
Magyar Péter úgy véli: Európa biztonsága a tagállamok biztonságán múlik. Szerinte a Fidesz hazudik, mert nem csak az háborúellenes, aki rájuk szavaz, a Tisza Párt is háborúellenes. Felrótta a kormánynak, hogy az egyébként is katasztrofális állapotban lévő honvédségtől elbocsátottak kétezer jól képzett katonát. A sorkatonaságot pedig éppen Kövér László házelnök és a KDNP akarja visszaállítani szerinte.
Két éve tartanak fenn háborús veszélyhelyzetet, miközben nincsenek óvóhelyek, nincs veszélyhelyzeti terv, ez csak arra kell, hogy rendeletekkel tudjanak kormányozni
– mondta Magyar, aki szerint a következő választáson fel kell oszlatni az Orbán–Mészáros–Tiborcz-szövetséget.
A Kutyapárt jelöltje, Tóth Imre magukat nem tartja harci kutyáknak. Ugyanakkor a kiberbiztonság témájáról mégis említést tett. Szerinte ha már úgyis ki-be járnak az orosz hekkerek a külügyminisztériumba, akkor alkalmazni is kellene őket. Brüsszelről pedig úgy véli, azt kellene kerítéssel körbekeríteni. Ezután kokainfogyasztó brüsszeli bürokratákról értekezett, kimondottan Deutsch Tamásnak címezve szavait. (Emiatt ő is figyelmeztetést kapott, hogy ne személyeskedjen.)
Róna Péter (Jobbik) arról beszélt, hogy Ukrajna letámadása veszélybe sodorta Európa biztonságát, Orbán Viktor aláássa hazánk biztonságát, Oroszország érdekeit szolgálja ki. El kell utasítani az orbáni külpolitikát. Arra kérte külön Magyar Pétert, hogy is gondolja ezt át. Magyarország az orbáni külpolitikával nem tudja biztosítani a helyét az európai nemzetek közösségében, és ezért veszélybe kerül hazánk szabadsága.
Deutsch Tamás (Fidesz–KDNP) arról beszélt, hogy borzalmas háború zajlik Ukrajnában. „Nincsenek háborúpárti dollárbaloldali képviselők?” Akkor hogy lehet, hogy megszavazták a baloldaliak a háborúpárti javaslatokat az EU-ban? A komplett dollárbaloldal azt állítja, hogy Magyarország háborúban áll, a baloldali pártok külföldről kapják a guruló dollárokat, a Soros-hálózat háborúpárti elképzeléseit valósítják meg. A Fidesz–KDNP azonban a béke mellett fog kiállni.
Márki-Zay Péter (MMN) szerint amit naponta ezerszer elmondanak és feltesznek óriásplakátokra, attól még nem lesz igaz. Magyarország nem akar háborút, az ország békepárti. Ugyanakkor épp a Fidesz minisztere, Szijjártó Péter akadályozott meg egy uniós béketervet. Véleménye szerint a Fidesz nem a békét képviseli, hiszen egy korábbi brüsszeli képviselőjük a meleglobbit képviselte, Deutsch Tamás pedig szerinte elhúzhatja a csíkot. Orbán Viktor pedig saját gyermekét is egy véres polgárháborúba küldte. Márki-Zay Péter szerint a kormány akadályozta a NATO bővítését, ami önmagában hazaárulás. (Németh Balázs a trágárságok miatt rá is szólt Márki-Zay Péterre, és kérte, hogy ne sértse a közízlést.)
A Momentum azon az állásponton van, hogy Európa védelme mellett beszélni kell az európai értékekről is, ezt mondta Donáth Anna a vita első témakörében. Pártjuk célja, hogy itthon is minél hamarabb bevezessék az eutanáziához való jogot, amint azt Európa több országában megtették már. Donáth Karsai Dániel küzdelmét hozta fel példaként, szerinte méltatlan, ami a jogásszal történik. Ezután Karsai Dániel kérését is tolmácsolta: írjanak ki népszavazást, dönthessenek a magyar emberek ebben a kérdésben.
Pekárné Farkas Emese (2RK) egy kérdést tett fel Deutsch Tamásnak: Mi számít a haza árulásának? Majd arról beszélt, hogy a kormány vízumot és lakhatást biztosít ismeretlen hátterű embereknek, miközben a magyar fiatalok nem tudnak maguknak lakást vásárolni. Azt is bejelentette, hogy a 2RK népszavazást kezdeményez egy ökoszociális lakásprogrammal kapcsolatban.
Dobrev Klára (DK–MSZP–Párbeszéd) arról beszélt, hogy Európa szégyene Orbán Viktor, úgy látják őt, mintha egy kínai gyártósoron összeszereltek volna egy kínai trójai falovat, és még orosz lehallgatókészüléket is tettek volna bele. Háborús hangulatot szít. Senki nem akarja a magyar fiatalokat háborúba küldeni, nem akarnak sorkatonaságot, amit azonban Orbán csinál, az veszélyezteti az ország biztonságát.
Az első témakör az Európai Unió védelme és biztonsága.
Elsőként Huszár Viktor mondhatta el ezzel kapcsolatban, hogy pártjuk, a MeMo egyértelműen az EU és a NATO mellett áll. Szerinte kérdéses, mennyire használ az országnak a kormány különutas politikája. Véleménye szerint Európa már átélt néhány háborút, senki sem akar harmadik világháborút. Magyarország körül azonban több olyan konfliktus is van, amely alapján fontos lenne egy közös európai hadsereg felállítása. Huszár felidézte, hogy Budát is egy közös európai hadsereg vette vissza a törököktől.
Ungár Péter szerint az uniót átszövő naivitást sutba kell dobni. Nem az EU garantálja Magyarország határait, hanem a NATO. Amerikai pénzből viszont már nem várható, hogy fenntartsák az európai országok békéjét. Emiatt Európának is lépnie kell. Az unió csak akkor lesz világhatalmi játékos lenni, ha létrejön a közös európai hadsereg, amit Ungár szerint Orbán páros napokon támogat, páratlanokon pedig ellenez. Az Európai Uniónak az USA és Kína között közvetítőnek kell lennie, béke pedig akkor lesz, ha elkezd Európa a hadseregre költeni.
Toroczkai László (Mi Hazánk) elmondta: óriási szégyen, hogy az összes párt egy show-műsort, egy kutyakomédiát csináltak a kampányból, a Mi Hazánk azonban cselekszik, majd a YouTube-csatornáját népszerűsítette, amelyen ismerteti pártja programját.
Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke már a vita előtt kisebb botrányt okozott, bemutatkozását is azzal kezdte, örül annak, hogy elérte a Tisza Párt, hogy legyen egy ilyen beszélgetés 14 év után, és megköszönte a kint várakozó tömegnek is. Mint fogalmazott, ő Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet hívta vitára, de állítása szerint ők elfutottak előle. Aztán Deutsch Tamásnak is nekiment, aki szerinte az uniós szavazások többségén részt sem vett. Mint mondta, a Tisza képviselői bejárnak majd.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt küldötte, Tóth Imre Bruti humorista első másodperceiben ivással kezdett, majd azzal folytatta, örül, hogy itt lehet a kabarén. Aztán kérte, hogy annak a kamerának, amely őt veszi, olvassák le a sorszámát a rendőrök, mert nem szeretné, ha olyannal vennék őt, amelyet köröznek.
Deutsch Tamás (Fidesz–KDNP) elmondta: a választások tétje hatalmas, a háború és béke kérdésében fognak vitázni, az ország békéjét csak a Fidesz tudja biztosítani. Gyurcsány Ferenc pártja hazugságra épül, Magyar Péter a feleségét pedig titokban lehallgatta, ezzel zsarolta és a felvételből politikai karriert csinált, ilyet normális ember nem tesz.
Róna Péter (Jobbik) elmondta: legfőbb küldetésének tartja, hogy az ország becsületét visszaállítsa, az EU-n belül kell tartani az országot, Kínát és Oroszországot pedig kívül, fel kell zárkóztatni az uniós bérekhez a magyar béreket.
A Mindenki Magyarországa Néppárt vezetője, Márki-Zay Péter úgy mutatkozott be, hogy ők az elszámoltatást képviselik, vissza kell szerezni az ellopott vagyont, és a főbűnösöket börtönbe kell küldeni. Állítása szerint ők minden támogatásukkal elszámoltak korábban, saját városában adókat töröltek el, és a legkorruptabb városból a legkevésbé korruptat csinálták meg.
A Momentum elnöke és listavezetője, Donáth Anna szerint a propaganda híradójában már többször hallhatták a nézők a nevét, most személyesen is megjelent ott, ám a szabályokat nem írta alá. Donáth kiemelte: szeretné megmutatni, hogyan képviseli a magyarok érdekeit az Európai Unióban.
Dobrev Klára, az DK–MSZP–Párbeszéd listavezetője bemutatkozójában elmondta: ahogy hazugság köztelevíziónak nevezni a köztévét, úgy hazugság vitának nevezni ezt a vitát is. Az Orbán-rendszer bűneiről fog beszélni a vitában, szombaton majd az ATV vitáján lehet fontos témákról beszélni, várja oda a nézőket.
Pekárné Farkas Emese, a Második Reformkor (2RK) jelöltje (a párt listavezetője Vona Gábor, aki azonban korábban jelezte, hogy mandátumszerzés esetén Pekárné ülne be az Európai Parlamentbe) bemutatkozójában elmondta: ahol nem jó fiatalnak lenni, ott senkinek sem lesz jó, második középkorban élünk, de a jövő Magyarországa egy második reformkor lehet. A magyar politika nem kínál jövőképet a fiataloknak, a 2RK polgári Magyarországban hisz, amely mindenkinek az otthona lehet.
A Megoldás Mozgalom elnöke, Huszár Viktor a bemutatkozásakor úgy fogalmazott, hogy számára testidegen a helyzet, mert nem profi politikus, ő a teqball kitalálója. Ennek ellenére kiemelte, hogy pártjuk alapítói az ország legnagyobb adózói. Miközben az ország korrupciótól szenved, el kell dönteni, hogy politikusokat vagy szakembereket küldjenek Brüsszelbe. Ők megoldást ajánlanak a választóknak.
Az LMP társelnöke, Ungár Péter azzal kezdte, hogy a politika lehet egy jó dolog, de sajnos az elmúlt pár hónap nem ilyen volt. Ungár emiatt elnézést is kért a választóktól. Kiemelte: ezen a választáson az Orbán-kormányt nem lehet leváltani, így aki erről hazudik, az nem is élvezheti a választók támogatását, ugyanakkor az LMP nem hazudik.
Most jön az a rész, hogy kezdődik az európai parlamenti listavezetők 100 percesre tervezett vitája, de valójában már a Várkert Bazárt előtt elkezdődött egy verbális szkanderezés Magyar Péter hívei és a Demokratikus Koalíció tábora között. Te jó ég, mi lesz még itt! Micsoda feszültség, mintha csak egy Sergio Leone-féle spagettiwestern párbajára készülnének a szereplők.
Ahogy azt már megírtuk, a moderátor Volf-Nagy Tünde és Németh Balázs. Talán Deutsch Tamáson kívül senki nem örül nekik. Donáth Anna már a vita előtt azt írta, hogy a Fidesz képviselőjén kívül ma a két műsorvezető is ellenfél (vagy legalábbis az, amit szerinte megtestesítenek).
A moderátorok azzal kezdték a vitaműsort, hogy sorban bemutatták a listavezetőket. A sorrendről már írtunk egy előző posztban. Volf-Nagy Tünde és Németh Balázs ismertette a szabályokat, ezekről is szintén írtunk egy előbbi posztunkban. Bemutatkozással fognak kezdeni a listavezetők.
A korábbi listavezetői vitáról itt írtunk.
A vita helyszíne előtti tüntetés igencsak paprikás hangulatúra sikeredett, hiszen a Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai egymásnak feszültek az eseményen. Magyar Péter, a Tisza alelnöke emiatt rendőri segítséget is kért. A tüntetésekről és a kinti beszédekről itt tudósítunk.
A vita várhatóan nem a megszokott mederben fog haladni, és az előrejelzések szerint többen is a köztévé ellen terveznek kirohanást intézni. Dobrev Klára, a DK–MSZP–Párbeszéd listavezetője például már jelezte, hogy felkészült arra, hogy kizárják a vitából. Erre egyébként a vitavezetőknek lehetőségük van, egyszerűen lekeverik majd a megszólalókat, elveszik tőlük a hangot.
Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-listavezetője is úgy vélekedett, hogy a köztévés vita szabályai, illetve körülményei is abszurdak.
A vitán részt vevők megszólalási sorrendje a Nemzeti Választási Bizottság által jóváhagyott, a jogszabály szerint kisorsolt listás és a szavazólapokon szereplő sorrenddel megegyező.
A 11 listás szervezet balról jobbra a következő sorrendben foglal helyet a felvétel helyszínén:
A résztvevőknek fejenként 1-1 percük lesz a bemutatkozásra és az elköszönésre, a köztes időben mindenki három kérdést kap, ezekre 2-2 percük lesz reagálni, azaz összesen egy vitázónak 8 perce lesz, időt nem vihet át másik blokkra. A három kérdés a következő:
A közmédia csütörtökön, 20 órától tartja az európai parlamenti listavezetők élő, televíziós vitáját. A tizenegy szereplős esemény létrejöttét kritikus vélemények kísérték, de közben kint, a vita helyszínének otthont adó Várkert Bazár előtt is zajlanak az események. Erről itt olvashat bővebben.
A vita létrejöttét számos vita előzte meg. Erről szóló beharangozó cikkünket itt olvashatja.