- Belföld
- tarlós istván
- memoár
- visszaemlékezés
- könyv
- ajánló
- budapest
- főváros
- fővárosi közgyűlés
- karácsony gergely
- vitézy dávid
- háború
- olimpia
- főpolgármester
Tarlós István kiírt magából mindent Budapestről, és még többről is
További Belföld cikkek
- „A Kind of Magic” – átadták a Leader of the Year elismeréseket
- Varga Judit Windisch László társaságában érkezett egy filmpremierre az Urániába
- Hódcsalád költözött a szegedi állatorvos szomszédságába, épülnek a gátak a Tiszánál
- Döntött az NVB, nem lesz népszavazás a kiemelt beruházásokról
- Új gyanúsítottja van az óbudai korrupciós botránynak
A Hitel Kiadó gondozásában jelent meg a Budapest főpolgármestere voltam című kötet. Tarlós Istvánnak kétféle motivációja is volt, amikor belekezdett visszaemlékezései megírásába:
Az egyik, hogy papírra vessem, miként éltem meg spirituálisan a főpolgármesteri időszakomban történteket. A másik pedig, hogy kísérletet tegyek megvilágítani néhány olyan, közérdeklődést kiváltó konkrét fővárosi történetet, amely esetében különféle érdekalapú kommunikációk révén, évek során át szinte lehetetlenné tették, hogy kívülállók kihámozhassanak valamit abból, hogy mi is történhetett.
A volt főpolgármester – többek között – külön fejezetekben írt:
- az M0-s autóútról, amellyel kapcsolatban szerinte összességében kijelenthető, hogy a körgyűrű nyugati, de leginkább az északi szakaszának megépítése nélkül a főváros budai oldalán az északi–déli közlekedési viszonyok észrevehető javulásával – ideértve a Szentendrei és a Bécsi utat is – semmiképpen sem lehet számolni. „Hacsak Karácsony Gergely főpolgármester úr addig az északi-budai egyéni közúti közlekedésre kizárólagosan igénybe vehető eszközök körét nem a kerékpárban, a rollerben és a görkorcsolyában határozza meg.”
- A „tengeri kígyó” négyes metró történetéről, amit az ellenzéki politika és média „eltorzított”, noha végül a vonal „impozáns” lett, és ebben a 2010–2019 közötti városvezetésnek legalább annyi munkája fekszik, mint az elődeinek, bár a lebonyolításához a 2010 utáni garnitúra más mércével állt hozzá. „Hogyan tovább? Valamikor folytatni kell a vonal építését ahhoz, hogy az előzmények ellenére gazdaságossá váljék ez a beruházás. Erre 2021-ben vagy 2022-ben egy leiratban fel is hívtam a magyar kormány figyelmét. Remélem, egyszer majd újra előveszi valaki, és fontolóra veszi a javaslataimat.”
- A hányatott sorsú Biodóm igaz történetéről, amivel összefüggésben Tarlós István szerint az ellenzéki média máig adós a közvéleménynek bizonyos kérdések feltevésével, ő azonban kettőt is megfogalmazott: „Először is a Persányi Miklós által benyújtott húszmilliárd forintos többletigény helyett Karácsonyék miért emlegettek immár hatvanmilliárdos befejezési költséget? [...] Miért hagyták öt éven keresztül gyakorlatilag érintetlenül a Biodóm létesítményét?” Tarlós István továbbá azt írta, hogy a Karácsony Gergely-féle városvezetés azon állításának „az égvilágon semmi alapja sincs”, hogy a Biodóm „az állam projektje, és az államnak kellene befejeznie”.
„Életem egyik titkos célja teljesült”
A memoár Tarlós István 2010 és 2019 közötti főpolgármesteri időszakán vezet végig, de politikai útjának kezdeteire is kitért röviden. A rendszerváltás évében, 1989 őszén, amikor valahogy a politika terepére sodródott, még nem tudta pontosan, hogy mit akar.
Valószínűleg csupán az vezérelt, hogy szabadon kiálthassak egy-egy hangos »nem szeretlek« tőmondatot arról a rendszerről, amitől már otthonról, születésemnél fogva idegenkedtem.
1990-ben „nagyon gyorsan jött” számára a polgármesteri ajánlat, az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltje volt, önmagára talált aztán a városvezetői munkában, szerette azt, 2006-ig volt Budapest III. kerületének polgármestere. 1989-ben azért az SZDSZ-be lépett be, mert a „rendpártiságot” érezte magáénak, az MDF túl „langyosnak” tűnt neki, és az SZDSZ látszott a legradikálisabb antikommunista közösségnek.
Arra a fiatalok nem emlékezhetnek, hogy 1989-1990 táján az SZDSZ-ben nem a liberalizmus volt a hívószó, hanem az antikommunizmus. Sosem voltam túl liberális beállítottságú, különösen nem a rendszerváltást követő liberalizmus híve.
A pártból 1994-ben lépett ki, az okokról a Népszavának beszélt akkor: világnézeti kérdésekben eltérő állásponton volt, nem érezte őszintének az SZDSZ-t, és nem értett egyet az MSZP-vel megkötött koalícióval. Memoárjában, most, harminc évvel később úgy vélekedett: az SZDSZ 1989-ben sokakat megtévesztett, végül pedig „meghackelte” a rendszerváltást.
A SZDSZ után nem lépett be más pártba, a Fideszbe se, de a jobbra fordult párttal harminc éven át megmaradt a szövetsége.
2006-ban már támogatta a Fidesz, de független főpolgármester-jelöltként indult, akkor még azonban 1,6 százalékkal alulmaradt Demszky Gáborral szemben, majd 2010-ben hivatalosan is a Fidesz–KDNP jelöltjeként mérette meg magát, és elnyerte a budapestiek többségének támogatását.
Nem volt számomra túl nehéz ez a választás. 2014-ben aztán már más volt a helyzet. Mindenesetre a 2010-es főpolgármesteri győzelemmel nekem életem egyik titkos célja teljesült, ezenfelül Budapesten egy hatvanöt éves tabu tört meg.
A 2019. október 13-i önkormányzati választás nem meglepő módon már egy kevésbé szerethető dátum Tarlós István naptárában, megtörtént, ami gondolatban gyakran megjelent előtte, de soha nem hitt benne: több évtizedes politikusi életútját egy szerinte könnyen elkerülhető választási vereséggel sikerült befejeznie. Ugyanakkor hozzátette: egyáltalán nem volt ártatlan a vereségben.
Több hibát is elkövettem. Elvállaltam a jelölést, pedig sejthetően nem kellett volna, előreláthatólag egyéb kockázatokkal is lehetett számolni, sokáig nem is akartam kötélnek állni. Ugyanakkor ha már elvállaltam, le kellett volna ülni vitázni Karácsony Gergellyel, aki 2019-ben nagyon keveset tudott a városról. Híresztelték, hogy »nem engedték« Karácsony Gergellyel vitatkozni, de ennek semmi alapja nincs. Az emberek sokszor szívesen elhiszik, ami nem igaz, és konokul nem hiszik, ami igaz. Azonfelül teljesen »elengedtem« a saját kampányomat, amire harminc évig soha nem volt példa, és valójában most sem kényszerített rá semmi. Nem biztos, hogy ezek voltak a vereség kizárólagos okai, de mindenesetre valószínűleg megakadályozhattam, vagy legalábbis megnehezíthettem volna, hogy így történjék.
A 2019-es választással kapcsolatban a volt főpolgármester kitért a Borkai-botrányra is, szerinte aki azt állítja, hogy annak nem volt hatása a budapesti választások eredményére, „az valószínűleg álomvilágban élt”.
A 2010–2019 között történt című fejezetben Tarlós István számokkal, adatokkal bemutatva összegezte, hogyan vette át a fővárost, majd hogyan adta át, továbbá hat oldalon sorolta fel az ő főpolgármesteri időszakának fontosabb fővárosi közfejlesztéseit. „Ennek alapján ötven-száz év múlva a budapesti annalesekben tárgyilagosan összemérhető lesz a főváros alakításának eredményessége a három jól elkülöníthető intervallumban: a Demszky-, a Tarlós-, illetve a Karácsony-korszakban.”
Vitézy ambiciózus, de nem való főpolgármesternek
A 2024-es főpolgármester-választásról részben ismert már Tarlós István véleménye, többször is nyilatkozott a témában, memoárjában megismételte, Szentkirályi Alexandrának szurkolt, és szomorúnak tartja, hogy a polgári politikai oldal végül nem szerezte vissza a városvezetést. A Fővárosi Közgyűlés erőviszonyairól megállapította, hogy Karácsony Gergely nincs könnyű helyzetben, azt pedig nem tudja, mi most a Fidesz elképzelése. Tarlós István is csak találgat a jövőt illetően:
Tulajdonképp az a képtelen helyzet alakult ki, hogy minden a Tiszán múlik. A kiszámíthatatlan jövőjű Magyar Péter-féle csapat akarja-e, hogy Karácsony belátható időn belül megbukjon, vagy sem. Magyar láthatólag helyezkedik az unió vezetésénél, onnan aligha Karácsony ellen ösztökélik majd. Az nehezen feltételezhető, hogy a Tisza tud vagy akar-e a polgári erőkkel együttműködni. Ez viszont is igaz. Karácsonyék viszont a Tiszával elvileg többséget alkothatnak. Egy Fidesz–DK-együttműködés szenzációs meglepetés lenne, azonkívül nem világos, hogy az LMP most micsoda.
Tarlós István többször és hosszasan írt Vitézy Dávidról, akinek szerinte kiváló kommunikációs képessége meghaladja a tényleges felkészültségét, „pszichológiai értelemben talán a szómágia területén mozog a legotthonosabban”. A volt főpolgármester szerint főleg távlati koncepciók készítésére kamatoztathatók igen jól Vitézy képességei, de operatív tevékenységben nem kiemelkedő, a racionális szempontokat hajlamos figyelmen kívül hagyni.
Rendkívül ambiciózus, de vezetői képességei szerintem még fejleszthetők. [...] A jelenlegi Fővárosi Közgyűlés összetételét nézve az sem kizárt, hogy főpolgármester-helyettes lesz belőle. Az a személyes véleményem, hogy főpolgármesternek Vitézy nem igazán való. Sem a karaktere, sem a viszonylag egyoldalú szakmai érdeklődése és tapasztalatai miatt.
Új ideológia és háború
Tarlós István vállalja, hogy ő a 20. század embere, nem beszél angolul, nem tekinti alapértéknek az internetes nyelvhasználatot, nem akar mindenáron mindenben változást. Tisztában van a hiányosságaival, ugyanakkor töprengő alkat, a memoárjából kiderül, hogy élénken érdeklődik a világ változásai iránt, olvasott és tájékozott, foglalkoztatja a jövőnk.
Egy régi vágású konzervatív, akit azonban nem láncol le a politikai hovatartozás, nem akar szembemenni a korszellemmel, nem utasítja el, tudomásul veszi az „új normák” kialakulását, noha ez nem jelenti azt, hogy egyetért velük, de kíváncsi, és érteni akarja, mi miért történik körülötte.
Egyre több helyen olvasni, hogy már nem kizárólag férfi vagy női identitásúak vannak, hanem például létezik a »nem bináris« nemi identitás. Jómagam csodálkozó szemekkel olvasok bele a történelem során korábban nem hallott, különleges fogalomtárba. Távol áll tőlem, hogy támadólag vagy ellenségesen ítéljem meg, amit látok, inkább tanácstalanul szemlélem a dolgokat. Értelmezni tudom, ha a biológiai alapú kromoszómaeltérésekről beszélnek. Ám a társadalom által létrehozott, biológiától független, a természetet felülíró nemi skála megértése és kezelése, bevallom, meghaladja intellektuális képességeimet.
Az LMBTQ-ideológia, ami az ember nemi identitásának spektrumát végtelenként határozza meg, a volt főpolgármester értelmezési horizontján végtelenül túlnyúlik, de azt írta, mégsem zavarja.
Ösztönöm jelez, és a reakcióm nem támadó, sokkal inkább védekező. Ha van ilyen, hát van. [...] Tehát az, ami nálam álmélkodást okoz, ma már a valóság része, ha tetszik, ha nem. Számolni kell vele. Tudomásul kell venni. Ez rendben van, noha a tudomásulvétel még nem az elfogadás szinonimája.
Azt azonban igenis problémának tartja, hogy már stigmatizálják a hagyományos érzületű és hajlamú embereket, és kezdik őket a társadalmi normáktól, elvárásoktól eltérőnek minősíteni, az egyet nem értést pedig összemossák a gyűlölettel.
Fenyegető ilyesfajta összefüggést tételezni. Már rég nem arról van szó, hogy egy kisebbség jogait igyekeznek érvényesíteni, hanem a jelek szerint egy létező – és a híresztelésekkel ellentétben Magyarországon nem üldözött – szubkultúra igyekszik a felfogását, a normáit ráerőltetni a társadalom többségére, »idejétmúltnak« nevezve a hagyományos férfi-női szerepeket és családmodellt. [...] Miért lenne ez a felfogás idejétmúlt? Még jó, hogy be nem tiltják...
Az orosz–ukrán-háborúról is kifejtette véleményét a volt főpolgármester: Európa újra egy háború küszöbén áll, amely könnyen világégéshez vezethet.
Nézem a fiatalokat, a gyerekeket, és erőt vesz rajtam a kétségbeesés. Eszembe jut, hogy itt, a szomszédban, a 21. században már így is fiatal életek százezreit oltják ki. Egy Európa–Oroszország háborúval valakik az európai népeknek, köztük a magyaroknak is ilyen sorsot szánnának? Akik ezért ténylegesen felelősek, azoknak ki van kövezve az út a pokolba, bárkik is legyenek. Ezt a háborús veszélyt eltúlozni nem kell, bagatellizálni nem szabad. Békekötés helyett eszkaláció? Semmisüljön tán meg Ukrajna, és pusztuljanak európaiak milliói, esetleg a földkerekség százmilliói? Még mondják, hogy a történelem nem akarja ismételni önmagát?!
Borúlátó, de reménykedik
Tarlós István fájlalja, hogy Magyarországon hiányzik a „nemzeti minimum”, a magyar társadalom több részre szakadt, és a gyűlölet már jobban dominál, mint a szeretet, a valóság pedig egyre gyakrabban alig számít a kommunikáció, a média túlhatalma mellett.
Azt hiszem, ha a magyar kormánynak nem sikerülne a sorskérdésekben folytatott politikáját végigvinnie, akkor félő, hogy Magyarország is a Nyugatról érkező agymosás csapdájába sétálhat bele, ahonnan nem biztos, hogy van visszaút. Kérdés, hogy a lényegében ránk kényszerített körülményeknek egy kis ország meddig képes ellenállni.
Budapestről borúlátó kijelentést tett: a jelenlegi közigazgatási struktúrában és közgyűlési összetétel mellett, a városvezetés és a kormány aktív együttműködésének hiányában semmi komoly eredmény nem várható.
Ha a döntően politikai mezőből a főváros – bármi okból – nem tud elmozdulni a pragmatikus, célvezérelt gondolkodás irányába, és közös akaratra jutni a kormánnyal, akkor – azt hiszem – Budapest megreked.
Az olimpiapárti volt főpolgármester szerint a 2036-os olimpia megrendezésének terve lehetőséget ad a minimum kikényszerített együttműködésre a főváros és a kormány között, és ha egy ilyen pozitív fordulat bekövetkezne, azzal a fejlesztések tekintetében is sokat nyerhetne Budapest.
Bevezetőjében Tarlós István arra hívta fel a figyelmet: visszaemlékezése a tényadatokat, ellenőrizhető hivatkozásokat, illetve az idézeteket leszámítva személyes véleményének és nézetei gyűjteményének tekinthető. Nem tudja senkivel sem összemérni magát, mert rajta kívül az utóbbi nyolcvan évben a fővárosnak nem volt konzervatív-keresztény városvezetője. „Tettem, amit tudtam, amire képességeimből futotta, és amire lehetőségem volt” – fogalmazott a volt főpolgármester.
A Tarlós-korszak új lendületet adott Budapestnek a megfáradt húszéves Demszky-korszak után. Egy olyan kilenc év volt, amelynek eredményei vitathatatlanok. 2020 óta – a koronavírus-járvánnyal kezdődően – Budapest egyik krízist szenvedte el a másik után, a 2024-es önkormányzati választás pedig olyan helyzetet teremtett a Fővárosi Közgyűlésben, amely instabil, átláthatatlan, zavaros állapotokhoz vezetett, és kétséges jövőt vetít előre. Ha így nézzük, már most megállapítható, hogy a Tarlós-korszak egy sikeres és stabil időszaka volt a fővárosnak. Demszky Gábor életútinterjú-kötete mellett Tarlós István memoárja nem kevésbé fontos kordokumentum Budapest egy másik meghatározó városvezetőjétől, aki sosem félt kimondani azt, amit gondolt, és ez a visszaemlékezéseire is igaz.
Tarlós István: Budapest főpolgármestere voltam
Hitel Kiadó, 2024
245 oldal
(Borítókép: Tarlós István 2023. július 11-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)