette, a legnagyobb vita arról szól, hogy az átalakuló világban mi Magyarország érdeke, „a miniszterelnök évek óta mintha valami stratégiai éleslátás birtokában lenne, és azt mondja, hogy itt van a felemelkedő Kína, és nekünk erre válaszolni kell”.
„A magyar miniszterelnök válasza az, hogy ne kötelezzük el magunkat sehova, legyünk semlegesek a párviadalban, mert nem jó, ha blokkosodunk” – mutatott rá Gyurcsány Ferenc, aki szerint „ez látszólag semleges álláspont, de valóban nem az. Ha hallgatják a kormányfő beszédeit, akkor kritikai megjegyzést kizárólag a nyugattal szemben fogalmaz meg”.
A DK elnöke úgy látja, hogy Orbán Viktor
a globális küzdelemben Kína oldalára állt, szerintünk ez történelmi árulás. Magyarország egy világos civilizációs körnek a része valójában István óta. Ezer év kultúrájáról beszélünk.
„A miniszterelnök azt mondja, hogy neki ez mindegy, ő Kína oldalára áll” – folytatta Gyurcsány Ferenc, aki adatokkal igyekezett alátámasztani, hogy a nyugat erős pozíciókkal rendelkezik a globális küzdelemben, a kormány álláspontját pedig nem nagyívű stratégiai gondolkodásnak, hanem történelmi árulásnak tartja.
Gyurcsány Ferenc a tegnapi parlamenti csörtéről kijelentette: „ha a házelnök nem hajlandó megengedni ezt a vitát a parlamentben, hogy ez árulás-e, vagy sem, akkor valójában a házelnök a haza, a nemzet legfontosabb kérdésében nem engedi a szabad vitát a parlamentben, ez súlyos bűn”.
„Szerintünk abban a 15 percben a magyar miniszterelnököt megzsarolta Putyin”
A volt kormányfő az Orbán Viktor által meghirdetett gazdasági semlegességről elmondta, hogy valójában a magyar gazdaság több mint kétharmada az Európai Unióhoz kötődik, ezért úgy gondolja, „aki gazdasági semlegességről beszél, az a nap végén az európai gazdaságba mélyen beágyazott Magyarország esetén arról beszél, hogy el kell hagyni az Európai Uniót. Ezt tekintem politikai természetű árulásnak”.
Gyurcsány Ferenc azt is leszögezte, hogy a parlamentben árulásról beszélt, a hazaáruló szó nem hagyta el a száját, sőt kollégáinak gyűjtése alapján a hazaárulás szót túlnyomó többségében a fideszes padsorokban ülők használják.
Amikor szóvá kívánjuk tenni, hogy érthetetlen a miniszterelnök oroszpolitikájában bekövetkezett fordulat, akkor az egyik legfontosabb kérdést tesszük fel: mi az oka annak, hogy Magyarország egyik leginkább oroszellenes politikusából 15 percnyi Putyinnal történt tárgyalást követően Magyarország leginkább oroszbarát politikusa lett? Ha nem hiszünk a csodákban, akkor erre kell magyarázat. Szerintünk abban a 15 percben a magyar miniszterelnököt megzsarolta Putyin vagy állambiztonsági, vagy anyagi természetű kérdésekkel. Nyilvánvalónak tűnik, nincs más racionális magyarázat. A miniszterelnök nem segít eloszlatni ezt a feltételezést, mert egyszer sem magyarázta meg
– jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2024. szeptember 27-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)